Ma már egyetlen európai állam- vagy kormányfő sincsen hivatalban azok közül, akik Alekszandr Lukasenka 1994-es hatalomra kerülésekor más európai országot vezettek. Nem csak az ország vezetője jelzi a változatlanságot, Belarusz azon szovjet utódállamok közé tartozik, amely meglepően sokat mentett át a korábbi társadalmi és gazdasági struktúrákból.

Ennek vannak jól ismert hátrányai, például hogy demokráciáról, szabad választásokról vagy sajtószabadságról nem lehet beszélni, a mai napig KGB néven működő titkosrendőrség is aktív, és az egész ország iszonyú szegény.

Ugyanakkor a bűnözési ráta egész Európában a legalacsonyabbak között van, gyakorlatilag nincsen munkanélküliség, illetve számos szovjet jótékonysági juttatás megmaradt, például az ingyenes, magas színvonalú oktatásra gondolni. A társadalmi egyenlőtlenség is alacsony – a Világbank szerint az egész világon csak Csehországban és Szlovéniában egyenlőbb a jövedelemeloszlás a GINI index szerint -, a napi 5,5 dollárnál kevesebből, azaz mélyszegénységben élők aránya pedig az országban 0,1 százalék, míg az EU átlaga 0,95, az Egyesült Államoké pedig 1,2 százalék.

Belarusz viszonylag jól vészelte át a Szovjetunió összeomlását, a gazdaság nem kapott olyan nagy pofont, és nem is alakult ki olyan tömeges munkanélküliség, mint több más volt tagországban. A gazdasági növekedés is viszonylag gyors volt a többi egykori utódállamhoz képest, legalábbis a 2000-es évek elejéig. Egyre inkább érezni lehet azonban, hogy az elmaradt gazdasági szerkezetváltás megbosszulja magát.

Az augusztos 9-ére kiírt belorusz választásokat rég nem látott izgalmak kísérik, annak ellenére, hogy a mostani elnök szinte biztos, hogy ismét győzni fog. A legesélyesebb ellenzéki jelölt a börtönből kampányol, a kampány mégsem volt még soha ilyen szabad az ország függetlensége óta.

Ennek az az oka, hogy Alekszandr Lukasenka rezsimje igyekszik magát a nyugat számára elfogadhatóbbnak mutatni, részben azért is, mert Oroszországgal egyre feszültebb a viszony. A demokratizálódás és nyitás azonban nem megy könnyen. A próbálkozás egyik látványos eleme volt Orbán Viktor június 5-ig minszki látogatása: ezzel Lukasenka azt igyekezett megmutatni, hogy európai uniós kormányok is komolyan veszik.

A magyar-belarusz gazdasági kapcsolatok alapján nem sok aktualitása volt a találkozónak: a külkereskedelmi termékforgalom a hazai export és import arányában is elenyésző, a 0,1 százalékot sem éri el. Ráadásául a stagnáló forgalom a hazai külkereskedelem egyre kisebb részét teszi ki. De Belarusznak sem fontos partnere Magyarország: az exportjukban 0,23  százalék hazánk részesedése, míg az importban 0,31 százalék. 

A két ország közti termékforgalom azonban nagyon is érdekes: Magyarország szempontjából azon kevesek közé tartozik, ahol alig változott valami a szocialista időkhöz képest. Fát, traktort és műtrágyát importálunk, míg cserébe gyógyszert, elektronikai eszközöket és gépeket exportálunk.

A 9,5 milliós lakosú Belarusz igen érdekes külkereskedelmet folytat: a világ műtrágyaexportjának 5 százalékát, illetve a világ traktorexportjának 2,5 százalékát adja.

