(Kőműves Zsófi a Cambridge Econometrics budapesti irodájának elemzője. Az Ekonomi a G7 vélemény rovata.)
Miközben a klímaváltozás témája uralja a környezettel kapcsolatos vitákat, a biológiai sokféleség csökkenése ugyanolyan sürgető válságot jelent, amely aláássa az emberi jólét és a gazdasági rendszerek alapjait. Ez a „láthatatlan költség” sokszor csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a biológiai sokszínűség csökkenése kritikus fordulóponthoz érkezik és az élőhelyekhez kapcsolódó létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatások, mint például a levegő- és vízminőség fenntartása, vagy a hulladéklebontás, megszűnnek.
A Világbank legutóbbi becslései sötét képet festenek: az ökoszisztéma-szolgáltatások globális csökkenése 2030-ra 2700 milliárd dolláros globális GDP-veszteséget okozhat. Ráadásul ez a hatás aránytalanul nagyobb mértékben érinti az alacsony jövedelmű országokat, ahol a veszteségek meghaladhatják a GDP 10 százalékát.
A gazdasági következmények messze túlmutatnak a közvetlen környezeti károkon, az ellátási láncokon keresztül kihatnak a teljes gazdaságra és a pénzügyi piacokra is. A gazdasági fenyegetést tovább súlyosbítja, hogy a globális biodiverzitás szempontjából legfontosabb régiók közül jónéhány – ezek az úgynevezett „megadiverz” országok, amelyek területén található a világ szárazföldi biológiai sokféleségének 70 százaléka (például Brazília, Madagaszkár) – nem rendelkezik elegendő pénzügyi forrással és eszközzel a természetvédelmi intézkedések hatékony végrehajtásához.
A biodiverzitás, vagyis a Föld élővilágának sokszínűsége alapvető fontosságú az emberi jólét és a gazdasági tevékenységek szempontjából. A biológiai sokféleségnek köszönhető a természetes élőhelyek egyensúlya és az ökoszisztéma-szolgáltatások működéséhez szükséges természeti erőforrás és kapacitás.
Ezek a szolgáltatások négy fő kategóriába sorolhatók: ellátó (például élelmiszer, tiszta víz), szabályozó (például levegőminőség, csapadék- és éghajlat-szabályozás), kulturális (például rekreációs lehetőségek) és támogató (például tápanyagkörforgás, fotoszintézis). Az emberiség azonban példátlan ütemben csökkenti a biológiai sokféleséget, ami már most is jelentős költségekkel jár.
A biodiverzitás csökkenését jellemzően öt fő tényező okozza:
Számos gazdasági ágazat, köztük a mezőgazdaság, az erdészet, a bányászat és az infrastruktúra-fejlesztés, közvetlenül csökkenti a biodiverzitást. Például a mezőgazdasági területek folyamatos kiterjesztése felelős a globális erdőirtás több mint 90 százalékáért, ezen belül csak a pálmaolaj-termesztés a 2000 és 2018 közötti erdőirtások 7 százalékát okozta. Ironikus módon pont ezek azok az iparágak, amelyek bevétele leginkább függ attól, hogy jól működnek-e, vagy egyáltalán fennmaradnak-e a környezetükben meglévő ökoszisztéma-szolgáltatások.
A biodiverzitás csökkenése közvetlen és közvetett gazdasági hatásokat egyaránt okoz – ezeket nevezzük fizikai kockázatoknak. A közvetlen iparági hatások között szerepel például a mezőgazdasági termelékenység csökkenése a beporzó rovarok eltűnése vagy a kártevők túlszaporodása miatt.
A közvetett iparági hatások az ellátási láncok zavarain keresztül jelentkeznek. Az iparági kockázatok mértéke azon múlik, mennyire támaszkodik egy-egy szektor olyan ökoszisztéma-szolgáltatásokra közvetve vagy közvetlenül, amelyeket veszélybe sodor a biológiai sokszínűség csökkenése. Emellett a biológiai sokféleség megőrzését és visszaállítását célzó intézkedéseknek és fogasztói döntéseknek is számottevő gazdasági hatásai vannak, melyeket átállási kockázatoknak nevezünk.
