Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. december 30. 13:14 Élet

Putyin leszámolt az oroszok alkoholizmusával

Az oroszok nemzetkarakterológiai kliséinek egyik állandó eleme az alkoholhoz fűződő szoros kapcsolatuk. Oroszország évtizedeken át valóban a legpiásabb országok közé tartozott, és az össznépi alkoholizmusáról szóló toposzt nem gyengítette Borisz Jelcin, aki rendre látványosan részegen testesítette meg a kilencvenes évek Oroszországát.

Az elmúlt 15 évben azonban jelentősen csökkent az alkoholfogyasztás Oroszországban. A kétezres évek elejéhez képest több mint 50 százalékkal csökkent az egy főre jutó fogyasztás, amely mára egyáltalán nem kirívó az európai országok között. A változás hátterében szigorú kormányzati szabályozás áll, amelybe 2005 környékén kezdtek bele, és mára látványos eredményeket hozott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHadat üzentek az alkoholizmusnak, csúnyán elbukták a háborútÉsztországban minden ötödik embert az ital öli meg. A kormány lépni akart, de a gazdasági érdekek és a közös piac legyőzték az egészségügyi szempontokat.

A változást jól szemlélteti, hogy a nyilvánosság előtt bulizó, a korsó sört húzóra megívó Jelcinnel ellentétben Vlagyimir Putyin az egészséges életmódot helyezte imázsa központjába. Az egykori dzsúdósról rendszeresen készülnek fotók sportolás közben. Síel, jéghokizik, búvárkodik, focizik, vagy csak félmeztelenül lovagol az orosz vadonban.

Putyin kormányzása alatt számos döntéssel korlátozták az alkoholfogyasztást. Nőtt az alkoholos italok jövedéki adója, este 11 után betiltották az árusítást, és sporteseményeken sem szabad már italozni. A következő lépés pedig az lesz, hogy 21 éves kor felett lehet majd csak 16,5 százalékosnál erősebb italokat venni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA négyszázezer alkoholista országa vagyunk, és ez komoly előrelépésAz évezred eleje óta a felére csökkent az alkoholisták becsült száma Magyarországon, de még így is a világ élvonalába tartozunk, ha piálásról van szó.

A szabályozás hatására meredeken ível fel az oroszok várható élettartama. Míg a 2000-es évek közepén 65 év volt ez a mutató, mára 72 év lett. Különösen a férfiak várható élettartama nőtt jelentősen: tavaly 66 év volt, míg a kilencvenes években még csak 57.

2004-ben több mint 20 liternyi tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű szeszt ivott meg átlagosan egy orosz, a WHO legfrissebb, 2016-os adata szerint már csak 11,7 litert. Az orosz kormány szerint ez az elmúlt két évben tovább csökkent, tavaly már csak 9 liter alkoholt fogyasztott el átlagosan egy orosz, amely kevesebb, mint a francia vagy a német érték.

 

Oroszország a dohányzás ellen is hasonló eredményeket ért el. 2009 és 2016 között több mint húsz százalékkal csökkent a dohányzók aránya. Szintén a korlátozások vezettek eredményekre, Moszkvában például pár hónapja tiltották be a magánlakások erkélyein való dohányzást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet alkoholfogyasztás alkoholizmus dohányzás Oroszország vlagyimir putyin Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.