Luxusvadászat, robbantásos merénylet, kallódó olajdollár-milliók és vallási konfliktusok árnyékában megkötött elvtelen alkuk – tobzódnak a Közel-Keletről alkotott legrosszabb sztereotípiák a New York Times izgalmas cikkében, amelyből számtalan érdekesség kiderül a katariak kavarásairól, a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb vezetőjéről vagy arról, hogy az iráni belügyminiszter hogyan vágja át az emiatt százmillió dollárokat bukó katari uralkodócsaládot.

A történet onnan indul, hogy 2015 novemberében a világ egyik leggazdagabb uralkodócsaládja, a katari Al Táni kilenc tagja egy háromhetes vadászatra indult Irak déli, sivatagos részére több tucat kísérővel. Az Arab-sivatagban hosszú hagyománya van a galléros túzok vadászatának, amely a mai napig az egyik legnagyobb szenvedélye az arab uralkodócsaládoknak.

A galléros túzok vagy hubára. Fotó: AFP

Mivel a sivatagban alig fordul meg valaki a környékbeli beduinokon kívül, az ISIS pedig Irak északi részére fókuszált, a katariak azt gondolták, hogy iraki testőrök felbérlése és a beduinoknak nyújtott luxusajándékok szavatolják a biztonságukat. A háromhetes túra utolsó éjszakáján azonban maszkos, AK-47-esekkel felszerelt fegyveresek lepték el a sivatagi tábort.

Az uralkodócsalád tagjait megbilincselték a fegyveresek, eltakarták a szemüket és belökdösték őket a SUV-jaikba. A katariak eleinte azt hitték, hogy az ISIS rabolta el őket, de gyorsan kiderült, hogy iraki siíta felkelők fogságába kerültek. A siíta többségű Irak közeli szövetségese a Közel-Kelet meghatározó katonai hatalmának, Iránnak, az iraki siíta paramilitáris erők pedig többnyire Irán befolyása alatt állnak.

A fogságba esett katariak egyike azt mondta a New York Times-nak, hogy kiszabadulása érdekében először a katari módszerrel, azaz lefizetéssel próbálkozott. Pénztárcájából elővette a nála lévő, 8 millió forintnyi katari riált, és azt mondta elrablóinak, hogy a többieknél még több pénz van. A vezetőjük erre unottan csak annyit reagált: “Szerinted a pénzedet akarjuk?”

Lavírozó miniállam

A katariaknak ekkor kezdett világos lenni, hogy elrablásuk egy tágabb geopolitikai játszma része. Ehhez fontos tudni, hogy a gázkészletei kitermelése előtt a szegény, még az 1980-ban is mindössze 200 ezer lakosú ország^*Mára a vendégmunkások miatt 2,3 millióra nőtt a lakosság. mára a világ egyik leggazdagabb országa lett, és méretéhez képest az egyik legbefolyásosabb.

Gazdasági súlyára támaszkodva pedig egyre aktívabb külpolitikai keverésbe kezdett a Közel-Keleten. Katar a régió két domináns hatalma, az egymással hosszú ideje rivalizáló (Jemenben egymással proxy háborúban álló) siíta Irán és szunnita Szaúd-Arábia között helyezkedik el, és egyre merészebben lavírozott közöttük. Párhuzamosan támogatta az egyaránt Irán befolyása alatt álló libanoni Hezbollahot és a szíriai kormányerőket, illetve különböző szunnita országokat, vagy például a szunnita Muszlim Testvériséget (amelyben egyébként Szaúd-Arábia fenyegetést látott autokrata modelljére).

A katari külpolitikai ambíciókat leginkább az USA-kritikus Al-Dzsazíra hírtelevízió testesíti meg, amelyről sokat elmond, hogy a Magreb-országokban kitört arab tavaszról eleinte még lelkesen tudósított, de aztán minél közelebb értek a megmozdulások Katarhoz (például Bahreinbe), annál visszafogottabban számolt róluk be. Az elmúlt években kifejezetten sikertelen volt a lavírozás, végül tavaly nyáron Szaúd-Arábia néhány szunnita országgal együtt megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral.

Irán és Szíria

Miután az elrabolt rokonok miatt egyre jobban aggódó katari uralkodócsaládnak világos lett, hogy siíta milíciák tartják fogva a vadászokat, tudták, hogy a Közel-Kelet legbefolyásosabb katonai vezetőjén keresztül szabadíthatják ki őket. Ő Kászim Szulejmáni iráni tábornok, a Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének a parancsnoka. Szulejmáni a legfőbb vallási vezetővel, Ali Hámenei-jel közvetlen kapcsolatban áll, és nagyobb hatalma van az iráni elnöknél.