A jellemzően esőerdők helyén telepített olajpálma-ültetvények korlátozása, illetve a pálmaolajmentes termékek támogatása például szintén költséget jelenthet egyes országok mezőgazdaságának és a globális élelmiszeriparnak.
A biodiverzitás csökkenéséből eredő fizikai és átállási kockázatok mikrogazdasági szinten csökkenthetik egyes iparágak szereplőinek bevételeit, vagy növelhetik költségeiket a szűkülő finanszírozási lehetőségek miatt. Eszközeik gyorsabban veszíthetik el értéküket, dráguló nyersanyagárakkal kell szembenézniük és nehézségek jelentkezhetnek ellátási láncaikban.
Makrogazdasági kockázatnak tekintjük a gazdaság szerkezetének megváltozását. Ilyenek lehetnek például a változó preferenciák miatt a fogyasztási mintázatok átalakulása vagy az ellátási láncok tartós zavara az esetleges nyersanyaghiányok miatt. Csökkenhet a gazdasági termelékenység a növekvő adaptációs és átállási költségek miatt, változások jöhetnek a kereskedelemben (például exporttilalmak), a csökkenő kínálat magasabb árakat és inflációt hozhat. Az ökoszisztéma-szolgáltatások megszűnése, vagy az azok megőrzésére fordított erőfeszítések pedig komoly kormányzati kiadásokkal járnak.
A pénzügyi kockázatok a gazdasági hatásokon keresztül jelentkeznek rövid és hosszú távon egyaránt. Hitelkockázatot jelent, amikor a természeti erőforrásokra támaszkodó vállalatok és iparágak nem tudják törleszteni a hiteleiket. Piaci kockázatokat okoznak a gyors nyersanyagár-változások és termelőeszköz-átárazódások, valamint likviditási problémák léphetnek fel a kitett portfóliójú pénzügyi intézeteknél. A kockázatok mértéke függ a mikro- és makroszintű gazdasági hatásoktól, és attól, hogy mennyire integráltak az ellátási láncok, azaz mennyire válnak rendszerszintűvé a kockázatok.
Az igazi kihívás pedig a gazdasági tevékenységek és az ökoszisztéma-szolgáltatások közötti bonyolult összefüggésben rejlik. Az élelmiszer-termeléstől és a tiszta víztől a klímaszabályozásig, illetve a természeti katasztrófák elleni védelemig a biológiai sokszínűségnek is köszönhetők azok a jól működő alapvető környezeti rendszerek, amelyektől jelentősen függ a gazdaság.
Jelenlegi gazdasági modelljeink gyakran nem számolnak ezekkel a létfontosságú háttérszolgáltatásokkal, amíg azok el nem tűnnek.
A válság súlyossága sokszor csak olyankor válik egyértelművé, amikor a létfontosságú ökoszisztémák gyors romlását vagy eltűnését tapasztaljuk. Például a „tengerek esőerdőinek” is nevezett korallzátonyok példátlan hanyatlást szenvednek el az óceánok melegedése és a vizek és a levegő szennyeződése miatt. Ezek a tengeri ökoszisztémák világszerte több mint hárommilliárd ember számára nyújtanak élelmet és jövedelmet, mégsem teszünk eleget a megőrzésükért. A korallzátonyok kifakulása és elpusztulása pedig már a válság olyan súlyos foka, ami visszafordíthatatlan átalakulást jelez, és a biológiai sokféleségen túl az emberi megélhetést veszélyezteti.
A biodiverzitás-válság kezelésére eddig tett nemzetközi erőfeszítések erőtlenek. Ezt jól mutatják a 2024 októberében a kolumbiai Caliban megrendezett COP16 biodiverzitási konferencia féleredményei is.
A jelenlévő országok megállapodtak, hogy a genetikai erőforrásokat egy új, úgynevezett Cali Alapban osztanák meg a jövőben. Ezen keresztül azok a vállalatok, amelyek növényi és állati genetikai információkat használnak fel termékfejlesztéshez, profitjuk egy részét kötelesek lesznek visszajuttatni az őslakos népeknek és helyi közösségeknek. Ez a lépés azonban kevés a problémák súlyosságához képest.
A tanácskozó országok olyan fontos kérdésben nem tudtak konszenzusra jutni, hogy miként mérjék a biológiai sokféleség csökkenését. Ez pedig még nagyobb problémára világít rá:
az ökoszisztéma-szolgáltatások összetett, összekapcsolt természete megnehezíti valódi értékük számszerűsítését egészen addig, amíg teljesen el nem vesznek.
