(A szerző nyugalmazott egyetemi docens, az Oktatói Hálózat aktivistája. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora a Hírklikken május másodikán megjelent interjújában – amelyet az Európai Egyetemek Uniója (EUA) új elnökének magyarországi látogatása kapcsán adott – sok olyan állítás szerepel, amely rendre előkerül azokban a hazai megszólalásokban, amelyek a magyar alapítványi fenntartású egyetemekkel szembeni uniós korlátozásokat kifogásolják. Érdemes ezért ezeket részletesen is megvizsgálni.

Rektor úr összekapcsolta az EUA-nak  a magyarországi egyetemek autonómiájáról 2023-ban adott értékelését és az Európai Unió Tanácsának (ET) 2022. december 15-én kelt határozatát, amelynek alábbi mondata nagyon súlyosan érinti a magyar egyetemi életet:

Nem tehető jogi kötelezettségvállalás semmilyen, a 2021. évi IX. magyar törvény alapján létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, illetve semmilyen, az ilyen közérdekű vagyonkezelő alapítvány [kekva] által fenntartott jogi személlyel.

Ebből következik az, hogy az érintett egyetemekkel nem lehet sem új Horizont-, sem Erasmus-pályázat alapján szerződést kötni. Így amíg az intézkedés hatályban van^*Ami nem határozatlan, a rendelkezés tartalmazza a rendszeres felülvizsgálat szükségességét., az egyetemek kirekesztődnek mind az Erasmus oktatói és hallgatói mobilitási programból, mind a Horizont kutatási együttműködési programból. Rektor úr az új EUA-elnöktől remélte, hogy az EUA módosítja az értékelésben rögzített álláspontját, továbbá közbenjár az Európai Bizottságnál, hogy a fenti rendelkezést változtassa meg.

Érdemes szembesíteni az interjúban megfogalmazott állításokat néhány ténnyel. Először is, a két téma nem tartozik közvetlenül össze. Az EUA értékelése az autonómiára vonatkozik, az ET döntésének terjedelmes indoklásában viszont ez a kifejezés elő sem fordul, a tiltást másféle okok alapozzák meg. Az EUA 2023. évi (azóta frissített) autonómiaértékelő lapja azért hagyja ki Magyarországot az adott, rögzített szempontok alapján értékelendők közül, mert a kekva-rendszer olyan új modellt hozott létre, amely módszertanilag nem hozható közös nevezőre a többi EU-állam egyetemeivel. Ez önmagában egyáltalán nem jelentene elmarasztalást.

A negatív ítéletet a fenti linken olvasható külön elemzés tartalmazza, amely szerint a magyar felsőoktatásnak hallgatói létszámban 64 százalékát kitevő

kekva-egyetemeken az egyetemi autonómia megszűnt.

Azokat az egyetemek életét alapvetően meghatározó döntéseket, amelyeket vagy az egyetem választott testületeinek kellene meghoznia, vagy legalábbis abba lényegi beleszólásuk kellene, hogy legyen, egy politikai kinevezettekből álló, leválthatatlan és elszámoltathatatlan grémium (a kuratórium) hozza meg. Ez persze csak sommás összefoglaló; a fenti értékelés kilenc oldalon sorolja az ezt alátámasztó tényeket, adatokat.

Az ET határozatában – Kovács rektor állításával ellentétben – nem szerepel külön-külön indoklás az Erasmus- és a Horizont-programokban való részvétel felfüggesztésére. Sőt – ugyanúgy, mint az autonómiával kapcsolatos, alighanem jogos, de az ET hatáskörébe nem tartozó aggályok – nem fordul elő benne a két program neve sem; a fenti tiltó rendelkezés viszont sajnos mindkettőre vonatkozik. Az indoklás az intézmények egész működésével kapcsolatos közpénzügyi aggályokon alapul, a rendelkezés ezért nemcsak a két programra vonatkozik, hanem az EU pénzügyi forrásai és a kekva-egyetemek közötti bármiféle kapcsolatra – bár a gyakorlatban elsősorban erre a két programra van kihatással.

A határozat elég terjedelmes, 65 pontból áll, mintegy húsz sűrűn gépelt oldalt tesz ki, és teljes terjedelmükben áttekinti a közpénzekkel kapcsolatos magyarországi korrupciós kockázatokat. Ennek csak egy kis szelete, hogy az EU pénze miért nincs biztonságban a kekvás egyetemeknél, de a részletekbe való belebonyolódás helyett emeljünk két alapelvet, amely minden közpénzből, így EU-közpénzből finanszírozott szervezet esetében követelmény: az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.

