Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 4. 07:35 Élet

Egy film, amelyből mindennél jobban megértheted a 90-es évek elejét

A magyar gazdaságtörténet térképén jókora fehér folt a rendszerváltás környéki átmenet mikroszintű feldolgozása. A nyolcvanas évek kommunista-szocialista rendszerét elég jól ismerjük, és a kilencvenes évek közepétől nagyüzemben beinduló privatizációnak is gazdag irodalma van, a kettő közötti senki földjén azonban elég nehéz eligazodni. Huszonöt év elteltével már azok is hajlamosak felejteni, akik megélték ezt a kaotikus pár évet, akik pedig túl fiatalok hozzá, azok nehezen tudják elképzelni, hogy a hétköznapokban mi is történt.

Ehhez nyújt óriási segítséget Schiffer Pál dokumentumfilm trilógiája, amely a Videoton dolgozóinak életét követi nyomon az 1991-es összeomlástól egészen a kilencvenes évek közepéig. Természetesen sokkal többről van benne szó, mint a Videotonról.

Gazdaságtörténeti szempontból a trilógia legérdekesebb darabja a középső, amely nem túl fantáziadús címe (Elektra Kft.) ellenére döbbenetesen értékes alkotás, érzékletesen mutatja be a korai magyar vadkapitalizmus dzsungelében elinduló, majd ott végül el is vesző “vállalkozók” történetét. 

Előtanulmánynak érdemes megnézni Schiffer korábbi darabját, a Videoton sztorit, amelyben már felvillannak az Elektra szereplői, a nagy Videoton egyik brigádjának tagjai is.

Amikor Schifferék a Videoton sztoriban beindítják a kamerákat, az egykori nagy gyár dolgozói már “állásidőn” vannak, ami azt jelenti, hogy a szocialista üzembe még bejárnak, állományban vannak, de munkájuk már alig akad. Hajnalban kelnek, mint évtizedek óta mindig, 6-tól benn ülnek a gépek előtt és várják a sorsuk beteljesedését. Inaktívak, mindenféle értelemben. Nem keresnek munkát, pedig sejtik, hogy kellene már nézelődniük, de azt is tudják, hogy jórészt esélytelenek, így inkább kapaszkodnak a székeikbe, amíg tudnak. Nem akarják, vagy nem is tudják felfogni, hogy szép lassan megtörténik velük az elképzelhetetlen: nem a Videotonban fogják ledolgozni az életüket.

Végzettségük szerint legtöbbjük műszerész, de műszerész szakmunkásokra hirtelen már nincs szükség. Egyik napról a másikra lecsúsznak a szociális ranglétrán, védőháló nincs alattuk, és bár a földet érés fájdalmas, annyira nem értik a helyzetüket, hogy még felháborodni sincs erejük. Többnyire puszta szemlélői saját sorsuknak.

A legtöbb munkás évtizedek óta a Videotonban dolgozik, a munkahely ma már irreálisnak tűnő módon hálózza be az életüket, sokaknak a gyártól utalták ki a lakását, ott ismerkedtek meg a házastársukkal, esetleg már a szüleik is ott dolgoztak. Ellenállhatatlanul jön át a filmen a szocializmus puha, langyos, kiszámítható, de különösebb perspektívát nem kínáló légköre. Amibe kegyetlenül belerongyolt a rendszerváltás, a piac összeomlása, amely tökéletes tanácstalanságba sodorta hőseinket.

Eltűnik a kereslet arra, amit a hatalmas gyárban addig gyártottak. Kiderül, hogy a termék mégsem világszám, ahogy a korabeli reklámok és termelési értekezletek sugallták. A dolgozók úgy érzik, be vannak csapva, azt sérelmezik, hogy a vezetőik nem utasították őket arra, hogy jobb termékeket gyártsanak, vagy dolgozzanak többet.

A nyakukba szakadó kapitalizmus nem kegyelmezett, 1992 végéig mintegy 9 ezren kerültek utcára a Videotonból, és ebben az elbocsátási hullámban indul az Elektra története is. A Videoton sztori végén többek között egy művezető és öt egykori beosztottja sétál ki a gyárkapun, ám ők nem a semmibe mennek, mint sok ezer társuk, hanem az egyikük házába. A műszerészek saját kezükbe veszik a sorsukat, aktatáskáikból előveszik a végkielégítésül kapott ropogós bankókat, és bedobják a közösbe. Ezzel az alaptőkével indul az Elektra Kft., egyben Schiffer filmtrilógiájának második része.

