A koronavírus járvány miatt nagyon valószínű, hogy nemzetközi adásvételi szerződések sokaságát nem tudják már ma sem teljesíteni a cégek, és ez a következő hetekben még inkább tömegessé válhat. Egyértelműnek tűnhetne, hogy a pandémia olyan vis maior helyzet, amelyben nem lehet felelősségre vonni egy szerződő felet azért, mert például nem tud a vállalt határidőre előállítani egy terméket, vagy nem tud elvégezni egy megrendelt szolgáltatást. Csakhogy a jog értelmezése nem ennyire egyszerű.
Schmidt Richárd, a Smartlegal Schmidt & Partners ügyvédi iroda vezetője azt mondta nekünk, hogy a helyzet már eleve azért is érdekes, mert nemzetközi adásvételeknél alapvetően az elmúlt harminc év bírói gyakorlatából lehet kiindulni, ám ebben az időszakban nem volt a mostanihoz hasonló méretű világjárvány.
A koronavírus járványt ebből a szempontból (is) leginkább a spanyolnátha (influenza) pandémiához lehet hasonlítani, csakhogy 1918-19-ben még nem volt meg a Bécsi Vételi Egyezmény, vagyis az a jogi keret, amely ma a kérdés kiindulópontjának számít.
Az Áruk Nemzetközi Adásvétel Szerződéseiről szóló, a szakzsargonban azonban csak Bécsi Vételi Egyezmény név alatt említett szerződés 1988. január 1-től van hatályban, és eddig világszerte közel 100 ország – közöttük a fejlett országok többsége – ratifikálta. Ez a szerződés a csatlakozók között egységes jogot hozott létre, amelyet a nemzeti jogalkotás nem módosíthat, és az alkalmazása a nemzetközi adásvételeknél automatikus.
Ahogy Schmidt Richárd mondja, a vis maior fogalmát az egyezmény egyáltalán nem használja, mert a szöveg az egységesség érdekében szándékosan kerüli a különböző nemzeti jogrendszerek által hasonló helyzetekre használt kifejezéseket.
Az egyezményben így a semleges hangzású „akadály” fogalmát használják, amely csak három feltétel együttes fennállása alatt mentesíti a szerződő felet a szerződésszegésért való felelősség alól:
De mit jelent az, hogy az akadályozás oka az érintettek ellenőrzési körén kívül van?
Schmidt Richárd azt mondja, általában az eladó ellenőrzési körébe tartozik a beszerzés kockázata, vagyis például a beszállítók késésére, vagy nem teljesítésére általában nem hivatkozhat a partnereinél.
Ugyanakkor a vevő ellenőrzési körébe tartoznak a fizetéssel kapcsolatos kockázatok.
A bírói gyakorlat ellenőrzési körön kívüli oknak általában a közigazgatási szabályokat, illetve kormányzati szervek döntéseit minősíti. Egy ügyben például egy orosz vevő nem tudott importálni egy német szállítmányt, amit az eladónak már kifizetett, mert az áru megsemmisült. Ám mivel kormányzati tisztviselő nem igazolta a termék élelmiszerbiztonsági megfelelősségét, az orosz bíróság mentesítette az orosz vevőt a kárfelelősség alól.
A bíróságok azt is szigorúan bírálják el, hogy az akadály mennyire volt előre látható a szerződés megkötésekor. Egy bolgár bíróság például egy másik ügyben megállapította, hogy az ukrajnai szén export korlátozása nem jó indok a bolgár vevő számára a mentesüléshez, mert az a szerződéskötés időpontjában is fennállt.
Mikor elkerülhetetlen, illetve leküzdhetetlen egy akadály?
Nem ítélte elkerülhetetlen akadálynak a német bíróság például egy francia eladó védekezését, hogy azért szállított kevesebb paradicsomsűrítményt, mert a heves esőzések miatt kialakult piaci termékhiány jelentősen növelte a termék árát, és erre tekintettel nem tudott belőle a megállapodott mennyiségben szállítani. A bíróság szerint ugyanis az esőzés nem érintette a teljes termék állományt, így nem volt lehetetlen abból a szerződött mennyiségben szállítani.
Schmidt Richárd azt mondja, ezek alapján egyértelmű, hogy
a bírói gyakorlat alapján a koronavírusra nem lehet automatikusan hivatkozni annak érdekében, hogy nemzetközi adásvételi szerződésben egy eladó a késés miatt mentesüljön a felelősség alól.
Erre csak akkor van esély, ha a közigazgatási szervek által elrendelt járványügyi intézkedések (karantén, kijárási tilalom) közvetlenül érintik a szerződés teljesítését.
A fokozottan munkaerő intenzív terméket előállító gyár járvány miatti időszakos bezárása például a gyártót időlegesen mentesítheti a határidőre vállalt szállítástól, de csak akkor, ha nincs más olyan gyáregység, amely a kieső kapacitást pótolni tudná.
Előfordulhat, hogy a gyár működhet ugyan, de a magasan képzett kulcs-dolgozók érintettek a járványügyi intézkedésekben, ez is lehet jogos akadályozás.
Az ellátási láncok közbenső szintjein lévő kereskedőknél viszont már vizsgálni kell, hogy egy láncból kiesett gyártó terméke más forrásból is beszerezhető-e, mert ha lehet helyettesíteni, akkor az eladó nem hivatkozhat a beszállító kiesésére.
Ráadásul a bírói gyakorlat szerint nem lehet (sikerrel) arra hivatkozni, hogy a helyettesítő terméket drágább lett volna megvenni, és ezért nem vásárolta meg a cég.
Mindebből pedig az látszik, hogy csak eseti alapon lehet majd elbírálni, hogy a koronavírus kitörése és annak következményei olyan akadálynak minősülnek-e, amely alkalmas a felelősség alóli mentesülésre.
De még ha igen, az akadályozott fél akkor sem mentesül a szerződés teljesítésének kötelezettsége alól, csak az akadály megszűnéséig nem felelős, ha nem teljesít. A terméket tehát le kell szállítani, amint az akadály elhárult. Az akadályoztatást mindig annak kell bizonyítani, aki hivatkozik rá.
Elképzelhető, hogy a korábban nem tapasztalt világjárvány miatt a Bécsi Vételi Konvenció „békeidőben” kialakult bírói gyakorlata nem lesz módosítás nélkül alkalmazható. Ez azonban csak évek múlva, hosszú pereskedés árán derülhet ki, így a szakértő a gazdasági szereplőket óva inti attól, hogy az adott eset egyedi körülményeinek gondos vizsgálata nélkül vis maiort jelentsenek üzleti partnereiknek.
Vállalat
Fontos