Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. december 15. 12:41 Adat

Van a hétnek egy napja, amikor sokkal kevesebb a koronavírus-áldozat

Kedden reggel 107 koronavírushoz köthető halálozásról adott hírt az operatív törzs, ami több mint három hete a legalacsonyabb, utoljára november 23-án volt ennél kevesebb áldozat. Ez a mai adat azonban nagyon látványosan kilóg a sorból, és ez nem először fordul elő. Az elmúlt időszakban minden héten volt egy-egy olyan nap, amikor sokkal kevesebb elhunytról számoltak be. Az eltérések érdekes sémát követnek, és nem csak Magyarországon.

A mai adat annyiban furcsa, hogy ezúttal nem ugyanazon a napon történt a visszaesés, mint az előző néhány hétben. November eleje óta ugyanis Magyarországon rendre hétfőn érkeztek a legkevésbé tragikus covid-halálozási számok – most egy nappal később. A háttérben azonban minden bizonnyal ezúttal is ugyanaz a magyarázat áll.

A jelenség ugyanis nem Magyarország-specifikus. Sőt, világszinten a járvány kezdetétől megfigyelhető, hogy egy-egy héten belül hullámzik az áldozatok száma, és a legalacsonyabb adat rendre vasárnaponként jelentkezik. Ezt követően hétfőn még mindig elmarad az átlagtól, majd hét közepén felfut, szombaton pedig ismét jelentősen visszaesik. A különbségek tényleg elég látványosak: a második hullám kezdete óta globálisan vasárnaponként nagyjából harmadával maradt el a halálozás a hét többi napjának átlagától.

A magyarázat egészen biztosan nem az, hogy a vírus bizonyos napokon radikálisan több áldozatot szed, mint másokon, a háttérben sokkal inkább adatközlési anomáliák állhatnak. Ezeket pedig akárcsak a teszt/fertőzés arány keddi tetőzésénél, most is a hétvége okozza. Mivel a szombat és a vasárnap nem munkanap, ezért az országok többségében ilyenkor jó eséllyel a covid-adatokat közlő intézményekben is kevesebben dolgoznak, így megcsúszik az adatok rögzítése és közzététele. Ezeket aztán a következő hét elején pótolhatják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért ugrik meg minden kedden a fertőzöttek aránya Magyarországon?Hétvégén a magánszektorban nem igazán végeznek teszteket, így a keddi adat mutatja leginkább, hogy a tünetesek között mennyien lehetnek covidosok.

A folyamat láthatóan több napot érint, és nem csak azért, mert kétnapos a hétvége, hanem azért is, mert az egyes országok a nap különböző szakaszában közlik az adatokat. A magyar számok például reggel jelennek meg, és ekkor is kerülnek be a globális adatokat gyűjtő oldalakra. Pedig nyilván ezek nem az adott napra vonatkoznak, hanem jobb esetben az előzőre. Azonban még ez sem biztos, hogy mindig igaz.

Az operatív törzs tájékoztatóin egy ideig elég bevett szófordulat volt „az elmúlt 24 órára” hivatkozni, amikor a reggel közzétett adatokról beszéltek, ez azonban mostanában egyre ritkábban fordul elő. Az ezen a héten egy nap késéssel érkező visszaesés is arra utal, hogy mivel most sokkal több az áldozat, mint korábban volt, az adatközlés is többet csúszik.

A lényeg, hogy Magyarországon a hétvége hatása általában a hétfői adatokon látszik, és más országokban is hasonló a helyzet. Sok helyen azonban nincs ez a plusz egy napos csúszás, ezért lóg ki három nap is rendre a sorból.

Az eltérések egyébként nagyon különbözőek országonként, és jellemzően a fejlett országokban nagyobbak.

Az Egyesült Államokban például augusztus vége óta átlagosan kevesebb, mint feleannyi halálos áldozatot jelentettek vasárnaponként, mint a hét többi napján. Európában ugyanez az arány valamivel több mint 60 százalék, de itt kontinensen belül is van különbség, az EU-s országok gyakorlata ugyanis inkább az amerikaihoz van közelebb. Ezzel szemben Indiában és a Távol-Keleten csak 10-15 százalék az eltérés.

Mindenesetre ez a furcsa ingadozás elég jól megmutatja, hogy a napi adatokkal óvatosan kell bánni, érdemesebb inkább a heti átlagokat, vagy a mozgóátlagot vizsgálni, ha a trendekre vagyunk kíváncsiak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat halálozás koronavírus vasárnap Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.