Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. augusztus 27. 10:57 Vállalat

Lelépi a Ryanair és a Wizz Air a zsugorodó riválisokat a járvány alatt

Miközben a masszív állami segítségre szorult nagy európai hálózatos légitársaságok leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy mennyi repülőgépet nyugdíjazzanak, és hogyan tolják el későbbre a megrendelt új gépet átvételét, a vezető fapadosok igyekeznek kihasználni a mostani válsághelyzetet a pozícióik megerősítésére.

Ez a Wizz Air esetében a leglátványosabb, hiszen a magyar alapítású társaság a korábbi ütemezés szerint veszi át az új gépeket az Airbustól, és több országban is új bázisokat nyit. Ha minden a terveik szerint alakul, akkor ezek közül a londoni Gatwick lesz a legjelentősebb, ahol az első bázisrepülőgépet egyetlen év alatt 19 további követheti. Igaz, ennek az a feltétele, hogy az Európai Bizottság ismét életbe léptesse a leszállási jogok használatára vonatkozó, a járvány idejére felfüggesztett szabályokat – ha ugyanis a riválisok továbbra is megtarthatják ezeket használat nélkül, akkor nem lesz elég a Wizz Air számára.

A Ryanair kevésbé határozott, de azért meglebegtette, hogy ha ismét repülhet a Boeing többszörösen katasztrófa sújtotta 737 Max típusa, akkor a korábbiakon felül további példányokat is rendelne belőle.

Mindez átrendezheti a nagy európai légitársaságok erőviszonyait, ahogyan az a Bloomberg céges bejelentések és elemzői becslések által összeállított adatsorán is látszik.

 

A fapadosok előretörését nemcsak a jelenlegi, sokkal erősebb pénzügyi helyzetük teszi lehetővé, hanem az is, hogy az általuk nyújtott, átszállás nélküli szolgáltatásra az iparági várakozások szerint gyorsabban visszaáll a kereslet. A gyakran átszállásokkal kombinált hosszú távú utakra – amelyek a hálózati légitársaságok fő bevételi forrásai – csak 2024-ben lesz ismét akkora igény, mint a járvány előtt, legalábbis ezt várja a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség. Közben pedig a zsugorodó vagy megszűnő légitársaságok által hagyott piaci űrt betölthetik a diszkont légitársaságok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa legnagyobb fapadosa lett a Wizz Air – vak vagy bátor a cég?Valószínűleg részben kényszer az agresszív terjeszkedés a magyar alapítású légitársaságnak, de ettől még bejöhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat légi közlekedés légitársaságok Ryanair wizz Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.