Belarusz egész külkereskedelme is azt mutatja, hogy nem sok változás zajlott le a szovjet idők óta. Ennek fő oka, hogy nem zárták be a korábbi üzemeket, gyakorlatilag a szovjet idők gazdasági rendszerét működtetik tovább. Ennek egyik legérdekesebb példája az MTZ vagy Belarus néven ismert traktorgyár. De ugyanúgy gyártják még a MAZ teherautókat, a BelAZ bánya- és földmunkagépeket, MZKT munkagépeket. Belarusz továbbra is Oroszország és számos utódállam legfőbb haszonjármű- és gépbeszállítója.

BelAZ 75710. Fotó: BelAZ

Ezeknek a gyáraknak fontos szerepe van a foglalkoztatásban: csak az MTZ traktorgyár 16 ezer főnek ad munkát, a konszern cégei további 7,5 ezernek, a MAZ 15 ezernek. Mivel nem kellett ezeket bezárni a Szovjetunió szétesése után, nem volt olyan társadalmi és gazdasági sokk sem, mint Oroszországban vagy Ukrajnában. A vállalatok továbbra is a volt szovjet piacra termelnek leginkább, főleg a vámrendszer és a hagyományos terjesztési kapcsolatok miatt.

Ezek a gyárak nemcsak azért érdekesek, mert megmaradtak a Szovjetunió szétesése után, hanem azért is, mert nem privatizálták őket. 

Belaruszban továbbra is az állam kezében vannak a gyárak, és így a gazdaság nagy része: a GDP felét ezek a cégek állítják elő, az alkalmazottak kétharmada ezeknél dolgozik.

Új cégeket szabadon lehet alapítani, de a nagyvállalatok maradtak az állam kezében. Ez egy érdekes kísérlet volt, mert így sikerült a sokkszerű gazdasági visszaesést elkerülni, cserébe viszont a modernizáció is lassabban ment végbe. A modell sikerét nehéz meghatározni.

Abból a szempontból sikeres volt a kísérlet, hogy – ellentétében például Magyarországgal, ahol szinte minden korábbi nagyvállalat földbe állt – a belorusz ipar fennmaradt. A piaci viszonyokat viszont nem sikerült meghonosítani, ezért a világpiacról egyre inkább kiszorultak a termékek. Az ország számára fontos gépgyártásban például az Euro 4-es kibocsátási normák megugrása már nem ment a helyi gyáraknak, innovációban is egyre inkább lemaradtak.

A Világbank elemzésében például arra mutatott rá, hogy az állami vállalatok nyereségessége csupán fele a magáncégekének. A világ legnagyobbjának számító mezőgazdasági gépgyáránál, az MTZ-nél is érzik a problémát. A kormányzat stratégiai befektetőt keres a céghez.

A másik legfőbb gazdasági terület, ami a Szovjetunióból megmaradt, az az olaj- és vegyipar. Ennek pedig a kulcsa, hogy Oroszországból “belföldi” áron kapnak olajat, majd a kész olaj- és vegyipari termékeket már a világpiacon tudják eladni. De az oroszokkal egyre feszültebb lett a politikai és gazdasági viszony, így idén februárban már abban állapodtak meg, hogy világpiaci áron kapják az olajat.

Belarusz pedig látványosan nyitni kezdett: importáltak már idén Azerbajdzsánból, Kazahsztánból, Norvégiából és Szaúd-Arábiából is. De igazán látványos változás, hogy 90 ezer tonna olajat az Egyesült Államokból is rávásároltak. A szállítmányok számos híradásba bekerültek, látványos üzenet volt Moszkvának, de a valóságban elhanyagolható mennyiségről van szó. Az import 82 százalékát 2020 első negyedévében továbbra is Oroszország adta.

A két ország viszonyában a gáz és olajárak fontos zsaroló eszközök, Vlagyimir Putyin orosz elnök ezekkel próbálja kisebb nyugati szomszédját rávenni a szorosabb együttműködésre. Élénken emlékezhetünk az orosz-ukrán gázháborúra, amikor hozzánk sem érkezett heteken át orosz földgáz. Ilyen Belarusz és Oroszország között is volt 2004-ben és 2007-ben. A fő ok az lehetett, hogy Lukasenka egyre inkább eltávolodott Putyintól, és a két ország tervezett uniójától.

