Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. május 13. 13:31 Adat

Sosem fűtünk már úgy, mint a rezsiemelés előtt

Kissé emelkedett ugyan a lakosság téli földgázfelhasználása az előző télhez képest, de még így is látványosan elmaradt a rezsicsökkentési szabályok változása előtti időszakban megszokottól.

Mi történt? Évtizedes összevetésben is rendkívül kevés földgázt égetett el februárban a magyar lakosság. Ebben komoly szerepe volt annak, hogy az idei második hónapban nagyon enyhe volt az időjárás: minden korábbi hőmérsékletrekord megdőlt.

  • A gázfogyasztás visszaesését azonban továbbra sem kizárólag a kedvező időjárás okozza. Ahogy erről korábban már írtunk, a hőmérséklettől függetlenül is jelentősen visszafogta felhasználását a lakosság. Igaz, az idén talán már kissé bátrabban fűtöttek a háztartások.

Számokban: a februári lakossági gázfogyasztás 365 millió köbméter volt, harmadával, vagyis bő 180 millió köbméterrel kevesebb, mint amit a rezsiemelés előtti években megszokhattunk. A jelentős eltérésből 150 millió köbmétert magyaráz az időjárás, a többi független attól.

  • A teljes téli fogyasztás is alacsony volt. Az 1,54 milliárd köbméter 330 millió köbméteres spórolást jelent a korábbi évekhez képest. Más kérdés, hogy a rezsiemelés utáni első télen ennél is kevesebbet fogyasztott a lakosság.

Felülnézet: a lakosság fűtési célú földgázfelhasználása a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta folyamatosan emelkedett. Ennek magyarázata, hogy sokan tértek át más tüzelőanyagról az olcsó gázra, illetve valószínűleg azok is kevésbé spóroltak a fűtéssel, akik korábban is földgázt használtak.

  • A rezsiemelés fordulatot hozott ebben. A szabályok változása után nagyon látványosan csökkent a lakosság gázfogyasztása. Népszerű magyarázat volt, hogy a visszaesést a kedvező időjárás okozta, ám valójában nem ez történt. A fogyasztás a hőmérséklet hatásától függetlenül is látványosan csökkent.
  • A rezsicsökkentési szabályok módosítása óta eltelt másfél évben 1,35 milliárd köbméterrel kevesebb gázt használt fel a lakosság, mint amit a korábbi évek tapasztalatai és a hőmérséklet alapján várhattunk volna. Ez több mint 20 százalékos fogyasztás-visszaesést jelent.

Mi várható? Mostanra elég egyértelművé vált, hogy a fogyasztáscsökkenés tartós: ha a kormányzat nem nyúl bele ismét a szabályozásba, akkor jó eséllyel nem térünk vissza a korábbi szintre.

  • Más kérdés, hogy némi növekedés már ezen a télen is látszott. A fogyasztás ugyanis úgy emelkedett kismértékben az egy évvel korábbihoz képest, hogy közben a hőmérséklet magasabb volt, tehát kevesebb fogyasztást indokolt volna. Az elmozdulás azonban nem jelentős.
  • Az enyhe fogyasztásnövekedés magyarázata a rezsiemelés módja lehet: csak az átlagfogyasztás feletti felhasználás díja nőtt, az viszont a hétszeresére. A lakosság próbálta elkerülni, hogy belecsússzon a drágább sávba, ami eleinte valószínűleg túlzott óvatossághoz vezetett. Az első tél tapasztalatai alapján azonban az idén már bátrabban fűthettek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSoha nem volt még ilyen enyhe az év eleje MagyarországonNemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem az enyhe tél miatt csökkent a magyar gázfogyasztásAz elmúlt évekhez képest nem is volt kifejezetten meleg a fűtési időszakban, így a hőmérséklet-hatás a fogyasztáscsökkenés 10 százalékát sem magyarázza.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat földgáz gázfogyasztás rezsicsökkentés rezsiemelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 29. 11:11 Adat

Alaposan megtolják a novemberi forgalmat a fekete péntekek

Átlag fölött nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben, amióta Magyarországon is elkezdtek akciózni fekete pénteken az üzletek.

Torontáli Zoltán
2024. november 27. 10:39 Adat, Közélet

Saját 57 százalékos minimálbér-emelését felejtette el Orbán Viktor, amikor a mostanit fényezte

Az első Orbán-kormány 2001-2002-ben lényegében megduplázta a minimálbért, most három év alatt lehet 40 százalékos az emelés, ha minden jól alakul.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.