Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. május 30. 12:28 Vállalat, Világ

Fiat-Renault: szerelem nem első látásra

A világ harmadik legnagyobb autóipari csoportja jöhet létre, ha a Fiat Chrysler és a Renault-csoport hétfőn bejelentett tervezett összeolvadása megvalósul. A nagy mondás az, hogy az új vállalat végre elérheti azt a kritikus méretet, amely biztos jövőt garantál a nagy autópiaci hullámzások közepette, ráadásul a két cégcsoport úgy illeszkedik egymáshoz, mint a jin és jang. Az egész ügylet azonban korántsem indult ilyen egyértelműnek.

Ahogy a Bloomberg iparági forrásokra hivatkozva írja, a Fiat Chrysler korábban a Peugeot/Citroen páros iránt érdeklődött, a Renault pedig azzal volt elfoglalva, hogy a Nissannal és a Mitsubishivel kötött meglehetősen problémás szövetségét rendbe tegye. A két felet aztán gazdasági és politikai események sorozata lökte egymás karjába.

A Renault-Nissan helyzete zavarossá vált, amikor tavaly novemberben Tokióban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatták Carlos Ghosn vezérigazgatót. Ghosn tagadja a vádakat, de őrizet alatt áll, és nem vezetheti a csoportot, a helyére lépő menedzserek pedig nem bizonyultak elég erősnek. A japán Nissan sosem tudta igazán megemészteni a Renault befolyását, sosem ment bele a teljes integrációba, a kapcsolat pedig az utóbbi hónapokban tovább romlott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb legendás, milliárdokat kereső autóipari vezér bukott meg, miután megdézsmálta a cég pénzétŐrizetbe vették Carlos Ghosnt, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport vezérét, aki évi közel 5 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, mégis milliárdokat titkolt el.

A Renault élére a francia kormány a cég fő tulajdonosaként a Michelin vezérét, Jean-Dominique Senard-t delegálta, aki április végére rádöbbent, hogy hiába próbálja a Nissan-köteléket megerősíteni, a teljes egyesülést nem fogja elérni.

Ekkor már ott kopogtatott nála John Elkann, a Fiat Chrysler első embere, aki részben Franciaországban végezte az iskoláit, anyanyelvi szinten beszél franciául, csakhogy korábban a Peugeot-t szerette volna becserkészni. A Fiat-Peugeot/Citroen házasság gyárbezárások nélkül nem ment volna, a Fiat vezetése és a francia kormány a sárga mellényes tüntetések és a francia szakszervezetek várható tiltakozásának tükrében azonban a háta közepére sem kívánta az újabb konfrontációt. Elkann ezért csapott le a lehetőségre, amit Ghosn letartóztatása teremtett meg.

Senard és Elkann között mindennapossá váltak a tárgyalások, és az egyezség részleteiben is viszonylag hamar megegyeztek, a bejelentéssel azonban meg kell várniuk az európai parlamenti választások eredményét. Főleg azt kellett figyelniük, hogy Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes mennyire erősödik meg. A francia kormány hamar a fúzió mögé állt, azt hangsúlyozva, hogy Európának szüksége van nagy ipari cégekre, Salvini azonban csak úgy adta meg a támogatást, ha Olaszországban egyetlen állás sem szűnik meg miatta.

Iparági elemzők a The New York Times-nak azt mondták, elég nehéz ügynek tartják a gyárbezárások nélküli egyesülést. A felek azt mondják, hogy

5-5,6 milliárd dollár költségcsökkenést várnak az egyesüléstől, ám ezt először csak hat év múlva látják reálisnak.

A Fiat Chryslernek erős pozíciói vannak Amerikában a Jeep és a Ram márkákkal, de eddig nem volt elég tőkéje ahhoz, hogy a divatos SUV modelleket például a Közel-Keleten vagy az afrikai országokban erős marketinggel támogassa meg. A Fiat sokat nyert azzal, hogy Európába hozta a Jeep modelleket, a Renault hálózata pedig segíthetne neki abban, hogy világszerte hasonló lépést tegyen. A franciák másik nagy hozzáadott értéke az elektromosautó-paletta lehet, ami sokkal erősebb, mint a Fiaté, igaz, a kisautós modelleket Észak-Amerikában nehéz lesz értékesíteni.

A Renault nincs jelen a luxusautó-piacon, de az egyesülés után egy csoportba kerülne a Maseratival és az Alfa Romeóval. Egy megerősödött csoport alapja lehetne annak, hogy ezek a márkák érdemben is versenyezni tudjanak a Mercedes-szel, a BMW-vel és az Audival. A Renault nincs jelen Amerikában, de a Fiat Chrysler bevihetné oda is.

A legkényesebb kérdés Ázsia lehet, ahol a Nissan-ügyet kellene megoldani. A Nissan vezetése kész tényként, csak a tárgyalások végén értesült az egyesülési tervekről, amit zokon is vett. A japánok nincsenek könnyű helyzetben, mert az elmúlt években annyira összenőttek a Renault-val a gyártás és a beszerzés szintjén, hogy öngyilkosság lenne kilépniük a szövetségből.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRenault-Nissan: ki nem állhatják egymást, mégsem tudnak elválniSosem jön jókor, ha egy globális autógyártót lefejeznek, de a Renault-Nissan párosnál Carlos Ghosn lekapcsolása a végletekig kiélezheti az ellentéteket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ autó Chrysler egyesülés Fiat Nissan Renault Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.