Szulejmáni középen. Fotó: AFP

Szulejmáni legfőbb prioritása évek óta Szíria. Az 1979-es iszlám forradalom óta különleges szerepe van Szíriának Irán számára, ugyanis a területén keresztül látják el fegyverekkel a libanoni Hezbollah-ot, amely lényegében Irán meghosszabbított karja, és meghatározó szerepe van a libanoni belpolitikában. A szíriai polgárháború kitörésével azonban komoly veszélybe került Irán szövetségi hálója, emiatt lett számára igazán fontos, hogy a szíriai kormányerők hatalmon maradjanak.

A katari fogvatartottakért felkínált pénz kevésbé érdekelte Szulejmánit, a foglyok viszont hirtelen értékes túszokká váltak a térség egyik geopolitikai játszmája miatt. A katariak elfogásakor, 2015-ben Szulejmáni és a Hezbollah éppen új lehetőségekben gondolkoztak ahhoz, hogy stabilizálják a helyzetüket a szíriai polgárháborúban, különösen a Damaszkusz körüli stratégiai fontosságú területeken. Arra jutottak, hogy a felkelők megölése mellett a bázisukat kellene megszüntetni a szunnita lakosság kiűzésével, akinek a helyére siítákat telepítenének. Azt találták ki, hogy négy település lakosságát kicserélnék, amivel hosszútávon tudnák stabilizálni Irán befolyását Szíriában.

A terv szerint a Hezbollah felhagyott volna két, Damaszkuszhoz közeli, a libanoni határnál fekvő település, Madaya és Zadabani ostromával. Iránnak azért állt ez érdekében, mert a fontos szunnita bázisnak tartott települések komoly veszélyt jelentettek Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjére. Cserébe a katariak által támogatott szunnita felkelőktől azt várták, hogy hagyják abba két észak-szíriai siíta település ostromát. A települések lakosságát megcserélték volna, így Irán stabilizálta volna Damaszkusz helyzetét, és megmentette volna az északi települések siíta lakóit. Szulejmáni egy titkos tárgyaláson is beszélt a javaslatáról, aminek a szervezésében az ENSZ is részt vett.

A javaslatot azonban elutasította a felkelők képviselője, mert szerinte ez súlyosan sértette volna Szíria etnikai és vallási diverzitását. A katari foglyok azonban komoly alkuelőnyt jelentettek Iránnak, mert abban bíztak, hogy a katariak így rá tudják venni a felkelőket a csere elfogadásába. Irán, Katar és a katariakat fogva tartó siíta milícia között a Hezbollah közvetített. A felek a lakosságcserét túl merésznek találták, és inkább abban maradtak, hogy a kitelepített lakosokat inkább biztonsági zónákba telepítik.

Kétmillió dollár egy görög cipőárusnak

A hónapok azonban csak teltek, de a katari foglyok nem szabadultak ki. A katariak egyre bizalmatlanabbak lettek az irániakkal szemben, és egyre több kerülőúttal próbálkoztak. Számos gyanús, magát közvetítőnek kiadó ember érkezett ebben az időszakban Katarba, elhitetni az egyre jobban kétségbeeső uralkodócsaláddal, hogy el tudják érni a rokonaik kiszabadítását. A katariak többször belesétáltak a csapdába. Egyszer például kétmillió dollárt fizettek egy cégnek, amelynek a cégvezetője egy görög cipőárus volt, de volt, aki húszmillió dollárt kért a katariaktól.

A megoldást végül egy tunéziai találkozó hozta meg, amikor a katari belügyminisztert bemutatták a pár hónappal korábban beiktatott iráni kollégájának, Kasszim al-Arajinak. Al-Araji azt mondta, tudja, kik tartják fogva a katariakat, és azt mondta, segít a kiszabadításukban. Szokatlan módon viszont ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen közvetítsen, feltételként pedig azt kérte, hogy a katariak semmit se mondjanak erről iraki kormánytagoknak.

Egy héttel később egy 15 tagból álló katari delegáció szállt le a bagdadi nemzetközi repülőtéren, összesen 23 teljesen ugyanolyan táskával, amelyek egyenként jóval több, mint 50 kilósok. A reptéren ragaszkodtak azon, hogy átvizsgálják a bőröndöket, amit a katariak nem értettek, és idegesen elkezdtek telefonálgatni. A bőröndökben kizárólag pénz volt, összesen 360 millió dollár (91 milliárd forint), és a katariak azzal számoltak, hogy gond nélkül be tudják vinni Irakba, ahogy az iráni belügyminiszterrel megbeszélték. A reptéren viszont kiderült, hogy Al-Araji jóval túlértékelte befolyását az iraki kormányra (és a bagdadi reptérre).