Az elszámoltathatóságot már említettük, sőt az erről szóló vita a nyilvánosságig is eljutott, amikor még Navracsics miniszter hetente ígérgette, hogy a két program ügyében a vita „hamarosan” megoldódik. Az, hogy a pénzek felhasználásáról végső soron döntő kuratóriumok tagjai arra kaptak jogot, hogy saját magukat élethossziglan nevezzék ki, kizárja, hogy a döntéseikért bárki előtt felelniük kellene, hacsak nem követnek el bűncselekményt, vagy nem viszik csődbe az egyetemet. Egy darabig arról szólt az álvita, hogy az élethossziglani helyett öt vagy hat évre szóljon-e a kinevezésük  – míg teljesen le nem került a napirendről, hogy a dologban bármi változás is történne.

Arra számos okot lehetne felsorolni, hogy a kekva-egyetemek és a kuratóriumok miért nem tekinthetők átlátható szervezeteknek, de elégedjünk meg kettővel. Az egyik a kuratóriumok tagjainak kinevezési módja; semmiféle nyilvános szabály vagy elv nincsen arra, hogy milyen alapon választják ki őket. A miniszterelnök egyetlen alkalommal nyilatkozott a kérdésről, mégpedig azt, hogy a kormány nemzeti szemléletű embereket kíván a kuratóriumokban látni – ez minden, amit tudni lehet.

A másik és talán legfontosabb kérdés a finanszírozás. A kekva-egyetemeket továbbra is javarészt az állam finanszírozza, sőt, az államtól eredő források aránya még nőtt is a költségvetésükben, de ez nem nyilvános finanszírozási szerződéseken keresztül történik. A hosszú távú finanszírozási szerződések léte és az ezekhez kapcsolt indikátorrendszer önmagában pozitív fejlemény, de okkal kelt gyanakvást, hogy ezzel az állam felsőoktatási kiadásainak lényegi része kikerült a nyilvánosság ellenérzése alól. Az állami költségvetés felsőoktatási része tájékoztat arról, hogy az állam mire és mennyit ad – ez a részletes információ a kekva-egyetemek vonatkozásában arra az egyetlen sorra egyszerűsödött, hogy „nem állami felsőoktatási intézmények állami támogatása”, és a nyilvánosság nem tudhatja, hogy ez részleteiben mit takar.

Sokszor elhangzik, hogy a konfliktus lényegében az alapítványi forma körül zajlik. Ez igaz is, meg nem is – az biztosan nem igaz, amit a kormánypropaganda kürtöl, hogy az EU az alapítványi forma feladására akarja kényszeríteni a magyar kormányt, holott, mint mondják, másutt, az EU-n belül is, kiválóan működnek egyetemek alapítványi formában anélkül, hogy ezt bárki kifogásolná. Kettős mérce, ugyebár.

Csakhogy a fenti három probléma a világ többi részén egyetlenegy alapítványi egyetem esetében sem merül fel.

• Sem arra nincs példa, hogy a kuratóriumi tagok a megbízatásukat a saját belátásuk szerint, akár élethosszig kiterjeszthetik;
• sem arra, hogy az új kuratóriumi tagok kiválasztásának ne legyenek nyilvános és világos kritériumai (ellenkezőleg, ezt a világon mindenütt hosszú, differenciált és nagyon szigorúan szabályozott egyeztetési folyamat előzi meg, amelyben az egyetem vezető testületeinek lényegi beleszólási joga van);
• sem arra, hogy közpénzek ellenőrizhetetlen módon folyjanak be az egyetemet fenntartó alapítványba és aztán folyjanak ki belőle.

Sem a sokat emlegetett Harvardon, sem a magyar átalakításokhoz sok tekintetben példaként szolgáló, államiból alapítványi fenntartásúvá alakított finnországi Aalto egyetemen nem így működnek a dolgok. És talán nem lepi meg az olvasót, hogy a kuratóriumi tagság kritériumai között sehol sem szerepel az, hogy a jelölt feleljen meg az uralkodó párt ideológiájának.

Az ET kifogásai tehát nem tehát nem arról szólnak, hogy ezek az egyetemek alapítványi formában működnek, hanem arról, hogy olyan alapítványi formában, olyan jogszabályi környezetben, amit pártunk és kormányunk kialakított. Teljesen mindegy, hogy nekem vagy az Oktatói Hálózatnak mi a véleménye az alapítványosításról általában; ezeket a problémákat a kormányzat szívének kedves gyermek, az alapítványi forma megtartásával is orvosolni lehetne.

