Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. június 5. 10:19 Adat

Tíz-tizenöt évvel vetette vissza a koronavírus a magyar ipart

Ahogy arra számítani lehetett, hatalmasat zuhant áprilisban a magyar ipar kibocsátása. A KSH pénteken közzétett első becslése szerint az egy évvel korábbi szinthez képest 36,8 százalékkal csökkent a termelés, aminek eredményeként 2020 áprilisa az elmúlt tíz év leggyengébb hónapja volt a magyar iparban, és az előző évtized végén is csak a gazdasági válság tudta ilyen mélységbe taszítani a termelést.

A munkanapokat és a szezonalitást is figyelembe vevő mutató szerint az áprilisi kibocsátás a 2015-ös szint kevesebb mint háromnegyede volt. Összehasonlításképpen, a koronavírus-válság előtti utolsó normális hónapban, februárban a 2015-ös átlag közel 1,2-szeresét termelte a magyar ipar, és 2019 egészében is jó 15 százalékkal voltunk a négy esztendővel korábbi szint felett.

 

A mostaninál is gyengébb adat legutóbb 2009 májusában érkezett, de a 2008-as válság miatt is csak rövid időre csökkent ilyen mélységekbe az ipari termelés. Az akkori krízis összesen három olyan hónapot eredményezett, aminek a kibocsátása elmaradt a most áprilisitól. Tartósan 2004-2005-ben, tehát több mint másfél évtizede volt a jelenlegi szint környékén, illetve az alatt a hazai ipar teljesítménye.

A KSH, bár konkrét ágazati adatokat még nem közölt, annyit elárult, hogy a különböző szektorok elég eltérően teljesítettek. Növekedést kizárólag a gyógyszergyártás területén mértek, míg a legnagyobb visszaesés a járműgyártásban volt.

Utóbbi egyáltalán nem meglepő, hiszen április jelentős részében szinte a teljes magyar autóipar felfüggesztette a termelést. A győri Audi-gyár március 23. és április 14. között állt teljesen, az esztergomi Suzuki- és a kecskeméti Mercedes-egységben viszont lényegében egész áprilisban szünet volt. A beszállítók egy része ugyan termelt, de mivel nem igazán volt, aki megvegye a termékeiket, így ezzel csak a készleteket halmozták.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég év végén is messze lesz a magyar autóipar a tavalyi szinttőlKonfliktusok vannak az iparágban: az autógyártók és a hozzájuk közeli beszállítók ellátási problémákra panaszkodnak, a kisebb cégek pedig arra, hogy nem rendelnek tőlük.

A jövőbeli kilátások szempontjából nem túl biztató, hogy – amint erről reggeli elemzésünkben írtunk – az újraindulás sem éppen zökkenőmentes. A szektorban érezhető némi konfliktus a különböző szereplők között, a termelés pedig az ágazat szereplőinek várakozása szerint még év végén is messze lesz a tavalyi szinttől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat autóipar ipar ipari termelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 17:15 Élet

A korábban legmegengedőbb kerület vezetné be a hétvégén is fizetős parkolást

Nehezen lehet parkolóhelyet találni a körúton belül és a Városliget környékén is, ezért a polgármester hétvégére is fizetőssé tenné a parkolást.

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.