A hat barátnak fogalma sincs a vállalkozásról, ők a magyar kényszervállalkozók archetípusai. Ha rajtuk múlt volna, aktív koruk végéig a Videotonban dolgoztak volna, mint ahogy egyikük, Robi apja később meséli is, már ő is “ott szabadult” és onnan ment nyugdíjba (a szabadulás a szakmunkásképzőkben használt kifejezés arra, hogy az iskola befejezésével végre el lehet kezdeni dolgozni, és pénzt keresni).

A film hősei vállalkozói ismeretek híján megpróbálják ott folytatni, ahol a szocialista nagyvállalatnál abbahagyták: Laciból, a művezetőből lesz a cégvezető, aki szervezi a munkát, öt egykori beosztottja pedig nem lép fel tulajdonosi minőségben, nem foglalkozik a társasággal, csak úgy dolgozik, mint egy alkalmazott. A szocializmus kollektív szellemiségét és létbiztonságát próbálják átemelni a magyar vadkapitalizmusba. Robi, a fiatal műszerész ki is fejti, hogy ő azért lett tulajdonos az Elektra Kft.-ben, mert ezzel biztosnak látja, hogy nem rúgják ki. Nem tart igényt osztalékra, de még magas fizetésre sem, neki sokkal inkább arra van szüksége, hogy hosszabb távon is meglegyen a havi rendszeres bére. Azt keresi, amit a Videoton bedőlése miatt elvesztett.

Öten, az Elektra Kft. hat alapítója közül. Fotó: Schiffer Pál: Elektra Kft./Youtube

Mai szemmel nézve meghökkentő, de amikor a cég fejlődésnek indul, és bővül a létszám, egy ponton azért válnak meg hat alkalmazottól, hogy ne tudjanak gyorsan dolgozni. A megrendelés teljesítését el kell húzniuk, mert ha nem dolgoznak elég lassan, akkor kifut a munka, mielőtt újabbat tudnának szerezni.

Az Elektra egyébként rögtön ordas nagy kudarccal indul, a tulajdonosoknak ugyanis közel egy évig munkanélküli segélyre kell menniük, mert nincs megrendelésük. Bár Laci már 1991 novemberében szerződést köt arra, hogy részt vegyenek a székesfehérvári kábeltévés hálózat kiépítésében, a munka csak 1992 augusztusában tud elindulni. Hőseink addig otthon tengődnek, és várnak.

Laci fogja az aktatáskáját, Trabantjával járja a várost, fehér inget és kötött mellényt vesz, szervezi az ügyeket, és elég hamar rájön, hogy illuziókat kerget. Nem arra van kereslet, amit a cége kínálni tud. Műszerész munka helyett lemezelést, lakatosmunkát, fényreklámokat, cégéreket, reklámtáblákat kérnek tőle. Eljutnak oda, hogy a hat műszerész tulajdonos fizetését már nem maguk, hanem a lakatos alkalmazottaik termelik ki, és ez zavart okoz: Laci rájön, hogy a barátai nem hozzák, hanem viszik a cég pénzét.

Laci metamorfózisa a film csúcspontja. Míg 1991-ben őt rúgták ki a Videotonból, most ő kezd karcsúsításba. A piaci viszonyok kegyetlenül bedarálják egykori kollektív énjét, könyörtelen vállalkozó lesz belőle, egy hiéna.

“Más mentalitású ember lettem. Korábban elnéztük egymás gyengeségeit, de ez most már nem megy, minden fillérért meg kell küzdeni, kegyetlenül izzadni kell még a munka lehetőségéért is”

– mondja. Nem kertel akkor sem, amikor belemondja a kamerába: rájött, hogy “bizonyos fokig” karrierista, aki nagyobb céget akar, és “kénytelen lesz” a barátai tulajdonrészét kivásárolni. A megosztott tulajdon egyszerűen hátráltatja már a munkában.

