Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. május 5. 11:00 Vállalat

Kivonja a magyar belvárosokból a környezetszennyező furgonokat az egyik vezető házhozszállító cég

Az osztrák gyökerű Gebrüder Weiss magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója, Varga Bálint bejelentette, hogy a cég Budapest, Győr, Pécs, Zalaegerszeg és Szeged belvárosában elektromos meghajtású furgonokra vált, várhatóan a jövő év elejétől. Azért nem korábban, mert ahogy az ügyvezető mondta, várakozásaik szerint a Fiat és a Ford az év végére dobhatja piacra azokat az elektromos furgonjait, amelyek a cég számára már megfelelő, 150 kilométeres hatótávot biztosítani tudják. Ez az a minimális távolság, amelyet egy furgonnak megrakottan és akár téli hidegben is bírnia kell ahhoz, hogy a városi házhoz szállításban használni lehessen.

A vállalat magyarországi fejlesztéseit egyébként a járvány alatt nagyon megugró online kiskereskedelmi forgalom, vagyis a kisebb és közepes méretű küldemények forgalmi növekedése alapozta meg. Ahogy Varga Bálint mondta, a GKI piackutató felmérése alapján a magyar online kiskereskedelmi piacon 2019-hez képest tavaly 50 százalékos volt a növekedés, a Gebrüder Weiss-nél pedig 80 százalékos ugrást mértek, és továbbra is növekedést jeleznek előre.

A cég komplett logisztikai szolgáltató, és a nagyobb tömegű árufuvarozás a fő profilja, de ahogy az ügyvezető mondta, a nagyobb méretű kiskereskedelmi termékek (háztartási gépek, kerékpárok és hasonlók) házhoz szállítása olyan nagy piaci lehetőséget mutat, hogy ez volt az egyik fő oka az itteni fejlesztéseknek.

A cég jelenleg három területi egységre osztva kezeli a magyarországi forgalmát, de már június elején megnyit két új telephelyet (Zalaegerszegen és Pécsett), illetve az év végén vagy a jövő év elején Szegedre is belép. Ezzel megduplázza, hat régióra növeli a jelenlétét, és mind a hat központban teljes szolgáltatási palettát épít ki. Az online trendekre reagálva mind a hat régióban lesz átadás-átvételi pont is, ahol a vevők a megrendelt árukat átvehetik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat elektromos furgon furgon Gebrüder Weiss üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.