(A szerző a Concorde részvényelemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Az orosz-ukrán háború kirobbanása és az orosz import egy részének kiesése után Európa komoly energiabiztonsági problémákkal szembesült, nehézségeket okozott, hogy megfelelő mennyiségű és árú kőolajat és földgázt szerezzen be. Mivel globális piacokról van szó, az Európában jelentkező hatalmas új igényt a többi földrész is megérezte, leginkább az olyan régiók, mint Kelet-Ázsia, amely erősen függ a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális piacától.
Ez azt a benyomást keltheti, hogy a világ szűkölködik kőolajban és földgázban. Ám a valóság ennél árnyaltabb: számos ország rendelkezik a föld alatt jelentős készlettel, amelynek kiaknázása technikai, gazdasági vagy politikai akadályokba ütközik. De igen gyakori az is, hogy geopolitikai problémák miatt nem tudják a világpiacra juttatni ezeket.
Két régió különösen érdekes ebből a szempontból. Az egyik Közép-Ázsia, amely jórészt a Szovjetunió utódállamaiból áll, és ahol a legjelentősebb szénhidrogénvagyonnal Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán bír. Ám a kitermelés az infrastruktúra hiányosságai és geopolitikai akadályok miatt korlátozott.
A másik ilyen kulcsrégió a Közel-Kelet, ahol miközben az olajtermelésre jól kiépített infrastruktúra van*Közép-Ázsiával szemben a legtöbb országnak van jól hajózható kijárata a világtengerekre., a földgáz esetében ez egyelőre nem mondható el. Katar és Irán is gigantikus földgázvagyonnal rendelkezik, és bár Katarnak van érdemi kitermelése és LNG-exportja is, mindkét ország messze a potenciálja alatt termel és exportál.
Közép-ázsiai és közel-keleti ország szénhidrogénkészlete és -kitermelése. Forrás: ArcGIS Online, EIA, Concorde-elemzés
Ha ezen országokból az erőforrások akadálytalanul eljutnának Európába és Kelet-Ázsiába, akkor még hosszú évekig nem lenne probléma az energiaárakkal. A valóságban azonban sok az akadály. Az egyik probléma az, hogy ezen útvonalak működéséhez jó pár ország együttműködése szükséges, ám sok ország ebben egyszerűen nem érdekelt.
Minden a geopolitikáról szól
A közép-ázsiai országok helyzetének megértéséhez elengedhetetlen a két legalapvetőbb geopolitikai hatalomgyakorlási elméletről szót ejtenünk, amelyeket Alfred Thayer Mahan és Halford Mackinder dolgozott ki a 19. és 20. század fordulóján. Mahan tengeri hatalom (Sea Power) koncepciója szerint az uralmat a világ felett a tengeri kereskedelmi útvonalak és stratégiai szűkületek/szorosok feletti ellenőrzés biztosítja. Ez az elmélet hamar népszerűvé vált, és olyan befolyásos vezetők figyelmét keltette fel, mint Viktória angol királynő vagy II. Vilmos német császár. Ezen stratégiai koncepción keresztül gyakorolta a hatalmát a brit birodalom, viszonylag kevés szárazföldi katona állomásoztatása mellett, amit később az Egyesült Államok vett át és alkalmaz a mai napig.
Ezzel szemben Halford Mackinder hátország (Heartland) elmélete azt hangsúlyozza, hogy a világuralmat az eurázsiai kontinens leginkább nyersanyagdús része feletti ellenőrzés biztosítja. Nem véletlen, hogy ezt a stratégiát a cári Oroszország, majd a Szovjetunió és napjainkban Oroszország is alkalmazza. Az orosz geopolitikai gondolkodásban ennek az elméletnek kiemelt szerepe van, többek között a Putyin ideológusaként emlegetett Alekszandr Duginnál is megjelenik. Az utóbbi években azonban Kína is érdeklődni kezdett Mackinder elmélete iránt, amit jól példáz az Övezet és út kezdeményezés.
