Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. szeptember 6. 12:20 Adat

Agyontámogatás nélkül hozta egyik legnagyobb sikerét a magyar parasport

Soha nem végzett jobb helyen a paralimpiai éremtáblázaton a magyar csapat, mint a hétvégén záródó tokiói játékokon. A 18. hellyel az 1984-es eredményt sikerült megismételni, amely eddig messze a legnagyobb sikere volt a hazai parasportnak. Bár a mostaninál több érmet négyszer is hozott a magyar küldöttség, aranyból csak egyszer, szintén a már említett 37 évvel ezelőtti játékokon született több.

Az eredmény különösen annak fényében nagy siker, hogy a fogyatékkal élők sportját korántsem tömte ki úgy pénzzel az állam, mint a sportot általában. A deklaráltan ilyen célra fordított összeg ugyan emelkedett az elmúlt években, ám aránya az összes sportra fordított pénzhez képest végig rendkívül alacsony volt, ráadásul lényegében folyamatosan csökkent.

A legutóbbi lezárt költségvetés szerint 2019-ben 475 millió forintot fordított „fogyatékosok sportjának támogatására” a kormányzat. A tervekben 2020-ra ennél jóval magasabb, egyébként 17 éves időtávon is abszolút rekordösszeg, 907 millió forint szerepelt, de ezt még akkor lőtték be, amikor úgy volt, hogy 2020-ban rendezik a tokiói játékokat. Így nem lenne meglepő, ha a végső támogatás elmaradt volna ettől.

Ám ha végül el is költötték a 907 millió forintot, az összes sportkiadás növekedéséhez képest az sem lett volna sok. Parasportra különböző költségvetési címeken 2010 előtt sem fordított az állam nagyságrendekkel kevesebbet, pedig akkor tényleg eléggé alulfinanszírozott volt a hazai sport. A Gyurcsány-kormány idején átlagosan nagyjából évi 240 millió forint ment el különböző költségvetési jogcímeken a fogyatékkal élők sportjának támogatására. A 2010-es évek elején is nagyjából ez volt a jellemző, a támogatás csak 2014-ben kezdett el növekedni, és amint látható azóta is csak a két-háromszorosára nőtt.

Ezzel párhuzamosan az összes sporthoz köthető kiadás majdnem a tízszeresére emelkedett.

A 2010-zel záródó hét évben az átlag 38 milliárd volt, miközben a 2017 és 2019 közötti három esztendőben meghaladta a 320 milliárdot is. Ha 2004-hez viszonyítunk, akkor a parasport támogatásának növekedése alig haladta meg a az inflációt, a sportköltés viszont – főleg az előző évek ugrásának eredményeként – sokkal meredekebben nőtt.

Mindez azt is jelenti, hogy bár a parasport támogatása is emelkedett, aránya az összes sportkiadáson belül jelenleg a legalacsonyabb.

A kizárólag ilyen célra fordított összeg a teljes sportköltés 0,1-0,2 százaléka volt az elmúlt években, miközben korábban ennél magasabb ráta volt jellemző.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat költségvetés paralimpia sport támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.