(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata. A szerző a REKK kutató főmunkatársa, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke.)

A nukleáris hulladékkezelés jövőbeni költségeinek esetleges alulbecslése komoly hatással van az atomerőművekkel kapcsolatos hasznok és költségek generációk közötti megosztására. Ha nem gyűjtünk össze elegendő forrást arra, hogy az erőmű leállítását követően megoldjuk a hulladékok hosszú távú biztonságos kezelését, úgy lényegében gyermekeink, unokáink kontójára élvezzük az atomerőmű által termelt áram látszólagos olcsóságát, rájuk hagyva a később felmerülő költségek viselését.

Ez egy generációk közötti olyan transzfer, amiről bizonyára sokaknak eszébe jut a tücsök és hangya meséje.

Számos elemzés, újságcikk foglalkozott már azzal, vajon elegendő lesz-e a Paksi Atomerőmű működése során egy erre a célra létrehozott állami alapban gyűlő pénzvagyon, hogy ne a következő generációnak kelljen finanszíroznia az atomerőmű leszereléséhez kapcsolódó jelentős terheket. Itt a G7-en Jandó Zoltán tavaly augusztusban írt erről a témáról, megállapítva, hogy a majdani leszereléshez szükséges pénz csak körülbelül egyötöde áll rendelkezésre, miközben az erőműnek már csupán alig másfél évtizede van hátra a tervezett üzemidejéből.

A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap (KNPA) 2020-as adatait tanulmányozva úgy tűnik, valami változott, mivel decemberben egy egyszeri, nagyösszegű, 72,3 milliárd forintos költségvetési befizetés érkezett az alapba. A költségvetés nagyvonalúnak tűnő támogatása jelentősen javította a KNPA egyenlegét, amely az év eleji 311 milliárd forintról év végére 397 milliárd forintra hízott. A tavaly decemberi költségvetési támogatás bíztató lépés abban a tekintetben, hogy elinduljon egy, a jelenleginél méltányosabb költség- és haszonmegosztás a jelen és a jövő generációk között.

Generációk közötti osztozkodás

A nukleáris erőművek működésével kapcsolatos egyik hosszú távú kihívás az erőmű leállását követő időszak költségeinek fedezése. Magyarországon az ehhez szükséges források megteremtését egy elkülönített állami pénzalap, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap hivatott biztosítani. Az alap jellemzően két forrásból, a Paksi Atomerőmű befizetéseiből és a tartalmában a korábbi időszakok során az alapban felhalmozódott pénzállomány pénzügyi kamatának tekinthető költségvetési bevételeiből gazdálkodhat.
A jelenlegi hazai szabályozás szerint utóbbit a jegybanki alapkamathoz kötik, így az utóbbi évtizedben csökkenő kamatlábak mellett egyre kisebb növekményt jelentett az alap számára. Ha ránézünk az alábbi ábrára, az jól mutatja a sötéttel jelzett „kamatbevételek” csökkenését.

A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap éves bevételei folyó áron

(forrás: saját gyűjtés a Magyar Államkincstár Elkülönített állami pénzalapok éves mérlegei alapján)

Az ábra a kamatbevételek elfogyásán túl azt is kiválóan szemlélteti, micsoda hatalmas beavatkozást jelentett a 2020 végi egyösszegű költségvetési támogatás a KNPA számára. Az alap egyenlege több mint 25 százalékkal nőtt az év végén, ami hatalmas előrelépés a korábbi évek gyakorlatával összehasonlítva.

Mennyi az elég?

A kiégett üzemanyag és radioaktív hulladék kezelésére vonatkozó Nemzeti Programot 2016-ban fogadta el a Kormány. A Nemzeti Program adatai alapján a KNPA-ból finanszírozandó költségek együttes értéke 2015. évi bázisáron, diszkontálás nélkül 1650,4 milliárd forint. Mivel a leszereléshez kapcsolódó kiadások nagy része 2060 és 2080 között keletkezik, míg az MVM Paksi Atomerőmű tervezetten a 2030-as évtizedben fejezi be működését, csupán 2037-ig érvényesíthető a „szennyező fizet” elve, azaz hogy az erőmű maga fizesse be az alapba a majdani leszerelés költségét.

A tücsök és hangya meséjéhez visszatérve, ha a hangya mentalitását követjük, ezután már csak abból gazdálkodhatunk, amit addigra sikerült az éléskamrában felhalmoznunk. Persze ha tücsökként gondolkozunk, akkor reménykedhetünk, hogy majd csak találunk egy jószívű hangyát, aki majd kisegít bennünket ebben az időszakban. Ez a következő generációra hagyott teher, ha nem méltányosan gyűjtögetünk.

Természetesen, mivel a KNPA-nak pozitív egyenlege van, ennek hozamait is be lehet és be is kell kalkulálni a számításokba, ha meg akarjuk határozni a jövő generáció szempontjából méltányos erőművi befizetéseket, így maradva a mese hasonlatánál, lesznek olyan elemei az éléskamránknak, amelyek képesek részben újratermelődni.

