(Török Zoltán a Raiffeisen elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

2020 óta hatalmasat fordult körülöttünk a világ. Olyan események történtek meg, amelyekre nem csak, hogy nem számítottunk, de még elképzelni sem igen tudtuk őket. A covid és az ukrajnai háború átrajzolta azt, hogy mit és mennyire tartunk fontosnak az életben, és azt is, hogy mit gondolunk a gazdaság helyes működéséről és működtetéséről. Az új kormány minisztereinek bemutatkozása során célként került megfogalmazásra, hogy Magyarország gazdaságpolitikája (monetáris, fiskális, kereskedelmi és adóügyekben) önálló maradjon, az élelmiszer és az energia területén pedig az ország törekedjen az önellátásra. Ez a cikk az utóbbi cél értelmezésével foglalkozik.

Közismert, hogy Oroszország nagyhatalom az energiapiacon, Ukrajna és Oroszország együttes részesedése pedig meghatározó a világpiacon több nyersanyag, illetve élelmiszer-alapanyag vonatkozásában is. A kereskedelmi szankciók, valamint a háborús károk miatt az exportjuk visszaesése nem egy jövőbeli veszély, hanem már a jelen. Ez pedig nem csak Európában, de globálisan is komoly piaci zavarokat okoz. Az áremelkedés az azonnali reakció a kínálat jelenlegi és várható további csökkenésére. Azonban könnyen lehet, hogy eljön az az idő, amikor nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy mi mennyibe kerül, hanem hogy van-e egyáltalán. Élelmiszer és energia nélkül pedig elképzelhetetlen az élet. Ennek tükrében az ellátás folyamatossága, vagyis a biztonság válik elsődlegessé. Ha külföldről nem lehet beszerezni valamit, akkor pedig meg kell próbálni előállítani az országon belül. Így vált az önellátásra törekvés gondolata az érintett termékköröket illetően kívánatos gazdaságpolitikai céllá.

Ami ma az élelmiszer és az energia, az két évvel ezelőtt a lélegeztetőgép a szájmaszk, valamint egyéb egészségügyi védőeszköz, és felszerelés volt. Lehet tippelni, hogy mi kerül ebbe a szerepbe néhány év múlva – ha lesz ilyen egyáltalán. Hiszen ahhoz, hogy ilyesmire sor kerüljön, valójában olyan rendkívüli eseményeknek kell történniük, mint éppen egy világjárvány, vagy háború. Vajon mennyi az esélye annak, hogy a következő évtizedekben ismét olyan sorscsapások jöjjenek, melyek előhívják az önellátásra törekvés fókuszú gazdaságpolitikát?

Az önellátás gondolata ugyanis tökéletesen szembe megy a klasszikus közgazdaságtan alaptételeivel, melyek a kereskedelem előnyeiről szólnak.

Adam Smith és David Ricardo munkái bemutatják azt, hogy miért pozitív összegű játék a kereskedelem, vagyis miért éri meg minden félnek részt venni a nemzetközi munkamegosztásban, miért ez az útja a hasznosság maximalizálásának. Ezzel szemben az önellátó – idegen szóval autark – gazdaság minden szempontból elmarad a külkereskedelem előnyeit kihasználó gazdaságokkal szemben, jelesül nem csak hogy gyengébb minőségben és kisebb mennyiségben tudja előállítani a szükséges javakat, de drágábban is. Általában igaz ez, annak az esetnek a kivételével, amikor valamit nem lehet beszerezni külföldről (tehát a beszerzése nem ár kérdés), ilyenkor a fenti közgazdaságtani okoskodás érvényét veszti.

Magyarország adottságai lehetővé teszik azt, hogy élelmiszerből ne legyen hiány, sőt még exportra is jut. Az más kérdés, hogy a lehetőségeinket mennyire széleskörűen használjuk ki, mind a termelés, mind a feldolgozás területén. Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk elégedettek. Mindazonáltal, még ha bőven van is mit fejleszteni a hazai agráriumban és az élelmiszeriparban, azért az alapok megvannak hozzá.     

A másik kritikus terület az energia. Itt azonban a természet szűkebb kézzel mérte áldásait. A szénbányáink jellemzően kimerültek és bezártak, az ismert hazai kőolaj és földgázkészletek pedig csak a töredékét biztosítják a belföldi felhasználási igénynek – ráadásul évről-évre egyre csekélyebb mértékben. Nincsenek nagy esésű és bővizű hegyi folyóink, vagy szeles tengerpartunk. A szél azért fúj a Kárpát-medencében is, és a nap is süt (többet, mint Észak-Európában de kevesebbet, mint Dél-Európában), azonban a magyar kormány a megújulóenergia-stratégiájában a szélenergia jelenleg nem kap szerepet, a napenergia hasznosítása került a fókuszba. Összességében tehát sem a fosszilis, sem a megújuló energia területén nincsenek igazán erős lapjaink – összességében az ország jelentős energiaimportra szorul.

Azonban a legtöbb EU ország hasonló cipőben jár. Az Eurostat adatai szerint az EU átlagos energiafüggési mutatója (ami azt mutatja meg, hogy a teljes energiafelhasználáson belül mekkora az aránya az energia-importnak egy adott országban) 57,5 százalékos volt 2020-ban. Magyarországon közel pont ennyi, 56,6 százalék. Ilyen közel az átlaghoz csak északi és nyugati szomszédunk, Szlovákia és Ausztria állt (56,3 százalék illetve 58,3 százalékkal). A régiónkban Lengyelország, Csehország, Románia és Szlovénia energiafüggősége az átlagnál számottevően alacsonyabb (10-30 százalék közötti mértékben). Nyugat-, és Dél-Európa (Franciaország kivételével) energiafüggősége átlag fölötti, míg Észak-Európáé átlag alatti.

