Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. február 2. 18:09 Pénz

Mindent elért vagy nem kapott semmit Orbán Viktor a feladott vétóért cserébe?

Nagy magyar sikerként könyvelte el a csütörtöki uniós csúcstalálkozón történteket Szijjártó Péter, holott Orbán Viktor végül a többséggel szavazott az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatás mellett – mindez épp egy héttel a kormány azon bejelentése után történt, miszerint a nemzeti konzultáció kérdőívét kitöltők 99 százaléka ellenzi Ukrajna uniós támogatását.

  • A sikert a külügyminiszter szerint egyebek mellett az jelenti, hogy „a Magyarországnak az európai szerződések szerint járó és azokkal ellentétes módon visszatartott források nem kerülhetnek Ukrajnába”. Ez a veszély azonban korábban is csak a kormány kommunikációjában létezett.

Háttér: a segítségnyújtást a magyar delegáció tavaly decemberben egyedüliként megvétózta, ám Magyarország pozíciója a többi tagállammal szemben azóta meggyengült. Az Európai Unió már kidolgozta Ukrajna magyar beleegyezés nélküli támogatásának módját is, és a döntéshozók politikai és gazdasági szempontból is nyomás alá helyezték a magyar kormányt.

  • A források teljes visszatartását helyezték kilátásba az uniós vezetők a Financial Times értesülései szerint, ami az államháztartási hiány finanszírozási költségeinek további növekedését és a forint gyengülését okozhatta volna.

Miért fontos ez? Ukrajna költségvetési hiánya 43 milliárd dollár, nyugati segítség nélkül a közalkalmazottak fizetése és a nyugdíjak fedezete is kérdésessé válik. Emellett a hadsereg létszámnövelésének költségét Zelenszkij 13 milliárd dollárra tette – igaz, az akár 500 ezer ember behívásával járó lépés felvállalása nem csak az anyagi lehetőségeken múlik.

  • Az ukrán költségvetés felét teszik ki a védelmi kiadások 2024-ben. A háború és a megtépázott gazdaságból származó mérsékelt adóbevételek miatt bizonyos költségvetési tételekre alig vagy egyáltalán nem jut fedezet, az ország sorsa lényegében a külföldi támogatásokon múlik.

Reakciók: a csúcsról szóló beszámolók magyar siker helyett többnyire arról szólnak, hogy Orbán Viktor kénytelen volt belátni, hogy nincs több mozgástere; elsősorban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Emanuel Macron francia elnök igyekezett őt lebeszélni az újabb vétóról.

  • „Senki sem támogatja őt, és ezt szemtől szemben akarta tesztelni. Megkapta a választ. Teljesen elszigetelődött” – állította a Guardian küldöttségi forrása, míg egy másik nyilatkozó hozzátette, hogy a magyar miniszterelnök semmit sem kapott azért cserébe, hogy feladta korábbi álláspontját.
  • „Orbán-fáradtság” – mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök Orbán Viktor „nagyon furcsa és nagyon egoista játékával” kapcsolatban, ami miatt olyan fontos kérdések megvitatására jutott kevesebb idő, mint az Európa-szerte zajló gazdatüntetések.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkItt az idő Ukrajna uniós támogatásáról dönteni, a magyar vétó esélye minimálisra csökkentMásfél hónap telt el a magyar vétó óta, de most sokkal erősebbnek tűnik az egységes európai tárgyalási pozíció.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKi menjen a lövészárokba, a munkás, a vállalkozó vagy a politikus?Több emberre van szüksége az ukrán hadseregnek, de nincs olyan megoldás, amely mindenkinek megfelelne, és végre is lehet hajtani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Európai Unió Orbán Viktor orosz-ukrán háború vétó Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Jandó Zoltán
2024. május 10. 10:14 Adat

Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag

Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.