A különböző időszaki pénzáramlások összehasonlítására szolgáló diszkonttényezők meghatározásának könyvtárnyi szakirodalma van. Egy 2020-as hosszabb tanulmányunkban Mezősi Andrással közösen bemutattuk, hogy a diszkonttényező eltérő módszertan alapján való meghatározása milyen hatással van az alapba történő atomerőművi befizetésekre.

Bemutattuk, hogy a különböző módszertani megközelítésekkel az erőműre számított éves befizetési kötelezettség széles tartományban szóródhat, a jelenlegi 25 milliárd forint körüli szinttől akár a módszertani alapon szintén indokolható zéró reálhozam alkalmazása esetén éves 70 milliárd forintos befizetési kötelezettség előírásáig. Természetesen egy megháromszorozódó erőművi befizetés teljesen átírná az atomerőmű jövedelmezőségét, alapvetően megváltoztatva az olcsó atomerőművi áram mítoszát.

Ebben a cikkben most nem a jövő, hanem a múlt fényében szeretném egy kicsit komplexebb megvilágításba helyezni a 2020. decemberi történéseket. Az alábbi második ábrán csupán annyit változtattam az elsőhöz képest, hogy 2015-ös reálárakra konvertáltam a folyóáras adatsort.
A reálárak biztosítják az összehasonlíthatóságot és kiválóan mutatják, hogy 2011-től reálértékben erőteljesen csökkenni kezdett a KNPA-ba befolyó bevétel. Az ábrán pirossal jelölt 2020 decemberi költségvetési befizetést egy 10 éves annuitássá alakítottam, ami megmutatja, hogy a mostani, első látásra hatalmasnak tűnő költségvetési juttatás csak ahhoz volt elég – ahhoz is csak korlátozottan –, hogy visszapótolja az alapba azt az összeget, ami az előző évtized csökkenő befizetései miatt hiányzott onnan.

A KNPA bevételei 2015-ös bázisáron, a 2020 végén kapott egyszeri juttatás 10 éves annuitássá alakításával

(saját számítás a Magyar Államkincstár adatai alapján)

Magát a mostani költségvetési döntést mindenképpen üdvözölni kell. Ahogyan arra már utaltam, ez a befizetés a generációk közötti haszon- és költségtranszfert mérsékli, csökkentve a jövő generációkra hárított terheket. Érdemi lépés a felelős, hangya-típusú gondolkodás irányába.

Három dolog ugyanakkor mindenképpen említést érdemel ezzel a befizetési megoldással kapcsolatban:

Egyrészt a 2021-es költségvetési előirányzat úgy tűnik, ismét a hiány újratermelődése irányába mutat. Bár az erőmű nominális befizetését az ezévi terv 3 százalékkal megnövelte, de ez a KNPA szempontjából az inflációra figyelemmel csupán azt a bevételi szintet biztosítja reálértékben, ami az előző, költségvetési kisegítés nélküli éveket jellemezte.

A második fontos szempont, hogy bár a költségvetésen keresztül történt korrekció a generációk közötti igazságtalanságot mérsékli, ugyanakkor azzal, hogy nem az erőműre, hanem a költségvetésre terhelte az alap kipótlását, nem a költség okozója vállalja annak megtérítését. Itt is egy transzfer történt az elmúlt években: az alacsonyabb erőművi befizetések forrást biztosítottak az „olcsó” paksi áramon keresztül a rezsicsökkentés fenntartására, így ennek előnyeit az áram lakossági fogyasztói élvezték. A mostani egyösszegű befizetés terhét a költségvetés állja, más szóval az adófizetők teljes közössége, ami bár sok elemében átfed az áram felhasználóival, mégsem mondható azonosnak. A választott megoldás így torzítja az atomerőműben termelt villamos energia valós költségviszonyait és jövedelemátcsoportosítást hajt végre az áramfogyasztók és az adófizetők közössége között.

A harmadik érdekes tényező az időzítés. Az alap 2021-es kiadási tervei nem nőttek, így nem volt sürgős, hogy egyösszegben, egy olyan évben történjen meg az állomány kiegészítése, amikor rekord mértéket, a GDP 9 százalékát érte el a költségvetés hiánya. Elképzelhető, hogy az időzítést éppen az magyarázza, hogy a tavalyi történelmi deficiten belül eltörpül ez a hatalmas összeg, így a döntéshozók úgy gondolhatták, most kell végrehajtani a korrekciót, mert ez az év már úgyis menthetetlen a költségvetés egyenlege szempontjából. Ez egy racionális stratégia lehet, ugyanakkor éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövő a KNPA tervezése szempontjából ugyanolyan bizonytalan lehet, mint a múlt volt (erre utaltam a 2021-es számok bemutatásával).

Egy másik olvasat lehet, hogy valamilyen külső nyomás (nemzetközi kötelezettség vagy éppen a nyilvánosság ereje) miatt érezte úgy a kormányzat, hogy ideje rendeznie ezt az adósságot. Akárhogy is van, örüljünk annak, hogy ez a korrekció megtörtént és bízzunk benne, hogy a mostani intézkedés egy méltányosabb haszon- és költségmegosztás irányába tett első lépés volt, amit hasonlóak követnek majd a közeljövőben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz atomenergia Paksi atomerőmű Olvasson tovább a kategóriában