A tiltás valóban igen súlyosan érinti a magyar egyetemek életét; de szó sincs arról, hogy ezzel az EU „büntetné” az érintett egyetemeket, és így ártatlanul bevonná őket az EU és a magyar kormány közötti politikai konfliktusba. Éppen fordítva: az ET a közpénzekkel kapcsolatos általános elveinek szerez érvényt, és ezt a magyar kormány teszi politikai propaganda és konfliktus tárgyává, segítő útitársakat találva a megszállt egyetemek vezetésében. Ha az illető egyetemi vezetők valóban azt szeretnék, hogy a diákjaik szabadon utazhassanak Erasmus-ösztöndíjjal, a kutatóik részt vehessenek Horizont-projektekben, akkor helyesebb volna a kormánynál lobbizniuk, hogy orvosolja a jogos kifogásokat, ahelyett, hogy kilátástalan pereket indítanak és a kormánypropaganda szólamait visszhangozzák.

Hasonló a helyzet az EUA elmarasztaló véleményével is, bár ennek konkrét gyakorlati következményei a magyar egyetemekre nincsenek. Csak ismételni lehet: rengeteg, kiváló és sikeres alapítványi egyetem van a világban. De arra Magyarországon kívül egyetlenegy példa nincsen, hogy az egyetem választott vezető testülete, a szenátus és az alapító által megbízott testület, a kuratórium közötti hatáskörmegoszlás úgy legyen szabályozva, mint a kekva-egyetemeknél.

A Nemzeti Felsőoktatási Törvény 94. paragrafusa a fenntartó, azaz a kuratórium hatáskörébe utalja, hogy a szenátust általában megillető jogkörökből mit hagy meg és mit von magához. Nem véletlen, hogy ahol egyetemi ember vezeti a kuratóriumot, ott ezeket a jogköröket javarészt meghagyták, ott pedig, ahol távolabbról jöttek az új földesurak, javarészt elvonták. Azonban még az előbbi, kedvezőbb állapot is csak pár ember jóakaratán múlik. Garanciák nincsenek, ha például más kerül a kuratóriumi elnök székébe, egyik napról a másikra minden megváltozhat.

Végeredményben megállapíthatjuk, hogy az ET és az EUA részéről megfogalmazott aggályok a magyar kekva-egyetemi rendszer működésével szemben – amelyekkel szemben folyton az elutasító méltatlankodás hangjait halljuk a kormány és a hozzá közel állók szájából – különböző tárgyra vonatkoznak. Így ha sikerül is az EUA új elnökét meggyőzni az autonómiával kapcsolatos kifogások alaptalanságáról, az kevéssé járul hozzá az ET részéről érkezett kritika hatástalanításához.

Másfelől az is igaz, hogy az ET és az EUA kifogásainak van egy, nem nagyon konkrét, de annál lényegesebb közös alapja: azok az európai normák, amelyek a közélet tisztaságára és a közélet szereplőinek függetlenségére vonatkoznak, és amelyek ellentmondanak a kekvák egész szabályozásának. Harmadszor, ez az ellentmondás nem eleve az alapítványi formára vonatkozik, hanem arra, amilyen módon ezt Magyarországon kialakították. Ezen kellene változtatni, és ez csak politikai akarat kérdése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkErasmus és Horizont: lépésről lépésre bontakozik ki a magyar tudományos-felsőoktatási huxitA kormánynak saját zsebből kell több tíz milliárdot költeni, hogy legalább papíron pótoljon valamennyit a magyar tudományos kutatást és felsőoktatást ért veszteségekből.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy évvel a magyar kutatók és diákok kizárása után Navracsics a tárgyalások megrekedéséről beszélA magyar kutatók többsége vár, mert nincs felkérésük nemzetközi kutatási tervre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA britek újra csatlakoznak a Horizont Európához, amelyből a legtöbb magyar egyetem és kutatóintézet továbbra is ki van rekesztveEsetükben a forrásokhoz való hozzáférésnél többet nyomott a latba, hogy ne szakadjanak ki a nemzetközi tudományos életből.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb millió eurós kár érte a magyar tudományos kutatást, és ez még csak a kezdet lehetBizonyíthatatlan, de létező jelenség a magyar kutatók mellőzése az új pályázatokban, mondta a G7-nek egy érintett. Ráadásul a kapuk bezárulása a kutatói utánpótlást is elvághatja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet alapítvány egyetem Erasmus horizont vagyonkezelő alapítvány Olvasson tovább a kategóriában