(A szerző az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Nekünk ma már természetesnek tűnik, hogy a falból kijövő csatlakozó 220 voltos/50 herz-es folyamatos feszültséget tud szolgáltatni a nap 24 órájában, a gázcsövekben lévő földgáznyomás szintén mindig stabilan állandó, és az ország nagy részén minőségi ivóvíz jön a csapból. Ez azonban a világ 70-80 százalékában nincs így. Mintegy 775 millió ember a mai napig egyáltalán nem jut áramhoz a világban. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint 2022-ben nőtt is a száma ezeknek a szegény sorsú embereknek, 20 év után először.

Hogy ez a stabil energia- és vízellátás biztosítható legyen a jövőben is Magyarországon, hatalmas erőfeszítéseket kell tennie az országnak és kiemelten a magyar államnak. A magyar energiarendszerbe – hasonlóan Európa legtöbb országához – a 1980-as és a 2000-es évek között történtek jelentős beruházások. Az elmúlt 10-15-évben – talán a megújuló energiatermelés kiépítését leszámítva – komoly lépések nem történtek. Főleg a zsinóráram-termelés területén van nagy elmaradás, mivel mára elöregedtek a 70-es, 80-as évek nagy alaperőművei. Komoly kihívást látunk az elektromos hálózatok esetében is, mivel ezeket alapvetően nem szakaszos megújuló termeléshez tervezték, miközben az elektrifikáció terjedése miatt jelentősen nőhet a jövőben a hálózati igény.

Nézzük, ez mit jelent konkrétan Magyarország esetében. Az Energiaügyi Minisztérium becslése szerint 2030-ra a jelenleg 42-44 terawattórás áramfogyasztásunk közel 60 terawattórára nőhet a fűtési rendszerek, a mobilizáció elektrifikálása miatt, illetve az energiaintenzív iparágak (például akkumulátorgyárak) további terjeszkedése nyomán. Ebből az értékből a becslések szerint 53 terawattóra hálózati igény jelentkezik majd, a különbséget a saját áramtermelés (főleg nap-, szél- és biogázerőművek) teszi ki.

A magyar villamosenergia-fogyasztás összetétele, 2016-2040, gigawattóra. Forrás: Energiaügyi Minisztérium, Nemzeti Energiastratégia 2030

Az ország teljes energiafelhasználása csökkenhet némileg, de egyértelműen az áramfogyasztás felé fogunk fordulni, hasonlóan az egész világhoz.

A világ elsődleges energiaigényének alakulása szektorok szerint, felülről lefelé: lakó/kereskedelmi, ipari, áramtermelés, kishaszonjárművek, szállítási (billiárd brit hőegység). Forrás: ExxonMobil

Az új beruházások elmaradása esetén a magyar ipar nem tud tovább nőni, a háztartások ellátása akadozhat, mivel a magyar elektromos rendszer már most is az ellátásbiztonság határán mozog. Véleményem szerint a minisztériumi becsléshez képest kisebb lesz az áramigény növekedése – lassabb felfutás várok az elektrifikációban a források hiánya miatt, illetve számomra kérdéses, hogy tényleg lesz-e akkora kereslet az elektromos autókra világszerte, mint ahogyan a mai prognózisok mutatják.

Az viszont borítékolható, hogy a mostani magyar áramrendszer nem fog eleget tenni a jövőbeli keresletnek. A munka dandárját tehát mindenképpen el kell végezni – a magyar áramrendszer alapját képező Paks-1 nukleáris erőmű 2032 és 2038 között leáll életút-hosszabbítás nélkül. Az áramimportarányunk már most is a kritikus 30 százalék körül van, ami csúcsidőszakban már 40 százalék fölé ugrik. Igaz, hogy van olyan időszak is, amikor a hatalmas napenergia-termelés miatt áramexport-pozícióban van az ország, de a rendszert a legkritikusabb importhelyzethez kell igazítani. Hiszen áramra bármikor lehet igényünk, a nap 24 órájában, az év 365 napján. Ez a mai életünk alapszükséglete.

A havi áramimport alakulása a teljes felhasználás arányában 2016. január és 2023. december között. Forrás: MEKH

A magas importarány nemcsak kiszolgáltatottá teszi az országot, de a fizikai távolság miatt kialakuló hálózati veszteség és a fizikai infrastruktúra díjai miatt drágává is teszi az áramot. Arról nem is szólva, hogy minél nagyobb a fizikai távolság a termelés és a felhasználás között, annál jobban ki van téve a rendszer az időjárás viszontagságainak és az importkapacitások szűkületeinek, így nő az ellátásbiztonság kockázata. Mindenképpen növelni kell a hazai áramtermelés mennyiségét, főleg alaperőművi oldalon, mivel stabil ellátás hiányában az ország élhetősége és az ipar növekedésének feltétele nem lesz adott.

Becslésem szerint legalább 30-35 milliárd euró beruházás szükséges a magyar áramrendszer átalakításához és a stabil áramellátás fenntartásához a következő évtizedben, amiben ráadásul nincs benne a víziközmű, gázrendszer vagy az energetika más részeibe történő beruházás. Ez az éves magyar GDP negyede, ami hatalmas tőkeigény. Ennek az összegnek a jelentős része a magyar állam és az MVM-csoport hátát nyomja. A legnagyobb költségelemek között van

• Paks-2 megépítése (alaphangon több mint tízmilliárd euró),
• a hálózati beruházások (nagyjából 5 milliárd euró),
• a három tervezett gázalapú erőmű építése (1600 megawatt, 2-3 milliárd euró),
• Paks-1 életút-hosszabbítása (1-2 milliárd euró),
• szivattyús és akkumulátoros tárolók építése,
• a geotermikus lehetőségek kiaknázása,
• egy moduláris atomerőmű építése a 2030-as évek első felében (1-3 milliárd euró),
• épületszigetelési projektek,
• megújulóenergia-beruházások.

