Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. augusztus 26. 13:44 Világ

Most van az a pillanat, amikor Kína elkezdheti megszorongatni az Egyesült Államokat

Kínában nagyjából visszatért az élet a normális mederbe, még az első koronavírus-fertőzöttekről elhíresült Vuhanban is mindössze négy új beteget regisztráltak a hatóságok május óta. Ehhez képest a nyugati országokban még mindig napirenden van a járvány elfojtása, ami azzal a súlyos gazdasági következménnyel jár, hogy

a legnagyobb gazdasági hatalmak közül várhatóan egyedül Kína GDP-je bővül idén.

A Wall Street Journal (WSJ) cikkében idézett adatok szerint az ázsiai ország és az USA gazdasági teljesítménye közötti különbség 2020-ban hét százalékponttal mérséklődhet, aminek köszönhetően Kína GDP-je elérheti az Egyesült Államok termelésének 70 százalékát*Nominálisan számolva; az eltérő árszínvonal hatását kiszűrve már jelenleg is nagyobb a kínai gazdaság, mint az amerikai.. Igaz, a két nagyhatalom közötti teljesítménykülönbség a 2000-es évek óta gyorsan mérséklődik (2000-ben a kínai termelés nagyjából még csak a 15 százalékát tette ki az amerikainak), Kína felzárkózása most azonban újabb lendületet vesz.

A Világbank egyik volt szakértője szerint az eddigi növekedési ütemek alapján 2030-ra volt várható, hogy a kínai termelés beéri az amerikait, a járvány nyomán kialakult gazdasági válság nyomán viszont ez az időpont már inkább 2028-ra tehető. Kína pozíciója ráadásul nemcsak az Egyesült Államokhoz, hanem Brazíliához, Oroszországhoz és Indiához, sőt, Japánhoz képest is javul.

Persze a járvány nyomán kialakuló válság a kínai növekedést is letörheti. A WSJ által idézett vélemények szerint a pillanatnyilag kedvező kilátásokat beárnyékolják a növekvő hitelállomány, az országon belüli egyenlőtlenségek és a bankrendszerrel kapcsolatos problémák, továbbá még mindig súlyos bizonytalanságokat okoz Trump kereskedelmi háborúja. Tartósan recessziós világgazdasági környezetben pedig egy idő után hiába termelnek élénken a kínai vállalatok, az előállított javakat eladás helyett készletezniük kell majd – bármennyire is igyekeznek a belső keresletre építeni -, ami a későbbiekben lehúzza majd a statisztikákat. És bár lehet, hogy az abszolút termelési értékeket nézve Kína jó úton halad a világrangsor eleje felé, az egy főre jutó GDP-t nézve már korántsem ilyen fényes a helyzet: e tekintetben még Mexikó és Thaiföld is jobban áll a Föld legnépesebb országánál.

Mindenesetre pillanatnyilag a hétköznapi élet Kínában sokkal kecsegtetőbb, mint sok nyugati országban. Egy az amerikai lapnak nyilatkozó pekingi sofőr elmondása szerint két ínséges hónapot – a februárt és a márciust – kellett csak kibekkelni, április már a visszarendeződésről szólt. Az 57 éves férfi szerint a tömeges tesztelésre és a széleskörű adatgyűjtésre támaszkodó kínai kormány jó munkát végzett a járványkezelés tekintetében – szemben a társadalmi távolságtartást szorgalmazó nyugati vezetőkkel -, aminek köszönhetően meg is nőtt a népszerűsége az országban. A Bloomberg vuhani riportja szerint a helyiek emellett az elmúlt hónapokban egyre inkább átértékelik a kínai és a nyugati – főleg amerikai – kultúrát, és elkezdtek elfordulni a külföldi produkcióktól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegírta a pártlap, hogy az alkoholt meg kell inni, két és fél OTP-nyit zuhant egy főzde értékeTúl nagy lett a lelkesedés a kínai tőzsdén, a kormányzat a legértékesebb céget megcélozva hűtötte le a kedélyeket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gdp Kína kínai gazdaság koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.