Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. június 22. 16:31 Adat

Májusban sem csillapodott sokat a kirúgási hullám Magyarországon

Májusban az előző hónaphoz képest tíz, a megelőző évhez viszonyítva pedig több, mint negyven százalékkal 363 ezer fölé nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) hétfőn közzétett adataiból. Utoljára több mint négy éve volt ez a szám ilyen magas.

Az NFSZ szerint az április közel 70 ezer után májusban újabb 55 ezer nem pályakezdő jelent meg a regiszterben. Ezzel ha összeadjuk az új belépőket, akkor a koronavírus-járvány kezdete óta eltelt három hónapban 180 ezer embert rögzítettek álláskeresőként, ami nagyjából 80 ezerrel több a szokásosnál.

 

Az újonnan belépő emberek száma és az összesített adat növekedése közötti különbségek logikusan az adja, hogy időközben ki is kerülnek emberek a regiszterből, mert vagy találtak, vagy valamilyen más okból már nem keresnek munkát. Az NFSZ szerint májusban közel kilencezer nem támogatott és további 10 ezer támogatott munkahely jött létre országszerte. Bár ez a járvány előtt megszokott számokhoz képest kifejezetten kevés, a mostani helyzetben azonban annyira nem rossz, és valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy májusban kisebb mértékben nőtt az álláskeresők száma, mint egy hónappal korábban.

Szintén segíthetett, hogy az első balul elsült kurzarbeit koncepciót követően április második felében már egy használható csomaggal állt elő a kormányzat. Ezt pedig május elejétől fokozatosan egyre több vállalat vette igénybe, ami több tízezer munkahely megőrizéséhez járulhatott hozzá.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkReménykedhetünk a gazdaság beindulásában, ezt üzeni a kormány bérátvállalásának felfutásaA magyar kurzarbeitot a cégek nagy része még mindig nem szereti, de egyre többen bevállalják, hogy rajtra készen álljanak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb tízezer magyar munkahely úszhatott el a későn jött segítségenA gazdasági szereplők közül sokan attól tartanak, hogy a késéshez hasonló, vagy még rosszabb hatása lehet, ha túl hamar megszüntetik a kurzarbeitot.

Ettől függetlenül most közölt 363 ezer fő már a gazdaságilag aktívak arányában sem kevés. A KSH legutóbbi adatai szerint ugyanis utóbbi kör valamivel több, mint

4,6 millió embert jelentett, aminek így jelenleg nagyjából 8 százaléka keres állást.

Közülük azonban majdnem 160 ezren már nem jogosultak állami segítségre, azaz a munkanélküli statisztikában sem jelennek meg, mivel már túl vannak a 3 hónapos munkanélküli segélyen, és a még ennél is kisebb értékű szociális támogatásban részesülnek. Az álláskeresők között egyébként többségben vannak a nők, és kifejezetten magas a 25 év alattiak aránya (igaz, utóbbi általános jelenség és nem a koronavírusjárvány következménye).

 

Májusban a legtöbben a fővárosban veszítették el az állásukat: Budapesten egyetlen hónap alatt több mint negyedével nőtt a rendszerben rögzítettek száma, az egy évvel korábbinál pedig már 81 százalékkal szerepelnek többen a regiszterben. Ez sem rekord, hiszen több nyugati megye is van, ahol már február-márciusban ennél is nagyobb növekedést mértek. Győr-Moson-Sopronban például majdnem négyszer annyi álláskereső van jelenleg, mint amennyi 2019 májusában volt, nem függetlenül az ausztriai leépítési hullámtól.

 

Szektor szinten nem meglepő módon ezúttal is a járvány, illetve az annak nyomán hozott intézkedések által leginkább sújtott iparágakból küldték el a legtöbb embert. Az újonnan regisztrált álláskeresők közül korábban 11 ezren dolgoztak a kereskedelem és vendéglátás területén és 13 ezren végeztek valamilyen egyéb szolgáltatást. A szállodaiparban ráadásul ez még korántsem a vége a leépítési hullámnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízezreket rúgtak ki a magyar hotelek és éttermek, sokan elhagyják a pályátA hivatalos adatokon még nem látszik, de nagyon sok ember veszítette el az állását a vendéglátásban és a turizmusban. Visszavenni csak egy részüket tudják.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat álláskeresők koronavírus munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2024. október 25. 05:30 Adat, Közélet

60 százalékkal kerül többe a korábban árstopos tej, és nincs még vége a drágulásnak

A mesterségesen alacsony árú tejről gyorsan visszaálltak a vásárlók a tényleg olcsóbbra, de hamarosan újabb drágulási hullám jöhet.

Jandó Zoltán
2024. október 24. 09:36 Adat, Pénz

Egymilliárdos árengedménnyel kínálja tihanyi ingatlanját az állam

Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.

Torontáli Zoltán
2024. október 22. 16:14 Adat, Pénz

Nem lassulhat sokat az idei gyors béremelkedés, hogy időre meglegyen az egymilliós átlag

Orbán Viktorral szemben Nagy Márton csak 2028-ra ígéri a bűvös szám elérését, ám még így sem lesz könnyű ennek fedezetét kitermelniük a cégeknek.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. október 24. 06:01 Világ

Akkor hozott Nobelt a nagy világmagyarázat, amikor már egyre többen kételkednek benne

Az idei díjazottak munkássága a magyar fejlődési modellel kapcsolatos viták szempontjából is érdekes, de bírálója is egyre több van.

Avatar
2024. október 23. 05:24 Pénz, Vállalat

Kamatmentes hitelt nyújtottak a gázfogyasztók az MVM-nek, akaratukon és tudtukon kívül

A gázártámogatási rendszer 2022-es változásához kapcsolódva módosították az átalánydíjas elszámolást, így több milliárd forint kamatmentes hitelhez jutottak.

Jandó Zoltán
2024. október 22. 11:52 Adat, Közélet

Akkor is nőne az Airbnb-adó Budapest belső kerületeiben, ha önálló városok lennének

Azokon a településeken emelkedik a rövidtávú lakáskiadás adója, ahol a vendégéjszakák száma meghaladja az évi kétmilliót. Ilyen város csak egy van Magyarországon: Budapest.