A 196 résztvevő nemzet közül mindössze 44 készített nemzeti biodiverzitási stratégiát – ráadásul a benyújtók között nem szerepeltek olyan megadiverz országok, mint Brazília vagy Kolumbia – ami ismét jól példázza, mekkora ma még a szakadék a felismerés és a cselekvés között.
A finanszírozás kérdése továbbra is neuralgikus pont maradt. A nemrégiben elfogadott Kunming-Montreali Globális Biodiverzitási Keretrendszer ambiciózus célja, hogy 2030-ra évi 200 milliárd dollárt mozgósítson a biodiverzitás megőrzésére minden lehetséges forrásból. A fejlett országoknak 2025-re évi 20 milliárd, 2030-ra pedig évi 30 milliárd dollár nemzetközi finanszírozást kellene összeadniuk, azonban eddig mindössze hét fejlett ország járult hozzá a globális alaphoz, összesen kevesebb mint 250 millió dollárral.
Mindeközben a szakértők 2030-ra már 700 milliárd dollárra becsülik a biodiverzitás csökkenéséből adódó pénzügyi veszteséget. Ez jól mutatja, hogy a jelenlegi kötelezettségvállalások milyen messze vannak a szükséges mértéktől.
A pénzügyi szektor és a szabályozók mostanában ismerik fel a biológiai sokféleség csökkenéséből fakadó gazdasági és pénzügyi kockázatok súlyosságát, és egyre többet foglalkoznak vele. Ahhoz, hogy minél reálisabb képet kapjunk a klímaváltozás költségeiről, egyre pontosabban kell számszerűsíteni ezeket a hatásokat és egyre jobban be kell építeni őket a hosszú távú előrejelzésekbe.
Ez új módszertanok kifejlesztését kívánja meg, hasonlóan a klímaváltozás általánosabb hatásainak ma már elterjedt mérési módszereihez. Megnehezíti azonban a biodiverzitás-csökkenés hatásainak becslését, hogy a biológiai sokféleség változását egyelőre nehéz mérni, továbbá az ökoszisztéma-romlás és a gazdasági teljesítmény között összetett, oda-visszaható kapcsolatok állnak fenn.
Míg a biodiverzitás csökkenése gyakran helyi szintű, hatásai átterjedhetnek határokon és kontinenseken. Vegyük például az Amazonas-esőerdőt: a helyi erdőirtás nemcsak a regionális időjárási mintákat befolyásolja, hanem a globális klímastabilitást is fenyegeti, és világszerte okozhat gazdasági sokkokat.
Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amelyek készítettek nemzeti biodiverzitási stratégiát, felismerve, hogy a helyi ökoszisztémák egyedi természetvédelmi megközelítést igényelnek. Azonban a helyi kezdeményezések hatékonysága nagyban függ a globális együttműködésektől, különösen a megadiverz ökoszisztémák, mint például az Amazonas-esőerdő és a korallzátonyok védelmében, amelyek jóval földrajzi határaikon túl is kritikus ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak.
A megoldás több szereplő összehangolt cselekvését igényli, és hosszú távon mindegyikük érdekét szolgálja. A kormányoknak pénzügyi forrásokat kell előteremteniük a helyreállításhoz, megőrzéshez és kutatáshoz. Olyan módszertanokat kell kifejleszteni, amelyekkel értékelhetik és azonosíthatják a biodiverzitással kapcsolatos kockázatokat, ebben pedig a pénzügyi szektornak nagy szerepe lehet. A bankok innovatív finanszírozási mechanizmusok megteremtésével segíthetik elő, hogy minél több természet-megőrzési projektet lehessen beindítani.
A fogyasztók szintjén is van lehetőség a cselekvésre: tudatos vásárlással, a címkék figyelésével és például a pálmaolajmentes termékek előnyben részesítésével mindenki hozzájárulhat a biodiverzitás megőrzéséhez.
A legfontosabb, hogy felismerjük, hogy
a biodiverzitás védelme nemcsak környezeti követelmény, hanem gazdasági szükségszerűség is
a közös és fenntartható jövőnk érdekében.
Közélet
Fontos