Szerencsére ez utóbbi két esetben megfelelő ösztönzők mellett lehet számítani a privát tőke jelentős közreműködésére is, illetve az EU is támogathat minket több területen.

Így is nagy kérdés, hogy ezt a nem kicsi összeget miként tudja a magyar állam finanszírozni. Meg lehet próbálni azt az utat járni, amit Paks-2 esetében tettünk: keletről felvenni pénzeket. Csakhogy egyrészt a nagy finanszírozó rezsimek, mint Kína vagy Oroszország nincsenek abban a pénzügyi helyzetben, mint korábban, a belső gazdasági vagy éppen a háborús helyzet miatt. Másrészt ezek az államok akkor adnak ilyen projektekre pénzt, ha maguk építik ezt. Ez pedig nem opció minden esetben, ráadásul a Kelet és Nyugat közti politikai feszültségek miatt kínai cégek egyre kevésbé lehetnek kívánatosak ebben a térségben. Én nem erőltetném ezt az irányt.

A másik lehetőség a fő finanszírozó és lebonyolító MVM-et bevonni jobban a tőkepiaci finanszírozásba, akár tőzsdére vinni a vállalatot, amiről már korábban rendszeresen volt szó. Ennek előfeltétele, hogy a cég működését átláthatóvá tegyük. Itt azonnal beleütközünk a magyar rezsicsökkentési politikába. Ezt vagy ki kellene venni ebből a cégből, vagy átláthatóvá, számítható tenni.

Munkám során gyakran látom, hogy Közép-Kelet-Európában a politika mennyire szeret szociális rendszert fenntartani részben magántulajdonú cégek pénzéből. Sajnos azonban ez nagyban rontja a jövedelmezőséget és átláthatóságot, ami jelentős értékvesztést eredményez. A mostani rezsivédelmi rendszer fenntartása és az egyidejű tőkepiacra lépés a magyar vagyon elkótyavetyélését jelentené. Tehát ehhez tisztává, átláthatóvá kell tenni a céget, ráadásul mellőzni kellene a folyamatos állami beavatkozások sorát, ami drasztikusan növeli a kockázatot.

Azt gondolom, sokkal inkább az utóbbi út lesz a járható, máskülönben nehezen tudjuk biztosítani az ipar, a gazdaság és a lakosság igényeit és a zöldítés kívánalmainak sem felelhetünk meg. Ez az energetikai átállás egyébként is legalább annyira politika, mint szakmai kérdés. Legalább négy olyan energetikai beruházási terület van Magyarországon, amit szakmai berkekben helyénvalónak gondolnánk, de valójában politikai okokból valószínűleg ezek a projektek soha nem fognak megvalósulni.

1. Az első ilyen a Bős-nagymarosi vízlépcső kérdése, ami már a 80-as években politikai tiltakozást váltott ki. Utólag nem kérdés számomra, hogy ezt meg kellett volna valósítani, mert a várt hasznok elmaradnak a környezetvédelmi károktól.
2. Hasonló a Prédikálószék mint szivattyús energiatároló helyszín kérdése – ez messze a legjobb, leghatékonyabb és pénzügyileg is a legolcsóbb helyszín egy ilyen tároló kialakításához, de szinte biztos, hogy olyan ellenszenvet keltene a magyar lakosságban, hogy soha nem fog megvalósulni.
3. A magyar lignitvagyon kihasználását egy új szénalapú erőművel lehetne kihasználni – erre viszont biztosan nem kapna pénzügyi támogatást egy beruházó, a magyar kormány pedig újabb okból válna közellenséggé az Európai Unióban. Pedig egy 300-400 megawattos erőmű alig észrevehetően növelné a világ szén-dioxid-kibocsátását, miközben csak India a következő nyolc évben 54 gigawatt (54 ezer megawatt) új szénerőmű-kapacitást tervez. 
4. Végül nagyon úgy tűnik, hogy a magyar szélpotenciált sem fogjuk soha kihasználni.

Sajnálom ezeknek a lehetőségeknek az elszalasztását, de ezekben a kérdésekben nem szabad szembe haladni a többségi akarattal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRosszabbul fogunk élni, ha lecseréljük az olajat, a gázt és a szenet?Az emberiséget a kőszénben, a kőolajban és a földgázban rejlő energia kiaknázása tette gazdaggá. Mi lesz utána?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsapdák sora tartja fogva a magyar energiarendszert, nem úgy tűnik, hogy könnyen lehet szabadulni belőlükNem csak az orosz befolyás, a kormány populizmusa is fogva tartja az energiarendszert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába a magyar csodavárás, a sokkolóan magas energia- és nyersanyagárak évtizede jönKormányzati és gazdasági körökben is sokan bíznak abban, hogy hamarosan újra olcsó lesz az energia, de ennek éppen az ellenkezőjére kellene felkészülni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet energia energiabiztonság energiaellátás energiafelhasználás energiafogyasztás Olvasson tovább a kategóriában