Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 13. 07:23 Élet

Ha van napi két kiló szemeted, megpróbálhatsz leválni a gázhálózatról

Néhány hónappal ezelőtt Samuel Alexander, a Melbourne-i Egyetem Fenntartható Társadalom Intézetének kutatója vett egy házi biogáztermelő berendezést, és elkezdte élesben tesztelni, hogyan tudja helyettesíteni a szerkezet a vezetékes gázszolgáltatást. Az eszköz 1000 ausztrál dollárba, azaz durván 200 ezer forintba került, de a cég, amelytől vette, már dolgozik a majdnem fele ennyibe kerülő következő modellen.

A mini biogáz üzem nem foglal sok helyet, pár óra alatt összeállítható, de a kutató szerint lakásokba egyértelműen nem való, vagyis családi ház kell az elhelyezéséhez. A szerkezet központi eleme egy 650 literes rohasztózsák, amit vízzel kell megtölteni, efölött helyezkedik el az a zsák, amelyben a gáz keletkezik, efölött pedig 80 kilogramm homok van, hogy állandó nyomás alatt tartsa a gázzsákot.

Az összeszerelés után 100 kg állati trágyával kell feltölteni a rendszert, és egy ideig állandóan legalább 35 fokos melegben kell tartani. Ez most Ausztráliában nem gond, de ha jön az ottani hidegebb idő, akkor fűteni kell majd. Ehhez napelemből származó elektromos áramot használ majd a kutató. Az aktiválási idő után a szerkezet már 20 fokon is működik.

Három hét aktiválási időszak alatt a gáztartály megtelik, és el lehet kezdeni adagolni a kommunális szerves hulladékot, ekkortól lehet a rendszerből a keletkező biogázt folyamatosan kinyerni. Alexanderék két külön kis gázfőzőt vettek a mindennapi használatra, mert az eredeti tűzhelyük elektromos volt. A kutató mindennap összesen 2 kilogramm hulladékot tesz be a készülékbe, és azt mondja, hogy ebből annyi biogáz keletkezik, amennyi nekik bőven elég a főzéshez. (Arról nem esik szó, hogy a ház fűtéséhez mennyi gázt kellene termelni.)

Mivel nem mindennap keletkezik két kg élelmiszerhulladék a családban, Alexander a szomszédok szemetét is gázosítja, ha pedig náluk sincs alapanyag, akkor elbiciklizik a közeli zöldségeshez, amely mindig el tudja látni elég hulladékkal.

A házi biogáz használata közben semmilyen különbséget nem tudtak felfedezni a vezetékes földgázhoz képest.

Alexander azt mondja, hogy a szerkezet nem bűzlik, egyedül a szemét behelyezésekor jön ki belőle némi rothadt szag, de ez szerinte nem vészes. A berendezés feltöltése napi 5 percébe kerül, és hetente egyszer szokott elkerekezni a zöldségeshez, ez további 20 percébe telik.

A berendezésnek egyébként van európai forgalmazási engedélye is, de a gyártó honlapjáról nem derül ki, hogy uniós országba is szállítanak-e belőle. Mindenesetre a hidegebb éghajlaton lakóknak azt javasolják, hogy ha tehetik, akkor helyezzék üvegházba az eszközt, és gondoljanak a fűtési lehetőségre, mert 20 fokon kell tartani a berendezést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet biogáz gáz megújuló energia Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.