Elsősorban azért nagyon népszerűtlen a Donald Trump elnök íróasztala felé robogó amerikai adóreform, mert a leginkább azok adóterheit mérsékli, akik egyébként is a legjobban jártak az utóbbi években-évtizedekben, tehát a nagyvállalatokét és legesleggazdagabbakét. (Amellett, hogy a váratlanul népszerűvé váló Obama-féle egészségügyi reformot is megfojtja a tervezet, ami egy jelentős adóemeléssel ér fel.) Az amerikaiak annyira utálják a tervet, mint amennyire korábban jellemzően csak adóemeléseket elleneztek. Ennek ellenére a múlt hét pénteken szinte biztossá vált, hogy átmegy a Kongresszuson az adóreform, miután a Szenátusban 51-49 arányban megszavazták pénteken.
Pedig az egyenlőtlenség növelésén túl van vele más baj is: pont olyankor csökkenti az adót, amikor jól megy a gazdaság, ami a felelőtlen gazdaságpolitika bombabiztos receptje. Ezt hívják prociklikus gazdaságpolitikának. A törvényt áterőltető republikánusok szerint az adócsökkentések megteremtik majd saját fedezetüket (“kifizeti saját magát” a törvény), mivel a GDP-növekedés még nagyobb lesz az adócsökkentések eredményeképpen.
Ez az érvelés több sebből is vérzik. Az egyik egy elméleti-gyakorlati probléma. A közgazdászok sok könyvespolcot megtöltő vitaanyagot összeírtak a gazdaság kínálati oldali élénkítésének előnyeiről és hátrányairól, de az utóbbi időben több tekintélyes szereplő is arra a megállapításra jutott, hogy a társadalom tetején létrejövő gazdagság nem feltétlenül szivárog le a középosztály és a szegényebbek felé. Ezt jelentős részben pont a legutóbbi amerikai, George W. Bush-féle adócsökkentések katasztrofális tapasztalata indokolta.
A mostani amerikai adóreform növekedési előnyeit az elemzők aprónak jósolják, a legoptimistább előrejelzéssel előálló szenátusi adóbizottság szerint évi 0,8 százalékkal növekedhet a GDP miatta – ez messze nem elég arra, hogy pótolja a költségvetés visszaeső adóbevételeit. Az amerikai vállalatvezetők pedig több helyen is jelezték, hogy elsősorban nem új beruházásokra vagy béremelésekre, hanem részvény-visszavásárlásokra (tehát végső soron a befektetők jutalmazására) fordítják majd azt a pénzt, amit a 35 százalékról 20 százalékra vágott vállalati adókulcsokon nyernek. Ez utóbbi az oka annak, hogy a tőzsdék eufóriával reagálnak az adóreformra.
Pedig az utóbbi nyolc évben olyan magas volt a vállalati nyereségtömeg az amerikai GDP arányában, mint korábban még soha. Az offshore-ügyek megértéséért sokat tevő közgazdász, Gabriel Zucman szerint az amerikai nagyvállalatok valójában már most is 20 százalékhoz közeli effektív adókulccsal adóznak. Az óriási nyereségekből a vállalatok osztalékot fizettek, részvényeket és versenytársakat vásároltak fel, gépesítésbe ruháztak be, nagyjából kétezer milliárd dolláron pedig tétlenül üldögélnek, nem tudnak vele mit kezdeni (ebből csak az Apple 300 milliárd dollárt tartogat külföldi bankszámlákon, főleg adóparadicsomokban). Magyarul mindent csináltak a nagy béremeléseken kívül.
A másik nagy probléma pedig a lenti ábrán látható. Az amerikai gazdaság a következő években azért bővül majd várhatóan kevésbé, mint eddig, mert nincs már annyi üres kapacitás, amit nagyobb beruházások nélkül simán vissza lehetne kapcsolni. (A potenciális GDP-t az adott gazdaságban rendelkezésre álló munkaerő és tőkejavak alapján számolják, azok kihasználtságától függetlenül; ha például egy hotdogos pultban hárman is dolgozhatnának, de csak egy ember áll ott, akkor a valós kibocsátás a potenciális termelés harmada.)
A válság mélypontján, 2009 második negyedévében még közel ezermilliárd dollár volt a különbség a potenciális GDP és a valós nominális GDP között. Ez az úgynevezett kibocsátási rés pont most záródott be, miután a valós GDP meredekebben emelkedve beérte a potenciális GDP-t. Ez azt jelenti, hogy a jövőben vagy a potenciális növekedésen felül fog bővülni az USA, vagy az eddiginél lassabban.
