Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton Hajdu Miklós
2019. június 21. 06:43 Adat

Kettészakadt a budapesti panelmezőny, már nem a Pók utca a legdrágább lakótelep

Nem hagyta érintetlenül a panellakások piacát sem az az őrült áremelkedés, amit 2013 óta láthattunk a budapesti ingatlanoknál. Sok lakáskereső budapesti egyre inkább kiárazódott a belső kerületekből, a jórészt a szocializmus második felében épült panel lakótelepeken viszont továbbra is nagyobb eséllyel lehet megfizethető lakást találni. A megélénkült kereslet ugyanakkor a panelek árát is meredeken felhajtotta.

A panelekről gyakran beszélnek lesajnálóan, pedig – már amikor éppen nincs kánikula – teljesen élhető lakóhelyek is vannak közöttük, és sokan értékelik ezeket a lakótelepeket kényelmi vagy esztétikai szempontból is. De azért a budapesti lakótelepek jelentősen különböznek is egymástól, a Pók utcai vagy a gazdagréti lakótelepről nézve teljesen máshogy néznek ki a dolgok, mint Csepelről vagy Rákoskeresztúrról. Ezért részletesen megnéztük, hogy az egyes panel lakótelepek utcáin hogyan változtak az árak az utóbbi másfél évtizedben, a piacon kialakuló árnál ugyanis kevés dolog mutatja jobban, hogy mennyire keresettek ezek a lakások valójában.

 

Minden vágyad egy saját otthon? Nézzük meg, milyen lehetőségeid vannak! (x)

 

Ahogy korábban bemutattuk, a budapesti ingatlanpiacon 2008 és 2013 volt a két fordulópont: a tíz évvel ezelőtti válság után hosszú pangás kezdődött, öt évig nagyon kevés lakásvásárlás és folyamatosan csökkenő árak jellemezték a piacot. Az utóbbi öt-hat évben viszont hatalmas árrobbanás kezdődött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA budapesti lakásár-robbanás, ahogy még sosem láttadTérképre raktuk az utcák átlagos négyzetméterárait, és elég látványos lett. De egy érdekes történet is kirajzolódik a város ingatlanpiacáról.

Ez így volt a paneleknél is, de az egyes kerületekben teljesen máshogyan jelentkeztek a hatások. A józsefvárosi panelek – itt a Szigony és a Práter utca környékére kell gondolni – szenvedték meg a legjobban a gazdasági válságot, viszont, valószínűleg a belvárosi elhelyezkedésnek köszönhetően a fellendülés is itt volt a legnagyobb: már 2017-ben is 2,5-szer annyit kellett fizetni egy négyzetméterért, mint 2013-ban.

Óbudán, Újbudán és Angyalföldön viselte meg a válság a legkevésbé a paneleket, míg az áremelkedés Ferencvárosban, Mátyásföldön és Pesterzsébeten volt a legcsekélyebb – igaz, ez utóbbi kerületekben inkább csak elszórtan vannak panelházak.

 

 

Ez a bontás azonban sok finomabb területi különbséget is elfed, főleg a nagyobb, akár több lakótelepet is magukba foglaló kerületek esetében. Érdemes tehát az utcák szintjén is megvizsgálni, hogy mi történt a panellakások piacán. Ezt mutatja a következő animált térkép a 2005 és 2017 közötti időszakban.

A lakások adásvétele értelemszerűen ott pörög, ahol a legtöbb a panel. Tehát az újpesti, az újpalotai, a békásmegyeri és az óbudai lakótelep kiemelkedik a megkötött üzletek szempontjából is, a második vonal pedig a Havanna, Káposztásmegyer, Kelenföld, Gazdagrét, a Füredi, és a kispesti lakótelep (de ha együtt számolnánk a rákoskeresztúri panelt Madárdombbal, illetve a számos kisebb XIII. kerületi lakótelepet, akkor azok is beférnének ide).

A többi lakótelep már markánsan kisebb. Érdekes módon a ferencvárosi József Attila lakótelepen – Magyarország első panel lakótelepén – nem is regisztrált a KSH elég tranzakciót, ami alapján be tudtunk volna rakni az összeállításba.

Megnéztük azt is, hogy a nagyobb lakótelepeknél mekkorák az átlagárak.*A lakótelepi átlagárak kiszámításához fogtuk az egyes lakótelepek legnagyobb forgalmú utcáit, és az utcákra eső tranzakciószámokkal súlyozva számoltuk ki az egyes évek lakótelepi átlagárait. Az eredményeket kis mértékben torzíthatja, hogy a KSH csak azokra az utcákra tesz közzé átlagárat, ahol az adott évben 3-nál több tranzakció történt. Az jött ki, hogy

már nem Pók utcai (vagy Római úti) lakótelep a legdrágább, mert az újlipótvárosi panel megelőzte.

