Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 8. 11:52 Vállalat

Mészáros Lőrinc már ezüstérmes lehet az agrárbárók versenyében

Miután kiderült, hogy az oligarchaszerepből önmagát kigolyózó Simicska Lajos lényegében valamennyi üzleti érdekeltsége korábbi üzlettársához, Nyerges Zsolthoz kerül, megírtuk, hogy nem ő lesz a cégek végállomása, hanem az ország leggyorsabban gazdagodó vállalkozója, Mészáros Lőrinc.

Úgy tűnik, hogy ez a folyamat el is kezdődött. A 444.hu cikke szerint október 25-én a Mezort Zrt. tulajdonjoga Nyergestől Vörös József ügyvédhez került, aki korábban Mészáros Lőrincet képviselte egy földvásárlási árverésen, és ő a jogi képviselője annak az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által vezetett alapítványnak, amely a felcsúti Puskás Akadémiát működteti.

A Mezort és Vörös nem válaszolt a portálnak, mindenesetre nem valószínű, hogy az ügyvéd saját maga rendelkezne akkora összeggel, amely a vállalat megvásárlásához szükséges. A Mezort ugyanis annál is sokkal jelentősebb társaság, mint ami a 444.hu cikkéből kiderül, ez fogja össze a teljes egykori Simicska-agrárportfóliót, amelynek része három, 2001-ben privatizált állami gazdaság, 2051-ig szóló földhasználati joggal. Tavalyi konszolidált (a leányvállalatok számait is magában foglaló) beszámolója szerint 

árbevétele 8,6 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig elérte a 975 millió forintot.

A három egykori állami gazdaság, a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. közel 17 500 hektáron folytat növénytermesztést.

Ha a Mezort-csoport valamilyen formában tényleg Mészáros Lőrincnél köt ki, akkor ő, illetve a családja lesz a második legnagyobb „földbirtokos” Magyarországon. Azért kell idézőjelbe tenni a kifejezést, mert a törvények szerint idehaza egy magánszemély legfeljebb 300 hektár termőföldet birtokolhat, cégek (jogi személyek) pedig semennyit, csak bérelhetnek. Így azt lehet sorba állítani, hogy egy-egy üzletember érdekeltségei mekkora bérelt területen gazdálkodnak.

A G7 korábbi adatgyűjtését és számítását alapul véve a felcsúti vállalkozó érdekeltségei 30,5 ezer hektáron gazdálkodhatnak majd. (Ez nagyjából annyi, mint Pest területe Csepel nélkül.) Ez már csak 15 százalékkal marad el Csányi Sándor agrárbirodalmának 35 ezer hektárjától. Nyergest pedig természetesen meg fogja előzni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárójaMiután átvette Simicska Lajos agrárérdekeltségeit, Nyerges Zsolt cégei gazdálkodnak a második legnagyobb területen, csak Csányi Sándor vállalkozásai előzik meg.

Egy sajátos gyűjtögetési versenyben viszont már a Mezorttal átveheti Mészáros a vezetést: 5 lesz az érdekeltségében abból a 12 állami gazdaságból, amelyet még az első Orbán-kormány privatizált. Formailag a menedzsmentnek, jó részük azonban nem sokkal később nagybefektetőknél kötött ki, ezért aztán ez a magánosítás kiérdemelte a piszkos 12 elnevezést. A Mezort-portfólióba tartozó háromról már volt szó, a herceghalmi, valamint a hidasháti pedig eddig is Mészáros érdekeltségébe tartozott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Csányi Sándor Mészáros Lőrinc Mezort nyerges zsolt oligarcha Vörös József Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.