Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. január 17. 13:34 Világ

Gigantikus, 442 kilométeres körgyűrűt építenének Prága köré

Vladimir Kremlik cseh közlekedési miniszter a helyi újságíróknak bemutatta a tárca hosszú távú közútfejlesztési terveit, és ezek között szerepel egy gigantikusnak tűnő beruházás, egy 442 kilométeres, tágabb értelemben vett prágai körgyűrű is.

Az út lényegében a teljes közép-csehországi régiót venné körbe, ennek központjában van a főváros. Nyugati része Plzennél lenne, ahonnan délkelet felé haladva elmenne Tábor városa mellett, majd keleten Podebrádyig tartana, északon pedig Melnik városa lenne a célja.

Az alábbi térképet a TN.cz portál tette közzé, jól látszik rajta a kékkel jelzett tervezett beruházás mérete.

A Közép-Csehországi Kerületben tervezett autópálya-körgyűrű nyomvonala. Fotó: TN.cz

A 442 kilométerből 46 megvan, 396-ot azonban építeni kell. A fejlesztés elsődleges célja az, hogy a Prága körüli átmenő forgalmat csökkentse, illetve a Prága környezetében lévő utakat is tehermentesítse.

Csehországban még kelet-európai összehasonlításban is viszonylag kevés az autópálya, összesen 1306 kilométernyi van, a most bemutatott fejlesztések ezt 800 kilométerrel toldanák meg. Tavaly 34 kilométer új autópályát adtak át, és idén is csak 21 kilométerrel bővül a hálózat.

A gigantikus körgyűrű építése csak 2030 után indulhat meg, költségét még nem tudják pontosan, de a 290 milliárd koronás (3800 milliárd forintos) nemzeti fejlesztési tervben a projekt szerepel, onnan kaphat majd pénzt.

Jelenleg egyébként még a szűkebb értelemben vett prágai körgyűrű sincs kész, a 84 kilométeres teljes nyomvonalból csak 40 épült meg, a hiányzó részek építése várhatóan csak jövőre kezdődik el, és 2024-re zárul a kör.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEsztergom és az adófizetők nyerhetnek azzal, hogy nem épül meg az M0-s nyugati részeA kormány legújabb tervei szerint nem épül meg a legalább 400 milliárdos, természetvédelmi területekre tervezett szakasz. Helyette zsák alakú körgyűrű lesz Budapest körül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ autópálya körgyűrű Prága Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.