Haider al-Abadi iraki miniszterelnök. Fotó: AFP

Az iraki miniszterelnök, Haider al-Abadi dühös lett, amikor megtudta, hogy mit szerveztek a háta mögött, és a pénzt az iraki központi bankhoz szállíttatta. A katari delegáció így a pénz nélkül jutott az országba, és Al-Abadi közbelépése kétségessé tette a mentés sikerét. Még aznap, közel ezer kilométerre Bagdadtól egy ennél is drámaibb esemény történt az alkuval kapcsolatban. A két érintett észak-szíriai településről éppen elkezdték kitelepíteni a lakosokat. Aznap indult el egy több buszból álló konvoj, és amikor egy ellenőrzőpontnál leparkolt egy személyautó, pár pillanat után felrobbant.

A merényletben 126 ember halt meg, köztük 68 gyerek, és több százan megsérültek. A robbantást senki nem vállalta magára. A New York Times-nak minden megkérdezett forrása azt mondta, hogy szerintük a robbantást a kitelepítést ellenző felkelő szunnita csoportok követhették el, akik az egyezségben mind azt látták, hogy az egy ajándék Iránnak. A támadás ellenére folytatódtak a kitelepítések, és néhány napon belül nagyjából befejeződtek.

Az utolsó hagyaték

Ezzel párhuzamosan a Bagdadban tartózkodó katari delegáció is elérte a célját, és egy héttel érkezésük után a kiszabadult túszokkal együtt térhettek vissza Dohába. A New York Times-nak egy iraki forrás azt mondta, hogy a katariaknak még egyszer el kellett költeniük 360 millió dollárt, de ezúttal Bejrúton keresztül próbálkoztak, és juttatták el végül a pénzt Iránnak. A forrás szerint a foglyok kiszabadítására végül személyesen Szulejmáni adott utasítást. A New York Times szerint összesen akár egymilliárd dollárt (253 milliárd forintot) is elkölthettek a foglyok kiszabadítására.

A foglyok váltságdíja az egész Közel-Keletet felkavarta, a hatása máig tart. A kitelepítésben érintett szíriai települések szinte teljesen kiürültek, és az egyezség tovább mélyítette az ellentéteket a harcoló felek között. A legjelentősebb hatása pedig az, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok ezt követően döntöttek úgy, hogy megszakítják a diplomáciai kapcsolatot Katarral, és gazdasági blokádot vezetnek be ellene. A két országot korábban is zavarta, hogy Katar támogatja a Muszlim Testvériséget, de nagyon feldühítette őket, hogy Katar ekkora váltságdíjjal támogatja az általuk terroristának tartott síita milíciákat. A blokád hivatalos indoklásában is azt szerepelt, hogy a terrorizmus támogatása áll mögötte.

A történet következményeit látva a több tucat gyerek halálától kezdve a blokádon át egymilliárd dollár elköltéséig a legérdekesebb kérdés az maradt, hogy miért vállaltak ekkora kockázatot el a katariak azzal, hogy az iraki sivatagba mentek túzokra vadászni? Az uralkodócsalád egyik tagja, aki közel másfél évig volt fogoly egy ablaktalan pincehelyiségben, a születéséig vezette vissza ennek a megmagyarázását. Azt mondta, hogy akkor, 1978-ban még semmi nem létezett Doha felhőkarcolóiból és hipermodern negyedeiből, pár év alatt azonban a gázüzlet berobbanása mindent teljesen megváltoztatott.

Az ország lakosságának közel 90 százaléka külföldi vendégmunkás, az őslakosok kultúrájából szinte semmi sem maradt. A katari fiatalok is leginkább a mértéktelen fogyasztással és az élvezetek hajhászásával vannak elfoglalva. A galléros túzokok vadászata viszont az egyik utolsó hagyatéka az ősök kultúrájának, amely rendkívül nagy türelmet és fegyelmet kíván. “Vadászás közben távol vagy a telefonoktól és az üzletektől. A természetben vagy, és szabadnak érzed magad” – mondta a kiszabadított fogoly, aki már el is kezdte tervezni a következő galléros túzok-vadászatot a veszélyek ellenére.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Irán Kászim Szulejmáni Katar Közel-Kelet Szaúd-Arábia Olvasson tovább a kategóriában