Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. július 2. 15:18 Élet

Eltűntek az UFO-k az emberek életéből

Az elmúlt években egyre kevesebb azonosítatlan repülő tárgyat, azaz UFO-t láttak az emberek, legalábbis az amerikai National UFO Reporting Center (NURC) adatbázisa szerint. Nagy kérdés, hogy valóban csökkent-e az UFO-nak látszó tárgyak száma, vagy az emberek egyre kevesebbet tekintenek fel az égre a mobiltelefonjukból.

Mióta a negyvenes évek óta mérik, 2014 júliusában látták a legtöbb repülő csészealjat, szám szerint 1109 bejelentés érkezett az NURC-hez. Az Egyesült Államokban egyébként Kaliforniában vélték látni a legtöbb UFO-t, összesen 13 ezer alkalommal.

 

A grafikonon is jól látszik, hogy a csúcspont óta meredeken zuhan UFO-észlelések száma. Az amerikai listán nemzetközi adatok is vannak. Magyarországra rákeresve azt látni, hogy legutoljára tavaly december 17-én észleletek furcsa fényeket Debrecen környékén. A magyarországi észlelések közül több is köthető szabadnapokhoz, 2016-ban augusztus 20-án és szilveszterkor is furcsa fényekről érkezett bejelentés. 

Erre magyarázat lehet az Economist négy évvel ezelőtti kutatása, amely szerint erős összefüggés van az alkoholfogyasztás és az UFO-észlelések között. A 90 ezer észlelést feldolgozó elemzésből jól látszik, hogy munka- és alvásidőben kevesebb bejelentés érkezik az NURC-hez. Ugyanakkor megugrik az észlelések száma péntek este, amikor – legalábbis a cikk szerint – kiülnek az emberek a teraszra sörözni.

Július másodikán, azaz ma van az UFO világnap, mivel 71 évvel ezelőtt ezen a napon zuhant le egy azonosítatlan repülő tárgy az új-mexikói (USA) Roswell külterületén. Egy helyi lap akkor arról számolt be, hogy a légierő helyi egysége repülő csészealjakat talált előző nap. A légierő illetékesei azonban másnap már mindent tagadtak, és állításuk szerint csupán egy meteorológiai léggömböt találtak.

Az eset az egyik legkedveltebb összeesküvés-elméletté vált. A mai napig nem tudni, hogy pontosan mi zuhant le, bár a támaszpont sajtókapcsolati ügyeit intéző felelős tiszt, a 2006-ban elhunyt Walter Haut hadnagy egy esküvel hitelesített nyilatkozatot hagyott hátra: a ballon csak fedősztori volt, a valódi tárgyat a hadsereg egy közeli hangárban tárolta.

Roswell esete 2011-ben került ismét az érdeklődés középpontjába, amikor az FBI a nyilvánosság elé tárt egy addig titkosított jelentést, amelyet egy Guy Hottel nevű informátor írt 1950-ben, azt állítva, hogy három, közel 15 méter átmérőjű, középen kimagasodó formájú csészealjat találtak, amelyekben három-három, nagyjából egy méter magas, fémes szövésű ruhát viselő lény utazott. Hottel jelentése szerint az idegenek azért zuhantak le, mert a légierő által használt radarok jelei összezavarták a műszereiket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet egyesült államok Roswell UFO világnap Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.