Ehhez képest Donald Trump 4 százaléknál magasabb GDP-növekedést vizionál, és a republikánus adócsökkentési tervben is a várhatónál jóval magasabb növekedéssel számolnak. A Federal Reserve szerint viszont hosszú távon 1,8 százalékkal bővülhet az amerikai gazdaság, ami lényegesen gyengébb annál, mint amit most látunk. Ezek gigantikus, évtizedes távon ezermilliárd dolláros eltérések. (És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy előbb-utóbb újra jöhet egy recesszió is, hiszen utoljára nyolc éve volt ilyen. Az utóbbi három amerikai recesszió pont a kibocsátási rés bezáródása után ütött be.)
Hogy a helyzet még rosszabb legyen, az utolsó pillanatban – hogy néhány akadékoskodó szántort lenyugtassanak – az is felmerült, hogy automatikusan adót emeljenek, ha kiderül, hogy mégsem megy olyen jól az amerikai gazdaság. Ez tovább lökné az USA-t a gazdasági ciklusokat felerősítő, felelőtlen gazdaságpolitika irányába. Tehát a mostani, viszonylag jó időkben felhalmozandó deficitet akkor akarnák betömni újabb megszorításokkal, amikor majd a vártnál rosszabbul megy a gazdaság.
Az amerikai adópolitika egyébként is kaotikus robotrepülésben van a jelek szerint. A pénzügyminiszter, Steven Mnuchin például hónapok óta azt állította, hogy egy minisztériumi munkacsoport több tucatnyi elemzője erejét megfeszítve dolgozik az adóreform tökéletesítésén. Egészen addig beszélt erről, amíg a múlt héten a New York Times meg nem írta, hogy semmiféle ilyen munkacsoportot nem hoztak létre. A mostani adóreform is a különböző szenátorokkal kötött egyéni megállapodások mentén alakult ki, és a fő hajtóereje is politikai természetű: a Fehér Házat és a Kongresszus mindkét házát irányító republikánusoknak muszáj volt átvinniük valamilyen nagy törvényt, hogy hivatkozhassanak valamire a következő, jövő évi választásokon.
Az adóreform eddigi útjából tehát arra lehet következtetni, hogy messze nem ideális kritériumok mentén mérlegelik az intézkedéseket, miközben a kockázat sem csekély. Miközben az amerikai államadósság a lakosság öregedése – és így a folyamatosan növekvő nyugdíj- és egészségbiztosítási kiadások – miatt egyébként is rossz pályán van, a mostani 107 százalékos szintről valószínűleg még gyorsabban fog emelkedni az adócsökkentések miatt. A nemrég lecserélt Fed-elnök, Janet Yellen azzal búcsúzott posztjáról, hogy figyelmeztette a közvéleményt, aggódhatnának jobban is az államadósság miatt, mint amennyire most teszik. Ez a leginkább azért érdekes, mert a republikánusok jellemzően az államadósság növekedésére és a deficitre hivatkozva kritizálták éveken át a demokraták kiadásnövelési terveit – most viszont kiderült, hogy a vállalatok adóterheinek enyhítése sokkal fontosabb nekik, mint a fenntartható vagy csökkenő államadósság.
(Fotó: Donald Trump a Trump Tower liftjében. AFP / Europress)
Világ
Még nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éve
Trump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.
Nem álltak le az orosz gázszállítások, de ha leállnának sem lenne gond
Nem okozna ellátásbiztonsági problémát, ha leállnának az orosz gázszállítások Ukrajnán keresztül, és az árakat is csak átmenetileg emelné meg.
A tengeri útvonal, amely mindenkinek fontos, mégis egyre veszélyesebb
Elvileg minden nagyhatalom abban érdekelt, hogy a Vörös-tengeren át lehessen jutni, mégis egy éve tartják rettegésben a hajósokat a húszi támadások.
Fontos
Négy gyártól várja a gazdasági csodát a kormány, és mindannyian megérezzük, ha nem jön el
A kormány mintha túl gyors felfutással számolna az új autó- és akkumulátorgyáraknál, ami fokozza a jövő évi pénzügyi terveket övező kockázatokat.
Rá fognak kényszerülni a kisebb boltok is, hogy visszavegyék a palackokat
Az eddigi számok arra utalnak, hogy ha továbbra sem szerződnek le a MOHU-val, akkor maguk alatt vágják a fát.
Éledezik az európai autópiac, de több ezer ember állását ez már nem menti meg
Az e-autók iránti kereslet továbbra is hanyatlik, de összességében kicsit erősödött az uniós autópiac októberben. A Volkswagennél és a Fordnál így is leépítések jönnek.