A két hidegháborús nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – saját stratégiájának megfelelően igyekezett megerősíteni pozícióját és gyengíteni riválisát. A Szovjetunióhoz tartozott Közép-Ázsia szinte egésze, és vezetői arra törekedtek, hogy ezek a tagköztársaságok szervesen kötődjenek Moszkvához. Ennek érdekében az infrastruktúrát úgy építették ki, hogy az összeköttetés elsősorban Oroszország felé álljon fenn: a vasutak, közutak, gáz- és olajvezetékek főként az ország belsejébe vezettek.
A Szovjetunió összeomlásával aztán ezek az országok lehetőséget kaptak arra, hogy kitörjenek Oroszország geopolitikai szorításából. Az út igen hosszúnak és rögösnek bizonyult, több évtizedes kemény harc indult a valódi függetlenség érdekében, a folyamat pedig még ma sem ért véget.
A 21. század „nagy játszmája”
Habár a Szovjetunió összeomlott, Moszkvának esze ágában sem volt kiereszteni a volt szovjet tagállamokat Oroszország szorításából. Pár évvel később, mihelyst véget ért a Szovjetunió széthullásából fakadó döbbenet, Oroszország ismét azon volt, hogy visszahúzza ezen országokat a befolyási övezetébe. Vlagyimir Putyin még azelőtt, hogy elnök lett volna, publikált egy cikket 1999-ben, amelyben amellett érvelt, hogy Oroszország nagyhatalmi státuszát a jövőben egy új energiadominancia kiépítése biztosíthatja a kőolajon és a földgázon keresztül.
Természetesen az Egyesült Államok és több nyugati szövetségese éppen az ellenkezőjében volt érdekelt: abban, hogy a volt szovjet államokat felszabadítsa az orosz energiapolitikai befolyás alól. Ennek érdekében támogatásokkal, diplomáciai kezdeményezésekkel és közvetlen beruházásokkal segítették az érintett országokat saját energiainfrastruktúrájuk és független exportútvonalaik kiépítésében. Az európai és ázsiai energiapiacok újrarendeződése azonban nem csupán Moszkva és Washington versengésére korlátozódott.
A 21. század elején egy új, rendkívül ambiciózus szereplő is megjelent a térségben: Kína. Peking számára a Közép-Ázsiából származó energiaforrások kulcsfontosságúvá váltak, mivel Kína az Egyesült Államok által ellenőrzött tengeri kereskedelmi útvonalaktól való függőségét kívánta csökkenteni az említett geopolitikai okokból kifolyólag. A biztos és kiszámítható földgáz- és kőolajellátás érdekében Kína intenzív diplomáciai kapcsolatokat kezdett kiépíteni a közép-ázsiai országokkal, és nagyszabású infrastrukturális beruházásokba kezdett, például csővezetékek építésébe. Ennek egyik legismertebb példája a Közép-Ázsia–Kína földgázvezeték, amely közvetlen kapcsolatot teremtett Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán földgázmezői és a kínai piac között.
Így vette kezdetét a „21. századi nagy játszma” (Great Game), amely a közép-ázsiai országok geopolitikai hovatartozásáról és energiaforrásaik feletti ellenőrzésről szól. Miközben az Egyesült Államok és Kína alternatív infrastruktúrák létrehozásával próbálta ellensúlyozni az orosz dominanciát, Oroszország sem maradt tétlen. Az orosz földgázvezetékek – és az ezekhez kapcsolódó földgázdiplomácia – egy ideig hatékony eszközzé váltak Oroszország kezében politikai befolyásának kiterjesztésére olyan országok felett, mint Ukrajna, több kelet-közép-európai állam, valamint Németország.
Mostani cikksorozatunkban azokat az országokat tekintjük át Közép-Ázsiában, amelyek jelentős kiaknázatlan olaj- és gázkincsen ülnek, és amelyek ebből a szempontból geopolitikai jelentőségűek. Elsőként Azerbajdzsánról lesz szó, amely kulcsszerepet játszik Közép-Ázsia Oroszországgal szembeni önállóságának növelésében.
