Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. június 7. 13:24 Adat

Export nélkül sehol nem lenne a kelet-közép-európai gazdaság

A kilencvenesek években a volt szocialista országok szinte egyszerre nyitották meg gazdaságaikat a nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás előtt. A friss piacgazdaságok hamar bekapcsolódtak a globális termelésbe és kisvártatva az európai feldolgozóipar gerincévé váltak. A közgazdászokat gyakran foglalkoztató kérdés, hogy mindezek következtében mennyire lettek kiszolgáltatottak a külpiacoknak ezek az országok, amit nemrégiben a lengyel nemzeti bank munkatársai vizsgáltak meg alaposabban.

Röviden összefoglalva az ő válaszuk is az, hogy nagyon. Lengyelországban például az 1995 és 2014 közötti átlagos évenkénti gazdasági növekedés a hozzáadott értéket alapul véve 3,7 százalék volt, aminek nagyjából a fele volt köthető a külpiacokra termelt javakhoz. Ez az arány Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában még magasabb volt: rendre 70, 78, illetve 80 százalék. Mindeközben a nyugati országokban, amelyekhez a nyitottá és exportorientálttá vált posztszocialista gazdaságok igyekeznek felzárkózni, egy kivételtől (ez Németország) eltekintve jóval kisebb súlya van az exportnak a növekedésben – például Franciaországban 34, Spanyolországban 32, az Egyesült Királyságban pedig 26 százalék.

Mindezt szemléletesen mutatja az alábbi ábra oszlopainak narancssárga része:

A hozzáadott érték növekedése és annak összetevői, 1995 és 2014 közötti átlag (%) Forrás: Hagemejer&Mućk (2019): Export-led growth in Central and Eastern Europe

A kutatók szerint a posztszocialista országok egyre intenzívebb részvétele a nemzetközi értéktermelésben növelte a kelet-közép-európai régió gazdasági aktivitását. Eközben viszont a nyugat-európai országokban az onnan kiszervezett tevékenységek hiányát lehetett érzékelni. Érdemes kiemelni azt is, hogy a globális termelési láncokban részt vevő országok között gyakran félkész termékek mozognak: a tanulmányban szereplő becslés szerint a Kelet-Közép-Európából exportált javaknak legalább a hatvan százalékát ezek teszik ki. Mindezt figyelembe véve következtethetünk arra, hogy a volt keleti blokk országaiban tapasztalt konvergenciát is jelentős részben az az exporttevékenység hajtja, amit a multinacionális cégek helyi fiókvállalatai generálnak, sokszor a még készülőfélben lévő áruk összetevőinek mozgatásával, amelyeket korábban jobbára még a nyugati országokban hoztak létre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat export gazdasági növekedés kelet-közép-európa konvergencia Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.