Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. június 2. 12:59 Vállalat, Világ

Az olajfinomítókból két hónapig pénznyelő automaták lettek, és ezt a Mol is megérezhette

Talán soha nem volt még akkora kereslet-visszaesés az olajiparban a fejlett világban, mint idén tavasszal a koronavírus-járvány miatt. Márciusban csaknem 17 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az áprilisi adat csak pár nap múlva jelenik meg, de várhatóan még nagyobb zuhanást mutat majd, hiszen a veszélyhelyzethez kapcsolódó kijárási korlátozások, az iskolák bezárása és az otthonról való dolgozás csak március közepétől indult el.

 

A gázolaj döntő részének vásárlója a fuvarozás, de ez szintén csak tartaléklángon égette a dízelt, kerozinból pedig szinte semmit sem lehetett eladni, mivel a polgári repülés lényegében leállt.

Az ellátási és gyártási láncot a kereskedelem egyik ágában sem könnyű hirtelen leállítani, az olajiparban azonban talán még nehezebb. Ennek nemcsak üzleti, hanem technológiai problémái is vannak, a Barátság kőolajvezetéken a nyersolajnak valamilyen mennyiségben érkeznie kell, de talán a legszűkebb keresztmetszet ebből a szempontból mégis a finomító, amely egy 0-24 órás működésű üzem.

A finomító petrolkémiai szempontból annál fejlettebb, minél nagyobb mértékben hasznosítani tudja a beérkező olajat, azaz minél több fajta terméket tud belőle gyártani. Ezek lehetnek végtermékek, mint például a motorbenzin, de lehetnek más iparágak alapanyagai, legnagyobb jelentősége ebből a szempontból a műanyagiparnak van.

Hiába esik tehát vissza erősen a kereslet mondjuk a benzinre, azt egyrészt azért kell gyártani, mert nem állhat le az üzem,másrészt azért, mert a finomító többi termékére ettől függetlenül még szükség lehet.

Csakhogy a finomító költségszerkezetében nagy arányt képviselnek a fix költségek, ami azt jelenti, hogy ha lejjebb kell csavarni a működést, és még így sem lehet eladni a termékek jelentős részét, akkor az üzem hirtelen masszívan veszteséges lesz. Az alábbi két grafikon, amely a Seeking Alpha egyik elemzéséből származik, az északi-tengeri Brent és az orosz Ural olaj krakkolásából (lényegében a finomításából) elérhető, egy hordóra számolt profit értékét mutatja, dollárban. Látszik, hogy 2020-ban mindkét terméknél hirtelen negatívba csúszott az érték, vagyis a járvány hatására a finomítók világszerte pénznyelő automatákká váltak.

Megkérdeztem ezért a Molt, hogy mit lehet tenni hasonló esetben például a százhalombattai finomítóban. A társaság konkrét számokat nem árult el a termelésről, de válaszából kiderül, hogy a beérkező nyersolaj mennyiségét elsősorban a tengeren (majd az Adria vezetéken keresztül) érkező vásárlások visszafogásával próbálta csökkenteni, itt nagyobb mozgástere lehetett, mint a Barátság vezetéknél, ahol csak

egy bizonyos tartományon belül biztosítanak rugalmasságot a szerződések.

A finomítót nem állították le, de „az igénycsökkenés egyes periódusaiban” a technikai minimum közelébe kellett lemenniük.

Nem lenne meglepő, ha ezekben a periódusokban a finomítás jókora veszteséggel ment volna. Megpróbálták átállítani a termelés szerkezetét, azaz logikus módon azt gyártani, amit el lehet adni, de ennek azért vannak technikai határai, nem lehet a teljes beérkező olajból például csak műanyagipari alapanyagokat kihozni.

Egy további menekülő útvonal pedig az volt a társaság számára, hogy megpróbálta áthelyezni a hangsúlyt a termékek saját értékesítésére, azaz gyakorlatilag kivitte azok egy részét a szabad piacra. Ezek mellett pedig nincs sok más lehetőség, mint tárolókba tenni az el nem adott anyagot, és abból értékesíteni, amikor magára talál a piac. A tárolás azonban üzleti szempontból csak addig kézenfekvő megoldás, amíg van elég saját kapacitás, a bérlés ugyanis meglehetősen drága, ilyen helyzetekben pedig még annál is drágább.

Hogy ez milyen gondokat tud okozni, arra a legjobb példát most Dél-Korea szolgáltatta. Az SK Energy nevű piacvezető olajfinomító áprilisban a tárolókapacitásainak foglaltsága már 90 százalékon volt, csakhogy a tankhajók jelentős része még ezek után érkezett be a kikötőkbe, a korábban megrendelt nyersolajjal a tartályaiban. A cégnek nem volt más választása, mint benne hagyni a kikötőben rostokoló hajókban az olajat, és kifizetni ennek az irdatlan költségét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzívroham az amerikai kőolajpiaconMínusz 40 dollárért adták az amerikai kőolaj hordóját, vagyis ennyit fizettek a vevőnek. Mikor fognak nekünk fizetni a benzinkúton?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ benzin finomító gázolaj kerozin Mol olaj olajfinomítás veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.