Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. október 12. 13:07 Világ

Megsemmisülés fenyegeti a világ egyik leghíresebb borvidékét

Észak-Kalifornia és azon belül különösen a Napa-völgy borai a legmagasabban jegyzettek között vannak a világon, idénre azonban egyértelművé vált, hogy egyre inkább veszélyben van az előállításuk. Az erdőtüzek már a korábbi években is megkeserítették néhány pincészet életét, de egy-egy vállalkozás esetében általában eltelt elegendő idő ahhoz két pusztítás között, hogy ismét talpra álljon. Az utóbbi néhány évben azonban ez megváltozott, a csapások brutálisabbakká és sűrűbbekké váltak.

A szeptember 27-én kezdődött Glass Fire – az Egyesült Államokban elneveznek minden jelentősebb tűzvészt – legkevesebb 27 pincészetet károsított valamilyen mértékben. Van, ahol csak egy amúgy sem használt épület égett le, máshol viszont sok millió dolláros borászati gépcsoport pusztult el, borral töltött hordók és palackok vesztek oda nagy számban, és a borászati turizmus miatt fontos gondozott környezet is odalett. Márpedig csak a Napa-völgy borászatait 3,85 millióan keresték fel 2018-ban, és összesen 2,23 milliárd dollárt költöttek. Jelentős többségük azonban szüret idején, nyár végén és ősszel érkezik, ami idén teljesen egybeesik az erdőtüzek időszakával, így természetesen elmaradnak a látogatók.

Az áramszünetek miatt – amelyeket megelőző jelleggel is alkalmaznak, nehogy egy leszakadó vezeték újabb tüzet okozzon – ott is károkat okoz a helyzet, ahova a tűz el sem jutott: energiaellátás nélkül nem tudják tartani a beállított erjesztési hőmérsékletet, így a bor minősége rosszabb lesz, esetleg nem is lehet majd eladni. A messzire eljutó hamu és füst szintén óriási károkra képes: a még le nem szüretelt szőlőszemek felszínén megtapadta anyagai bejutnak a gyümölcsbe, amitől a bornak olyan íze lesz, mintha hamutálat nyalogatna az ember. Vannak ugyan módszerek ennek a hatásnak a mérséklésére, megszüntetésére, de ezek megbízhatatlanok, és egyes boroknál csak évek múlva, az érlelési folyamat végén derül ki, hogy használtak-e.

Ahogy a Washington Post korábban borászatot tulajdonló Napa-völgybeli szerzője írja, maga a növény is érzékeny, egy tűz után három-öt évnek is el kell telnie, mire ismét teljesen termőképes lesz egy-egy tőke.

Mindennek hatására a biztosítási díjak emelkednek, a munkaerő pedig drágul. Akik ilyen körülmények között is vállalják a szőlő gondozásával és a szüreteléssel járó nehéz fizikai munkát, azok általában nem engedhetik meg maguknak, hogy a drága környéken lakjanak – ahol a tüzek után még kevesebb ház marad –, így vagy messziről kell ingázniuk, vagy olyan zsúfolt tömegszállásokon kénytelenek lakni, amelyek most a koronavírus-járvány miatt veszélyessé váltak.

Az utóbbi folyamatok még a tűz által közvetlenül nem érintett pincészetek gazdálkodását is nehezítik, miközben a profitráták általában eleve nem voltak túl magasak. Ennek hatására sok kisebb pincészet tulajdonosa dobhatja be a törölközőt, hosszabb távon pedig az egész borvidék jövője is bizonytalannak tűnik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA felmelegedés olyan következményeit éljük át idén, amiket csak évtizedek múlva vártakEgymás után dőlnek a melegrekordok, soha nem látott kiterjedésben ég az USA nyugati partja, miközben ilyesmire nem számítottak ennyire hamar a tudósok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bor borászat erdőtűz kalifornia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.