Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. november 2. 10:09 Élet

Nem mindenki szeretné, hogy több fa legyen a városokban

Az utóbbi évek tendenciái alapján azt gondolhatná az ember, hogy ha van olyan téma, amiben mindenki egyetért a klímaváltozással és a fenntarthatósággal kapcsolatban, akkor az a fák fontossága. Hiszen nemcsak megkötik a szén-dioxidot és oxigént termelnek, de városi környezetben az árnyékoló és pormegkötő szerepük is rendkívül fontos.

Idehaza eddig nem is kérdőjelezte meg senki a pozitív szerepüket, bár fakivágással járó – főleg budapesti – beruházásokkal kapcsolatban alakult már ki olyan konfliktus, amely politikai színezetet is kapott. Idén pedig a méhlegelőkkel kapcsolatban figyelhettük meg, hogy egy látszólag teljesen ártalmatlan kérdés is villámgyorsan belesimítható a politikai törésvonalba.

Ilyen szempontból is érdekesek lehetnek a chicagói tapasztalatok, ott ugyanis azt tapasztalták önkéntesek, hogy sokak számára egyáltalán nem magától értetődő a fák pozitív szerepe a városi környezetben. Egyesek azért nem szeretik például, mert a lehullott lombot össze kell szedni, illetve eldugítja az ereszcsatornákat, a fákon ülő madarak összepiszkítják az autókat, a letörő ágak pedig megrongálhatják a kocsikat és az épületeket is. Emellett olyan panaszok is előjöttek, hogy mivel a fák lombja felfogja a lámpák fényének egy részét, ezért kevésbé érzik biztonságosnak az utcát.

Az ilyen vélemények nem ritkák a nagyváros nyugati és déli, szegényebbek által lakott részein, és valószínűleg összefügg ezzel, hogy ezekben a kerületekben kevesebb fa van, mint a jómódú negyedekben. Ahogy a Bloomberg írja, az egyenlőtlenség csökkentésén civilszervezetek kezdek el dolgozni, hogy eloszlassák például az olyan félelmeket, miszerint a fák gyökerei tönkreteszik a földalatti vezetékeket.

Kimutatható, hogy a zöldebb környezet értékesebbé teszi az ingatlanokat, ami már talán azokat is elgondolkodtatja, akik egyébként utálnak például leveleket söpörni. A szegényebb városrészekben pedig az sem utolsó szempont, hogy az árnyék csökkenti a légkondicionálási igényt nyáron.

De Chicago egészére ráférne valószínűleg a szemléletformálás, évente ugyanis átlagosan kétmillió dollárt költ az önkormányzat háromezer fa ültetésére, miközben 15 ezret vágnak ki. Az utóbbiak között vannak természetesen elhalt és beteg fák is, de bőven akadnak teljesen egészségesek, amelyeket ingatlantulajdonosok vagy városi tisztviselők kérésére távolítanak el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rovarvilág megóvásáért terjednek a méhlegelők NémetországbanAz elmúlt években több mint száz városi rétet hoztak létre Németországban, ahol szintén volt társadalmi ellenállás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBaán László szerint nem lehet megmondani, hogy mennyibe fog kerülni a Liget projektA Liget kormánybiztosa arról beszélt a G7-nek adott interjújában, hogy Karácsonyék nem értik a jogszabályokat, és valójában nagy esély van rá, hogy meg fognak épülni a Városligetbe tervezett épületek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet faültetés klímaváltozás Városfejlesztés várostervezés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.