Azt is érdekes megvizsgálni, vajon az elmúlt évtizedekben hogyan változott a fenti energiafüggési mutató. 1990-hez képest 2020-ra az EU átlagos energiafüggési mutatója 7,5 százalékkal nőtt (aminek a javarésze egyébként 1990 és 2000 között következett be). Magyarország itt is az átlagot hozta 7,4 százalékos energiafüggési ráta növekménnyel (aminek a zöme szintén az 1990-es évtizedre esett). A lényeg, hogy bár Magyarország energiafüggése nagyon nagy, de nagyjából az EU átlagával megegyező mértékű.

Ha azt a célt fogalmazzuk meg, hogy legyen Magyarország önellátó energiából, akkor azok az esetek érdekesek, ahol számottevően sikerült csökkenteni az elmúlt években az energiafüggési rátát. Erre vannak példák, akár a közvetlen szomszédoknál is: Szlovákia 8,1 százalékkal, Ausztria 4,5 százalékkal, Szlovénia 3,5 százalékkal csökkentette a függőségi rátáját 2010-2020 között. Nálunk ugyanebben az időszakban a csökkenés minimális, 0,3 százalékos volt. Ezzel a tempóval nem sokra megyünk, és akárhogy is nézzük, az, hogy önellátók legyünk energiából (vagyis a függőségi ráta nulla legyen) egyáltalán nem tűnik reálisan megvalósítható célnak, sem a kormányzati ciklus időhorizontján, sem évtizedes távlatban.     

Amikor az energia-felhasználáson belül csak az elektromos energiát nézzük, akkor kevésbé tűnik lehetetlennek az a feladat, hogy érdemi előrelépést tegyünk az önellátás irányába. A hazai elektromos energia-termelés pillére a paksi atomerőmű, önmagában közel a felét biztosítja a teljes hazai termelésnek és harmadát a felhasználásnak. Hasonló mértékű az atomenergia szerepe egyébként Belgiumban, Szlovákiában és Szlovéniában is (Franciaországban nagyobb, kétharmados az atomenergia részedése, az EU átlag egynegyed körül van) – hasonlóan Magyarországhoz ezek az országok sem rendelkeznek jelentős fosszilis energiaforrással. Úgy tűnhet, hogy ilyen adottságokkal az atomenergia szerepe nehezen megkérdőjelezhető. Ezt azonban másképpen gondolják példaképpen Ausztriában, Portugáliában, Lengyelországban, Horvátországban vagy éppen Olaszországban, ahol – különböző okok miatt – egyáltalán nem működnek atomerőművek (vagy Németországban, ahol fokozatosan lekapcsolják a még működő reaktorokat). Mindazonáltal az atomerőművi fűtőelemeket Magyarország önmaga nem tudja előállítani, ami alapján elgondolkodtató, hogy mennyiben tekinthetjük az atomenergiát az önállóság zálogának.    

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJön a napelemes rendszer, amelyet bárki összerakhat otthon, és engedélyeztetni sem kellFelcsíptetik az erkélykorlátra, bedugják a konnektorba, és azonnal nyomja az áramot például a hűtőnek vagy a villanybojlernek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok dolgot el lehet mondani az Ikea napelemes kínálatáról, de hogy olcsó, azt nemMindent egy helyről, egyszerűen lehet megvenni, de a magyar árakhoz képest például jóval drágábban.

Ha az önellátás a cél, akkor azt leginkább a megújulók tudják biztosítani. Magyarország a napenergiára tette a voksát, és ez meg is látszik az adatokban, hiszen a nulláról indulva néhány év alatt eljutottunk oda, hogy tavaly már a hazai elektromos áramtermelés 7,5 százalékát adta (a szomszédos országokban nagyjából 2 százalék az arány, az EU átlag 5 százalék volt). Míg hazánknak a napenergia hasznosításában vannak előnyei, a szomszédos országokban a vízenergia a nyerő: Ausztriában ez adja elektromos energia-termelés több, mint 60 százalékát, Horvátországban 46 százalékát, Szlovéniában, Szerbiában és Romániában nagyjából 30 százalékát, Szlovákiában pedig közel 15 százalékát. Mindeközben a szélenergia talán méltánytalanul szorul háttérbe Magyarországon: az energiatermelésen belüli átlagos súlya az EU-ban 15 százalék közeli, de a román, az osztrák, a lengyel vagy a horvát adatok is 10-15 százalék között vannak – nálunk nem éri el a 2 százalékot.     

A fentiek tanulsága az, hogy a megújulókra alapozott villamosenergia-önellátás a szomszédos országokkal szoros integrációban, a saját adottságok és előnyök kihasználásával és egymással történő megosztásával néhány évtized távlatában nem feltétlenül irreális cél. Egyébként pont erről szólnak a kereskedelem előnyeit leíró klasszikus közgazdaságtani elméletek is…

Fontosnak tartjuk a használható tudást nyújtó elemzéseket, a higgadt, szakértői véleményeket. A rovat támogatója a Boston Consulting Group.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat energetika klímavédelem Magyarország megújuló energia napelem önellátás orosz gáz orosz olaj szélerőmű Olvasson tovább a kategóriában