Azerbajdzsán mint a nyugati kapu Közép-Ázsia felé
Azerbajdzsán stratégiai fontosságát Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is hangsúlyozta híres geopolitikai elemzésében. Az ország jelentősége abból fakad, hogy minden olyan közép-ázsiai energiaexport, amely el akarja kerülni Oroszországot és Iránt, Azerbajdzsánon keresztül tud csak kijutni a világpiacra. Ezért az ország függetlensége más államok hosszú távú függetlenségének a megteremtésében is kulcsszerepet játszott és játszik a mai napig. Nélküle alternatív szállítási útvonalak kidolgozása a Nyugat felé ezen országoknak majdnem lehetetlen.
A kilencvenes évek elején egy a British Petroleum (BP) vezette konzorcium együttműködésbe kezdett Azerbajdzsánnal az ország hatalmas szénhidrogénkészleteinek kiaknázása érdekében. Két kiemelkedően fontos mező, az Azeri-Csirag-Günesli (ACG) olaj- és a Sah Deniz földgázmező fejlesztésével Azerbajdzsán megteremthette azokat a bevételeket, amelyek szükségesek voltak politikai és gazdasági önállóságának megerősítéséhez. Az egyik legnagyobb kihívást azonban az export kérdése jelentette. Számos útvonalat megvitattak, és hosszas geopolitikai viták zajlottak arról, hogy melyik lenne a legelőnyösebb Azerbajdzsán és a nyugati szövetségesek számára.
Első lépésként egy olyan csővezeték épült, amely észak felé, az oroszországi Novorosszijszkba szállította az azeri olajat. A vezetéket 1997-ben fejezték be, és bár ez az útvonal továbbra is lehetőséget biztosított Oroszország számára, hogy ellenőrzést gyakoroljon és tranzitdíjakat szedjen, mégis kulcsfontosságú bevételi forrást biztosított Azerbajdzsán számára, megalapozhatta további függetlenedési törekvéseit. Természetesen Baku és nyugati szövetségesei számára a végső cél az volt, hogy egy Oroszországtól teljesen független útvonalon történjen az energiahordozók exportja.
Kulcsfontosságú kőolaj- és földgázvezetékek a kaszpi régióból Európa felé. Forrás: ArcGIS Online, Concorde-elemzés
A következő nagy lépés a Baku–Supsa kőolajvezeték megépítése volt, amely 1999-ben készült el, és Grúzián keresztül a Fekete-tengerhez biztosított kijáratot. Bár ez a megoldás csökkentette az orosz tranzittól való függést, továbbra is szükség volt arra, hogy a nyersolaj tankereken keresztül haladjon át a törökországi szorosokon, ami geopolitikai és logisztikai kihívásokat jelentett.
A végső és legjelentősebb stratégiai lépés az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei által erősen támogatott Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) vezeték megépítése volt, amely teljes függetlenséget biztosított Azerbajdzsán számára az orosz tranzitrendszertől. A 2006-ban befejezett vezeték közvetlen hozzáférést biztosított az azeri olaj számára a Földközi-tengerhez, lehetővé téve, hogy az energiaforrások közvetlenül eljussanak a nemzetközi piacokra. Emellett a BTC vezetéket úgy tervezték, hogy Kazahsztán is csatlakozhasson hozzá majd a jövőben, amely így szintén csökkentheti Oroszországtól való függőségét.
A földgázexport szintén kiemelt jelentőségűvé vált Azerbajdzsán számára, hiszen ez az energiahordozó nemcsak az ország gazdaságának egyik fő bevételi forrását képezte, hanem az európai szövetségesek számára is fontos alternatíva az orosz gázimporttal szemben. Ennek érdekében létrehozták a déli gázfolyosót, amelynek célja, hogy a Kaszpi-térség földgázát Oroszország kikerülésével juttassa el Európába.
Ezek az infrastruktúra-fejlesztések jelentős mértékben hozzájárultak Azerbajdzsán politikai és gazdasági függetlenségéhez, valamint megerősítették szerepét a globális energiapiacon. Bár az ország továbbra is geopolitikai kihívásokkal néz szembe – különösen Oroszország és Irán árnyékában -, az elmúlt évtizedek fejlesztései jelentős lépést hoztak abban, hogy Azerbajdzsán és a tágabb közép-ázsiai térség növelhesse függetlenségét, valamint segíthesse nyugati szövetségeseinek energiafüggetlenségét.