Még 1997-ben egyezett meg a két ország arról, hogy egyszer majd egy szövetségi államot hoznak létre. Ekkor Putyin még messze volt a hatalomtól, főleg Belarusznak volt előnyös ez a stratégiai szövetség a nagy orosz piachoz való szabad hozzáférés és olcsó enerigahordozók miatt. Ám Putyin meglátta ebben a lehetőséget, hogy az elnöki időszakokat korlátozó orosz alkotmányt megkerülhetné egy közös állammal. 

Erre végül nem lett szüksége, és egyébként is megromlott a viszony a Krím orosz bekebelezése miatt. Hiába van évi négy közös hadgyakorlat, van Oroszországnak két katonai bázison közel másfél ezer katonája az országban, az ukrán szomszédok területeinek orosz megszállása nagy ellenkezést váltott ki Minszkben. Ez pedig a nyugati közeledést és nyitást segítené elő.

A válás azonban nagyon fájdalmas lenne. Becslések szerint

a belarusz GDP tizedét teszi ki a világpiacinál olcsóbban vásárolt orosz olaj és gáz árkedvezménye.

Az ország exportjának 40, importjának 60, a működőtőkéjének 55 százaléka orosz. Fordítva sem elhanyagolható a függés: az orosz export 5,1, az import 5,5 százalékát teszi ki. Ráadásul kevés igazán szoros és megbízható partnere van Oroszországnak. Ez például az export- és importkorlátozások kijátszásánál is fontos. (Az EU-s élelmiszerekre kivetett korlátozásokat úgy játszották ki, hogy a tengerpart nélküli Belarusz például tengerihal-exportőrré lépett elő.)

Az egymásra utaltság abban is megmutatkozik, hogy mindkét ország sok olyan terméket gyárt, ami a volt szovjet piacokon eladható, de az EU-ban vagy a világpiacon nem igazán van rá kereslet. A már említett traktorok és gépek is ilyenek: például az európai piacokra a szigorú emissziós normák miatt csak amerikai Caterpillar motorokkal tudják eladni a mezőgazdasági gépeket. A beloruszok pedig még a WTO-nak sem tagjai, az EU-val sincsen egyszerűsített piacra lépést segítő megállapodásuk, így a volt szovjet tagköztársaságokkal tudnak csak eleve könnyen kereskedni.

A Belarus, vagy korábban MTZ néven ismert traktorok iránti kereslet sem a régi, csökkent a gyártás az elmúlt években. 1989-ben még évi 100 ezer traktort gyártottak, az elmúlt években már alig több mint 30 ezeret. A traktorok fele Oroszországba megy – Magyarország a 2 százalékos részesedéssel is a legfontosabb EU-s partner.

A sikeres új üzletek azonban már nem a szovjet múltra és az orosz piacra építenek. Talán nincs olyan magyar kisgyermekes háztartás, ahol ne lennének belorusz játékok. A Polesie nevű céget 1998-ban családi vállalkozásként kezdték, ma már 3 ezer alkalmazottjuk van, és főként Európába exportálnak. Emellett megvásárolták a lengyel Wader nevű játékgyártót is, így uniós termékeket is tudnak gyártani és értékesíteni. 

Műanyag játék minden mennyiségben Forrás: Polesie

Nemcsak műanyag, hanem igazi járművekben is erős Belarusz. A svájci Stadler vasúti járműgyártó Minszkben alapított üzemet, ahol 1400 főt foglalkoztat. A MÁV számára készülő emeletes Kiss motorvonatok is itt készülnek alapvetően, a végszerelésüket végzik csak Magyarországon. A meglévő gyárakban évi 300 vonatot tudnak gyártani, ezt tovább bővítik egy 35 millió eurós projekt keretében, további 280 munkahelyet létrehozva. A gyártásban Belarusz kicsit a rendszerváltás utáni Közép-Európa helyzetében van: olcsó és jól képzett munkaerő van, de egyelőre egy viszonylag kockázatos befektetési helynek tartják. A feldolgozóiparban a gyártás mellett a faipari befektetések is jelentősek, az ország harmadát erdő borítja, így olcsó faanyag is bőven rendelkezésre áll.

