Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. július 25. 11:48 Világ

Akár több tízmilliós bónuszokat is fizetnek a brit cégek, hogy megtartsák a képzett európai dolgozókat

Amióta a britek megszavazták, hogy kilépnek az Európai Unióból, a brit vállalatok egyre nehezebben tudják megszerezni vagy akár megtartani a képzett uniós munkavállalókat. Éppen ezért kénytelenek plusz juttatásokat kínálni: a Migrate UK ügyvédi iroda felmérése szerint 2016 nyara óta 10-ből 6 vállalat emelte a fizetéseket, osztott bónuszt, vagy vállalta be a munkavállaló tandíjának finanszírozását emiatt. Néhány vállalat 100 ezer fontos (37 millió forintos) bónuszt is osztott, hogy bebiztosítsa legjobb munkavállalóit – írja az Independent.

Az ezer HR-igazgató részvételével készült felmérés szerint a vállalatok 39 százaléka már vesztett el uniós munkavállalót a Brexit miatt, ők hazaköltöztek vagy másik uniós országba mentek dolgozni.

A legrosszabbul a pénzügyi szolgáltató szektort érinti, hogy visszaesett az uniós munkaerő beáramlása, itt a cégek 83 százaléka jelezte, hogy gondban van a toborzással. A feldolgozóipari cégek több mint kétharmada, a jogi irodák 63 százaléka, míg az IT-cégek 79 százaléka is azt mondta, hogy most nehezebb képzett munkaerőt találni.

Többféle ösztönzőt is bevetnek az uniós dolgozók megtartásáért a brit vállalatok: 12 százalékuk magasabb fizetésekkel, 16 százalékuk magasabb bónusszal próbálkozik. Ötből majdnem egy vállalat egészségügyi biztosítást, 9 százalék plusz szabadságot és ingyen szállást, valamint 7 százalék már tandíj-támogatást is kínált.

A Brexit miatti bizonytalanság és font leértékelődése miatt tavaly ötéves mélypontra, 101 ezerre esett az uniós tagországokból az Egyesült Királyságba áramló nettó bevándorló népesség száma. A képzett munkaerő-utánpótlás csökkenése pedig már most sokba kerül a brit vállalatoknak.

A felmérésben résztvevő vállalatok 5 ezer fonttól 100 ezer font (1,8-37,7 millió forint) értékig terjedő munkavállalói ösztönzőket vetettek eddig be, a legmagasabb összeget azonban csak a cégek 1 százaléka említette. Tízből négy vállalat 10 ezer és 60 ezer fontot költött egy-egy munkavállaló megtartására.

Az adatokból már most látszik egyébként, hogy egyre többen vették az irányt kifelé az Egyesült Királyságból (fekete vonal), miközben a bevándorlás (kék vonal) csökkent. Ez a trend várhatóan fokozódni fog, ha a Brexit-tárgyalások folyamán nem találnak megnyugtató megoldást az európai munkavállalók helyzetére.

Forrás: Migration Watch UK

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ bevándorlás Brexit Egyesült Királyság Európai Unió kivándorlás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.