Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. november 24. 18:04 Vállalat, Világ

Renault-Nissan: ki nem állhatják egymást, mégsem tudnak elválni

Bár cikkünk megjelenéséig még nem vádolták meg Carlos Ghosnt, a Renault-Nissan Tokióban hétfőn sikkasztás gyanúja miatt őrizetbe vett vezérét, a Nissan japán vezérigazgatója már aznap nyilvánosan kifakadt. Hiroto Szaikava meg sem kísérelte leplezni az érzelmeit, rögtön arról beszélt a sajtónak, hogy Ghosn viselkedése a cégcsoporton belül elviselhetetlen, és azonnal javasolta is, hogy mozdítsák el az elnöki székéből.

A Nissan igazgatósága csütörtökön meg is hozta az egyhangú döntését Ghosn trónfosztásáról. A vezér csak a Renault élén tartotta meg a pozícióit, de amíg élvezi egy tokiói cellában a hatóságok vendégszeretetét, kinevezett helyettese viszi az ügyeket. Az események ilyen gyors pörgése felszínre hozta azt a kibékíthetetlen ellentétet, amely a vállalatcsoporton belül valószínűleg régóta feszült.

Ahogy a New York Times elemző cikke írja, a japán-francia autóipari szövetség, amelynek 2016 óta a Mitsubishi is tagja, a nyilatkozatok szintjén őrzi az egységességét, a birodalom széthullására nem kell számítani, a cégeket azonban jelenleg csak a gazdasági racionalitás tartja össze.

Az autóiparban egyáltalán nincs vége a globális konszolidációnak, a vezető szereplők közül számos további egyesülést vagy partnerséget tervez, a méretgazdaságosság ugyanis ezt követeli meg tőlük.

Ilyen környezetben a Nissan és a Renault szétválása szinte öngyilkossággal érne fel.

A két nagy szövetségesnek Ghosn letartóztatásától függetlenül sem ment jól az utóbbi időben, a Renault és a Nissan bevétele és nyeresége egyaránt csökkent. Míg a Nissan az Egyesült Államokban és Kínában, vagyis a világ két legnagyobb piacán esett vissza, a Renault-nak Afrikában és Indiában nem ment jól az értékesítés.

A Nissan hagyományosan a harmadik legnagyobb piaci szereplő Amerikában, a Toyota és a Honda után, de Ghosn a 2008-as válság lecsengése után egy stratégiaváltással maga mögé tudta gyűrni a Hondát. Ehhez olyan mértékű árcsökkentésre volt szükség, amely számos kisebb kereskedőt tönkretett, a nagyobb értékesítőket ezzel szemben Ghosn üzletpolitikája vastagon támogatta, például megfinanszírozta nekik a szalonok felújítását.

Bár a Nissan növelni tudta a piaci részesedését, a kereskedői hálózatát gyakorlatilag szétzilálta, és most, amikor az amerikai értékesítés minden márkánál visszaesett, a korábbi árcsökkentések után nem maradt semmilyen mozgástere a helyzet kezelésére.

A Renault-nak még nehezebb lenne önállóan talpon maradni, mert Amerikában nincs is jelen, Kínában pedig marginális piaci szereplőnek számít. Befektetésekre azonban talán még sosem volt akkora szükség mint most, mert a világ vezető gyártói kivétel nélkül öntik a pénzt az elektromos hajtásba, ami egyelőre nem termel nyereséget.

Mindezt úgy kell megtenniük, hogy Donald Trump kereskedelmi háborúja miatt az autóipar legfőbb alapanyagának, az acélnak az ára emelkedik, hiszen azt többnyire a vámokkal sújtott Kínában gyártják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb legendás, milliárdokat kereső autóipari vezér bukott meg, miután megdézsmálta a cég pénzétŐrizetbe vették Carlos Ghosnt, a Renault-Nissan-Mitsubishi csoport vezérét, aki évi közel 5 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett, mégis milliárdokat titkolt el.

Vállalat Világ autóipar Carlos Ghosn Nissan Renault Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Bucsky Péter
2019. február 16. 07:29 Vállalat

A fapadosok is elbújhatnak a Lufthansa utasokat büntető trükkjei mögött

Megbüntet a légitársaság, mert nem szállsz fel a járatra? Igen, ők úgy látják, hogy joguk van erre.

Torontáli Zoltán
2019. február 15. 10:00 Vállalat

A kamionosok után a buszosoknál is kitörhet a kelet-nyugati európai csata

Az Európai Parlament lényegében helybenhagyta azt a javaslatcsomagot, amely alaposan átrendezheti a buszos közlekedést az unióban.

Fabók Bálint
2019. február 15. 06:53 Vállalat

“Lassacskán kezdenek minket emberszámba venni”: Miskolcig söpör az audis sztrájkhullám

A miskolci SEG Automitive-nál sosem sztrájkoltak, de részben az audisok hatására szokatlan összefogás valósult meg. A vezetők azonban megtörték a lendületet.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. február 15. 18:34 Adat

Sehol nem gazdagszik olyan ütemben a foci, mint Magyarországon

Beverekedte magát Európa 20 leggazdagabb ligája közé az nb1, de a régióban mindenhol egészségesebb a focicsapatok bevételi struktúrája.

Wiedemann Tamás
2019. február 14. 11:01 Közélet

Titokzatos szoftver dönt a gyanús napelemes pályázatok nyerteseiről az állami tulajdonú MFB Banknál

A bank szerint ezzel a rendszerrel nem lehet visszaélni, mert a szoftver nem korrupt. De a furfangos jogi magyarázat szerint ellenőrizni sem lehet a programot. Így még gyanúsabb lett a tavalyi egynapos naperőmű-pályázat.

Váczi István
2019. február 13. 16:44 Vállalat

Dupla vagy semmit játszik a Suzuki a botrányos kirúgással

Jogi értelemben valószínűleg bukó helyzetbe hozta magát a Magyar Suzuki, de saját szempontjából ésszerű lépés lehetett: ha nincs szakszervezet, nem lesz sztrájk és „audis” béremelés.