Három és félévnyi huzavona után február 1-jével az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót – a szigetország tagsága legalábbis de jure megszűnik, vagyis ha csak a jogállást nézzük, nem lesz uniós tagállam. A gyakorlatban azonban egyelőre nem sok dolog változik: az átlagembernek aligha fog feltűnni, hogy a brit képviselők a jövő héttől már nem vesznek részt az uniós intézmények munkájában, ahogy az sem, hogy az EU-s épületekből eltűnnek a brit jelképek, az uniós zászlókat pedig leeresztik Nagy-Britanniában. Sokkal inkább meghatározza a magánszemélyek és a vállalkozások mindennapi életét az a tény, hogy

december 31-ig a britekre nézve érvényes marad az összes uniós jog és kötelezettség.

A brit és az uniós politikusoknak ugyanis az idei év végéig kell megállapodniuk a kilépés praktikus részleteiről. Ez a határidő meglehetősen keménynek tűnik, mert bár Boris Johnson júniusig kérhetne még maximum két év hosszabbítást, már hetekkel ezelőtt leszögezte, hogy nem fog élni a lehetőséggel^*Sőt, ezt már a brit törvények sem engednék meg neki.. Ugyanakkor Ursula von der Leyen határozottan kijelentette, hogy

a most következő tizenegy hónapos átmeneti időszak nem lesz elég a megállapodásra.

Az Európai Bizottság elnöke valószínűleg nem téved, mivel a tervezett menetrend meglehetősen feszesnek ígérkezik. Az említett tizenegy hónapból az első azzal fog eltelni, hogy az unió mandátumot ad a tárgyalások lebonyolítására, az utolsó kettőt-hármat pedig a megállapodások ratifikálásra kell fordítani. Lényegében tehát a március és október közötti időszak áll a brit és az uniós tárgyalópartnerek rendelkezésére, hogy megállapodjanak a kilépés és a jövőbeli együttműködés pontos feltételeiről.

A megegyezésig ráadásul hosszú utat kell megtenni a következő hónapokban. Boris Johnson teljes függetlenséget akar kivívni, az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását lehetővé tevő egységes belső piacról és a vámunióból is ki akar lépni. A brit export közel fele azonban az EU-ba irányul, tehát a teljes szakítás súlyos gazdasági problémákkal járna, az uniós országok pedig azért cserébe, hogy biztosítsák a belső piachoz való hozzáférést az Egyesült Királyság számára, némi igazodást várnak el – ennek mértékében egyébként még a tagállamok között sincs egyetértés, ami szintén a tárgyalások elhúzódását valószínűsíti.

Magyarország számára leginkább a közúti fuvarozással és a légi közlekedéssel kapcsolatos szabályok tisztázása a sürgős, a hazai cégek ugyanis ezeken a szektorokon keresztül kötődnek a leginkább Nagy-Britanniához. (Az biztos, hogy idén év végéig ezekben sem lesz változás, azaz ugyanolyan feltételekkel utazhatunk ki- és be, mint eddig, ahogyan például a roaming és a nemzetközi hívások esetében sem kell egyelőre új díjszabásra felkészülni.) 

Egyáltalán nem közömbös a kivándorolt magyarok helyzete sem, azonban ez már nagyrészt eldőlt: az uniós állampolgároknak regisztrálniuk kell magukat, és letelepedési státuszt kapnak, még azok is, akik csak az idén érkeznek az országba. Így a munkavállalással és az ellátórendszerek igénybevételével kapcsolatos jogok változatlanul megmaradnak.

Hosszabb távon azonban kérdés, hogy a bevándorlók mennyire bízhatnak a jelenlegi jogaik fennmaradásában

– többek között például a két éve kipattant Windrush-ügy^*1948-ban 693-ban érkeztek egy Empire Windrush nevű hajón Jamaicából Nagy-Britanniába, őket és leszármazottaikat nevezik Windrush-nemzedéknek. 2018-ban a Guardian feltárta, hogy a konzervatív kormány 50-60 év után kitoloncolási értesítőkkel adta sokuk tudtára, hogy illegális bevándorlóknak tekinti őket. nyomán is kétségeik támadhatnak e tekintetben.

Ha nem sikerülne még a legfontosabb kereskedelmi kérdésekben sem dűlőre jutni, azt az Egyesült Királyság gazdasága súlyosan megsínyli majd, de persze az unió sem jár jól. Ebben az esetben a Kereskedelmi Világszervezet szabályai lesznek mérvadók a brit és uniós partnerek közötti kapcsolatok létesítése és fenntartása során. Ez számos iparágban olyan súlyos nehézségeket okozhat, hogy a vállalkozások tömegével hagyhatják majd el a világ egykoron vezető gazdasági hatalmát.

A lakosságának tíz százalékát péntekről szombatra elveszítő unió szempontjából pedig akárhogy is sülnek el az egyeztetések, az egyik legfontosabb következmény a belső erőviszonyok átrendeződése lesz. Németország és Franciaország könnyebben átviheti majd az akaratát az uniós bürokrácián, méghozzá egy olyan időszakban, amikor nagyon kritikus külpolitikai kérdésekben kell dönteni az Egyesült Államok és Kína által gerjesztett kereskedelmi csatározás miatt. És bár egyelőre a Brexit, úgy tűnik, inkább csillapítólag hat az euroszkeptikus hangokra, azok a sok szempontból meggyengült unióban^*A 66 milliós lakosságú Nagy-Britannia volt az EU második legnagyobb gazdasága, az egyik legfontosabb nettó befizetője, illetve katonai és atomhatalma. újra felerősödhetnek.

A Brexittel kapcsolatos események tavaly októberben gyorsultak fel, amikor Boris Johnson és az ír miniszterelnök, Leo Varadkar megállapodott az Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti szárazföldi határ kérdéséről. A protestánsok és a katolikusok közötti véres összecsapásokat lezáró nagypénteki egyezmény egyik fő vívmánya ugyanis a brit-ír határ őrizetének feloldása volt 1998-ban. Ennek fenntarthatósága azonban, ha az Egyesült Királyság kilép, igencsak problémássá válik – végül is az októberi megállapodás szerint a határellenőrzést Észak-Írország és a Brit-sziget között állítják majd vissza.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárom éve a feje tetejére állt világpolitika. De valójában miért?Hirtelen szexista és rasszista lett a fehér munkásosztály, vagy rájöttek, hogy cserben hagyták őket a munkaerőpiacon? Nem csak a következő választásokat, hanem a globalizáció sorsát is eldöntheti a válasz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet boris johnson Brexit Egyesült Királyság Európai Unió Olvasson tovább a kategóriában