Igaz, a két lakótelep között már 2011-ben sem volt nagy különbség. A szintén XIII. kerületi Vizafogó paneljei is átlépték a 400 ezer forintos négyzetméterárat 2017-ben, akárcsak a gazdagréti átlagárak. A lista élén szerepelt a többi budai lakótelep is (Kaszásdűlő, Bécsi út, Kelenföld, Őrmező, Albertfalva). Az ábrán sötétebb színnel jelzett nagyobb lakótelepek a középmezőnyben, vagy az alatt vannak. A lista végére a számos csepeli panel, a kőbányai Újhegy és a Havannatelep került, itt még bőven lehet panellakásokat találni háromszázezer forint alatti négyzetméteráron.

 

Ez azért is érdekes, mert korábban nem volt ennyire szétszakadva a panelmezőny. Például tíz-tizenöt éve nagyságrendileg ugyanannyiba került egy panelnégyzetméter a Haller utcában, mint Őrmezőn. Ez a különbség mostanra harminc százalékos lett.

 

Ha megnézzük az egyes lakótelepekhez tartozó utcákat, akkor az rajzolódik ki, hogy nincs túl nagy különbség egy-egy utca között ugyanazon a lakótelepen. A 2005-höz viszonyítva legnagyobbat dráguló utcák Óbudán és Angyalföldön vannak, míg Csepelen, Káposztásmegyeren és Kispesten változtak az árak a legkevésbé.

 

 

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a panellakások árazásában a kulcskérdés az elhelyezkedés. A fentebbi ábrákon is jól látszik, hogy a városközponttól nehezebben megközelíthető dél- és kelet-pesti lakótelepekhez képest a belvárostól nem annyira távol eső, illetve a Duna-part vagy a budai hegyvidék közelében lévő panelövezetekben jóval magasabbak az árak.

 

Már kinéztél egy lakást, de nem tudod, hogyan tovább? Segítünk a hitellehetőségekben! (x)

 

Egy jó helyen lévő panellakás drágább is lehet, mint egy kevésbé előnyös elhelyezkedésű, de egyébként hasonló, vagy akár valamivel jobb tulajdonságokkal jellemezhető téglaházbeli ingatlan. Érdemes azonban felidézni az első, az árváltozásokat kerületi bontásban vizsgáló térképet: az utóbbi évek árrobbanása egyaránt érintette Pest külső kerületeit, és a budai, illetve a belvárosi részeket is, a különbség lényegében csak annyi, hogy az emelkedés más-más bázisról kezdődött.

A szakértő arra is felhívta a figyelmünket, hogy a panelek népszerűségében nem csak a többi lakástípushoz képesti árelőnyüknek köszönhető. Bár vitathatatlan, hogy a kereslet jórészt kényszerűségből az olcsóbb lakások felé tolódott, a felújított, szigetelt, egyedi mérőórákkal felszerelt épületekben egyáltalán nem olyan fájók a rezsiköltségek, mint a korszerűsítés előtt voltak, amikor tulajdonképpen szitokszóvá vált a panel. Mára ráadásul a légkondicionálás sem számít már akkora kiváltságnak, mint 15 éve, így a lakótelepeken hírhedten elviselhetetlen nyári melegekre is elérhető a megoldás.

 

Ne várj tovább a lakásvásárlással! Segítünk, ha hitel kell! (x)

 

Ezek miatt egyre jobban előtérbe kerülnek a lakótelepek előnyei. A tudatosan megtervezett infrastruktúra (például az óvoda, iskola, tömegközeledés elérhetősége) komoly vonzerő, ahogy a lakások elosztása is gyakran nagyon praktikus a téglaházakban jellemző alaprajzokhoz képest. Sőt, sokak számára megnyugtató, hogy mivel a házgyári elemekből felépített épületek sztenderd technológiával készültek el, a lehetséges problémák a rájuk adható megoldások köre is viszonylag kiszámítható.

A lakóközösség viszont gyakran kedvezőtlenül befolyásolhatja a panelépületek vonzerejét. Mivel az itteni lakások érhetők el a legszélesebb rétegek számára, az épületek pedig jellemzően sokemeletes, többlépcsőházas monstrumok, nagyon változatos szomszédságok alakulnak ki. A legidősebb házak kora pedig mára 50 év körüli, tehát jócskán akad rajtuk mit javítani, karbantartani, aminek az elvégzését akár egy-egy lakó is megvétózhatja.

A panellakások a befektetők számára is vonzóvá váltak. A feszített budapesti albérletpiacon már ezeket a lakásokat is jól ki lehet adni, a tulajdonosoknak sokszor nem is kell annyival olcsóbb lakbért kérni, mint amennyivel kevesebbe kerül megvenni egy panellakást egy hozzá hasonló téglaházi ingatlanhoz képest. Akik pedig arra játszanak, hogy megvesznek egy lerobbant állapotú panellakást, majd felújítva eladják, az élénk kereslet miatt szintén könnyen megtalálhatják a számításaikat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat ingatlan ingatlanárak lakáspiac panel Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.