A gáz útja Európába
Az Azerbajdzsánból származó földgáz Európába két fő útvonalon és több vezetékszakaszon keresztül jut el. A déli folyosó biztosítja a kapcsolatot Azerbajdzsán és Törökország között. Törökországból a Balkán-félszigetre a TANAP vezeték juttatja el a földgázt, ahova becsatlakozik egyébként az Oroszországból jövő Török Áramlat is. Ezután kettéválik a rendszer. Olaszországba és Dél-Európába a TAP vezeték juttatja el a földgázt, míg Közép-Európába és azon belül Magyarországra a Déli Áramlat.
Az azeri gáz útja Európába és a Török Áramlat. Forrás: ArcGIS Online, Concorde-elemzés
A régióból származó szénhidrogén – különösen földgáz – exportjának növelésére ambiciózus tervek születtek a közelmúlt viharos eseményei után. A TANAP kapacitását a jelenlegi évi 16 milliárd köbméterről 31 milliárd köbméterre kívánják bővíteni, hogy növeljék a Kaszpi-térségből Európába érkező gáz mennyiségét. Emellett egy új gázvezeték kiépítését is tervezik Türkmenisztánból, amely összekötné az országot a TANAP rendszerrel, ezzel biztosítva a közép-ázsiai földgáz eljutását Európába. További fejlesztésként a Dél-Kaukázusi Gázvezeték kapacitásának növelése is napirenden van, amely még hatékonyabbá tenné az Azerbajdzsán és Európa közötti gázszállítást. Ezek a beruházások hosszú távon jelentős mértékben csökkenthetnék Európa függését az orosz gáztól.
A magyar diplomácia is résen van
A magyar diplomácia az elmúlt években egyre aktívabbá vált a Kaukázus térségében, különösen Azerbajdzsán energiapiacán. Ennek egyik legfontosabb lépése volt, hogy a Mol 2020-ban megvásárolta az ACG olajmező 9,57 százalékos részesedését a Chevrontól, valamint ezzel együtt 8,9 százalékos részesedést szerzett a Baku–Tbiliszi–Ceyhan kőolajvezetékben. A stratégiai együttműködés nem állt meg itt: 2024-ben az MVM is belépett az azerbajdzsáni szénhidrogénpiacra, amikor 4 százalékos részesedést szerzett a Sah Deniz gázmezőben.
Ezen befektetések fontos lépések lehetnek afelé, hogy Magyarország diverzifikálja a kőolaj- és földgázbeszerzését, illetve hogy pénzügyi fedezetet biztosítson az olaj- és gázár emelkedésének kockázatával szemben.
A Mol emellett stratégiai partnerséget kötött az azeri állami olajvállalattal, a SOCAR-ral, valamint a török TPAO-val, hogy közösen új lehetőségeket és projekteket vizsgáljanak meg a régióban. Az együttműködés kiterjed többek között a Kaszpi-tengeren offshore szénhidrogén-kutatásra, amely magában hordozza annak lehetőségét is, hogy jelentősebb olaj- vagy gázmezőt találjanak. Ha ez sikerülne, az jelentősen hozzájárulhatna Magyarország és térségének energiafüggetlenségéhez.
Világ
Ötdimenziós sakkjátszma vagy szimpla őrültség Trump vámháborúja?
Elemzők hada próbálja megtalálni a mestertervet az elnök külgazdaság-politikája mögött, mások szerint egyszerűen nem érti a gazdasági összefüggéseket.
Konganak a gáztárolók, több uniós ország lazítana a szabályokon
Az uniós gáztárolók feltöltésére vonatkozó szigorú szabályok lazításáról egyeztetnek a közösség tagállamai. Sokan a spekulánsoktól félnek.
Mitől működik egy vásárlói bojkott?
Nehéz úgy kikerülni a sarki kávézót, ha nincs másik a közelben, és nehéz büntetni egy céget, ha a vásárlók nem hiszik el, hogy minden egyes vásárlásuk számít.
Fontos
Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten
A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.
Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?
A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.
Ingatlanbirodalmat építenek a NER-es építőiparban szerzett pénzből
Az állami megbízásokból megnövesztett cégrészt eladták a NER-en belül, majd a pénzből elkezdtek ingatlanokat venni.