A 250-tel száguldó nagygépességű svájci vonat is Minszkben készült. Fotó: Stadler

Talán a legkevésbé ismert belarusz iparág az informatika, pedig 100 ezren dolgoznak IT területen, ami nemzetközi mércével is magas szám egy 10 milliós országban. 

Az egyik legismertebb belorusz startupot biztosan minden magyar ismeri, de talán alig valaki tudja, hogy honnan indulta  cég.

A Viber chatalkalmazást belorusz alapítója 900 millió dollárért adta el.

Ilyen összegű felvásárlás még nem volt magyar startupoknál, a Rakuten japán vállalat még 2014-ben fizette ki. Hiába volt a két cégalapító egyike minszki, és ült ott a fejlesztő csapat, a cég ciprusi bejegyzésű. A két társalapító Izraelben találkozott, és onnan szerezték a kezdőtőkét. A példa azonban hamar ismeretté tette a startupokat a belorusz fejlesztők és fiatalok körében.

A tech szektor fejlesztése állami prioritás, 2017 decemberében rendeletben hirdette meg ezt az ország. Az alapvetően magánpiaci startup ökoszisztéma és az állam együttműködése érdekes, bár nem példátlan eset. Hiába gyors a fejlődés, a piac még elmarad a fejlett országoktól: a Dealroom.co adatai szerint 2013-2019 között 21 millió kockázati tőkét fektettek be az országba, ami a magyar 142 millió eurótól is jelentősen elmarad. Igaz, az orosz és belorusz alapok adataira nincs igazán rálátásuk.

Az informatikai cégek között pedig nem csak startupok vannak: a New York-i tőzsdén jegyzett, tavaly 2,3 milliárd dollár forgalmú EPAM Systems, aminek Magyarországon is 1700-nál is több alkalmazottja van, szintén belorusz alapítású.

Az EPAM az egyik a zászlóshajó cég a minszki High Tech Park-ban, ami már egymilliárd dollár IT szolgáltatást exportál évente. Itt nem olyan menő startupokra kell gondolni, amiket mindenki ismerhet, hanem főként programozási szolgáltatást végző cégekre, akik nagyvállalatoknak dolgoznak. A jó ár-érték arány pedig nagyon kelendő, a megrendelőket nem nagyon érdekli az ország nemzetközi politikai megítélése.

De nem csak a nyugat felé nyitnak, azon kevés országok egyike, amelyik konkrétumokat is ki tudott sajtolni a sok hűhóval bejelentett, de általában kevés valós tartalmat jelentő kínai egy övezet, egy út kezdeményezésből. A Nagy Kő Ipari Park nem csak kínai cégeknek vonzó: 10 év társasági-adó mentességgel, 5 év osztalékadómentességgel, számos esetben áfa-mentességgel hivogatják a befektetőket, a telek- és építményadót egészen 2062-ig elengedik.  

Az ipari parkban 33 kínai vállalkozás jelent meg, a maradék 27 többsége EU-s. Év elejéig 0,5 milliárd dollárt fektettek be a cégek, a 3 ezer létrehozott munkahely azonban nem túl sok. Ez is jól mutatja, hogy nagyon nehéz az ország gazdasági orientációját átállítani. Márpedig amíg ez nem sikerül, továbbra sem lehet érdemi politikai reformokat remélni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Alekszandr Lukasenka belarusz lukashenko Orbán Viktor Olvasson tovább a kategóriában