Laci órabér helyett teljesítménybért vezet be, azaz könyörtelenül csökkenti a fizetéseket, a szocializmus kiszámítható biztonsága ezzel megbukott, mint ahogy az Elektra Kft. idealista felfogása is. A feszültség egyre nagyobb, míg végül 1994 nyarán nyílt csatába torkollik. Laci gyakorlatilag kirúgja az egyik alapító tulajdonost, Ferit, a barátját. “Ez egy kegyetlen, csúnya világ, ahol kevés az, hogy te egy jó gyerek vagy” – mondja neki.

Laci, a művezetőből lett cégvezető értekezletet tart. Fotó: Schiffer Pál: Elektra Kft./Youtube

“Az induláshoz szükséged volt a pénzére, most meg seggbe rúgod?” – szegezi neki a kérdést Robi. A leghűségesebb tulajdonos-barát Nándi, akit Schiffer pecázás közben faggat arról, hogy nem tart-e attól, Laci őt is kiebrudalja. “Eléggé jól ismerjük egymást, nem tartok tőle, korrektnek tartom” – mondja Nándi, aki pár nappal később szembesül a kegyetlen valósággal: Laci őt is kiteszi a cégből.

Laci végül minden barátját elküldi, és Schiffer kamerái az utolsó pillanatokat is rögzítik. Az öt társ ugyanúgy sétál ki az Elektra Kft. kapuján, mint pár éve a Videotonból, csak most tényleg az utcára kerülnek. Mese nincs, de álláslehetőség se nagyon.

Bár a filmnek itt vége, a cégbírósági adatokból azt is tudjuk, hogy Laci sem húzta már sokáig, az Elektra felszámolása 1995 áprilisában elindult. A nagy kísérlet elbukott, de ahogy a trilógia befejező részéből kiderül, a munkaerőpiacra közvetlenül kikerülő egykori videotonos dolgozók talán még a hat műszerésznél is rosszabbul jártak. Van, aki a vallásba menekült, van, aki szatócsboltot nyitott a garázsban, nyulakat kezdett tenyészteni, vagy segélyen tengődve várta a csodát. Rendszeresen be kellett menniük a munkaközvetítőbe, ahol rezignáltan közölték velük, hogy semmilyen munkalehetőség nincs a számukra.

Mindez abban a városban, ahol az utóbbi években az irtózatos munkaerőhiány miatt már lasszóval sem tudnak elég munkást összefogni.

Élet 90-es évek dokumentumfilm kapitalizmus rendszerváltás szocializmus vállalkozó videoton Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2018. november 11. 13:26 Élet

Az iskolázottság meghatározza azt is, hogy teszünk-e a klímaváltozás ellen

Vannak olyan csoportok a magyar társadalomban, amelyekben különösen alacsony a klímaváltozás iránti személyes felelősségérzet, pedig egyre inkább szükség van az alulról jövő kezdeményezésekre a felmelegedés elleni fellépésben,

Rigó Anita
2018. november 11. 07:49 Élet

Évi tízezer gyermek születik apa nélkül Magyarországon

Nemcsak a nők, hanem a férfiak gyermekvállalási életkora is jelentősen kitolódott az utóbbi két évtizedben.

Jandó Zoltán
2018. november 10. 07:20 Élet

Magyarország sem áll jól a szuperbaktériumok elleni háborúban

Kiugróan magas itthon az olyan megbetegedések aránya, amit a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok okoznak.

Fontos

Hajdu Miklós
2018. november 10. 17:08 Tech

Egy intézmény nyerte el a magyar egyetemekhez jutó uniós kutatási pénzek közel harmadát

Tovább elemeztük a H2020 pályázatok adatait, ezúttal a magyar egyetemekre koncentrálva. Kiderült, hogy a CEU messze kiemelkedik a magyar egyetemek között a nemzetközi színtéren.

Bucsky Péter
2018. november 9. 07:02 Állam

Magyarország az egyik legnagyobb vesztese a multik transzferár-trükkjeinek

Sok ország segíti a multikat az adófizetés minimalizálásában, hazánk a társasági adó ötödét bukhatja emiatt. A nagy transzferár-trükk, második rész.

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2018. november 7. 06:37 Élet

Egy stróman élete: „heti 150 millió szállításától szakadt szét a táskám”

„Millió helyett mindig ezret írtak. Ha azt az üzenetet kaptuk, hogy vegyünk fel 30 ezret, akkor 30 milliót kellett.” Bemutatunk egy bűnszervezetet az alsóbb szinteken lévők szemszögéből.