Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. január 11. 17:02 Adat, Közélet

Gyorsvonatként robogott a magyar napelemes piac, de a kormány behúzta a féket

Olyan 2023-as számokat közölt ma az Energiaügyi Minisztérium, amelyek alátámasztják, hogy mind a háztartási, mind az ipari napelemes piac nagy ütemű és egyre gyorsuló növekedésben volt tavaly. A tárca ugyan 2024-re is optimista, ám a szabályváltozások miatt ez egyelőre nem tűnik indokoltnak.

Számokban:

  • Háztartási méretű napelemes rendszerből most már több mint 250 ezer van az országban, a 2010 után épült, legalább 100 négyzetméteres lakóingatlanok több mint negyedén van napelem.
  • A korábbi előrejelzés rendkívül pontatlannak bizonyult, hiszen az csak 2030-ra számolt 200 ezer háztartási napelemmel.
  • Ha a kapacitást nézzük, a tavalyi bővülés közel fele-fele arányban származott az ipari és a háztartási méretű erőművekből.
  • Az ipari naperőműparkok augusztus 12-én déltájban több mint 2700 megawatton termeltek, ami csúcsnak számít.

Felülnézet: A napelemes felfutást háztartási oldalon évek óta a kedvező elszámolási lehetőség (éves szaldó) hajtotta, de mivel az országos hálózatot az állam nem fejlesztette úgy, hogy az épp feleslegben termelt áramot be tudja fogadni, a telepítéseket először hirtelen kellett visszafogni (átmeneti betáplálási korlátozás), majd hosszabb távra is, a szaldó kivezetésével. Az ipari oldalon pedig a telepítőknek előírt tárolókapacitás-építési kötelezettség jelentett féket.

  • A hálózat szükséges fejlesztéseinek a kormány csak e vészintézkedések után állt neki.

Alulnézet: háztartási oldalon egyelőre mindenki csak találgatja, hogy a 2024-től (az új és a tíz évnél régebben működő rendszerekre) életbe léptetett, úgynevezett bruttó elszámolás szerint egyáltalán érdemes-e napelemet telepíteni.

  • A bruttó elszámolás ugyanis messze nem adja meg a szaldó anyagi előnyeit, ebből pedig szinte biztosan következik, hogy a napelemes lakossági áramtermelés vonzereje nagyot zuhan, ami a piaci kereslet visszaesését vetíti előre.
  • A tárca a most elindult Napenergia Plusz Programtól reméli, hogy „a lakossági felhasználók körében folytatódhat a napenergia lendületes térnyerése”. Ennek fő újdonsága, hogy akkumulátorral kiegészített rendszerekre ad támogatást, de a konstrukció és a bruttó elszámolás együttese mégis sok olyan háztartásnak teszi kedvezőtlenné a beruházást, amelyek korábban még sokkal inkább gondolkodhattak napelemben.
  • Ahogy arról korábban írtunk, a rezsicsökkentést kellene feladni ahhoz, hogy ez ne így legyen.

Tágabb kontextus: a napenergia hasznosítása a Nemzetközi Energiaügynökség friss adatai szerint tavaly globálisan is nagyot ugrott – számolt be a The Guardian. A világ megújuló energia termelése tavaly 50 százalékkal nőtt, és ezen belül a napenergia vitte a prímet, 75 százalékos aránnyal.

Az ügynökség szerint a számokból még nem következik, hogy a Cop28 klímacsúcs vállalása teljesüljön, miszerint 2030-ra háromszorosára kellene növekednie a világ megújuló energia termelésének, de nem állunk messze a céltól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMost a napelem-telepítők kezdhetnek el rohanni a megrendelők utánEddig sokan akartak napelemet, és nem volt könnyű gyors és jó kivitelezőt találni, jövőre azonban fordulhat a kocka.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak akkor maradna értelme a napelemnek Magyarországon, ha a rezsicsökkentést feladnánkHa nem változik az átvételi és az eladási ár, akkor a magyar lakosság elfordulhat a hosszú távon akár zölddé is tehető villamos energiától, és marad a gáz dominanciája.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet 2023 energia Energiaügyi Minisztérium megújuló energia napelem Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 10. 10:14 Adat

Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag

Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.