Fazekas Dóra a Cambridge Econometrics budapesti ügyvezetője, Simó Márton a Cambridge Econometrics elemzője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

Minél több idő telik el változások és valós megoldások nélkül, a klímaváltozás annál nagyobb és relevánsabb globális probléma lesz az emberiség számára. A klímaváltozást okozó tényezők ugyanis kumulatív jellegűek: az évről-évre kibocsátott üvegházhatású gázok felhalmozódnak a légkörben és a számláló nem indul újra nulláról minden januárban. Ahogy az idő múlik, egyre nagyobb mennyiség halmozódik fel, az emberiségnek pedig egyre drasztikusabb lépésekre lesz szüksége ahhoz, hogy a korábban kibocsátott károsanyagok hatását ellensúlyozza és az átlaghőmérséklet növekedését a megcélzott másfél Celsius fok környékén tartsa az századforduló végéig. Az idei évben számos izgalmas, érdekes és előremutató kezdeményezésnek köszönhetően ugyan történt némi előrelépés a globális probléma megoldására, azonban a kezdetleges folyamatok és az ellentétes érdekek miatt körülbelül ugyanannyit léptünk vissza.

Global Carbon Budget, IPCC SR15, Robbie Andrews

Hol tartunk most? 

2023 márciusában publikálta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) öt-hétévente megjelenő tanulmányát, amelyben a Föld klímáját érintő globális törekvéseket és aktuális eredményeket értékeli. A jelentésből egyértelműen kiderül, hogy az eddig elért eredmények és a jelenlegi gazdasági rendszerek mellett nem lehet teljesíteni a korábban tervezett és előírt célokat, a globális átlaghőmérséklet megfelelő szinten tartása ugyan még nem kizárt, de egyre valószínűtlenebb. A 2. ábráról leolvasható, hogy az emberiség teljes CO2-kibocsátása 12 százalékkal volt magasabb 2019-ben, mint 2010-ben. Ez a korábbi trendhez hasonló növekedést mutat. Ahhoz, hogy akár két, akár másfél Celsius fokos felmelegedési pályát tudjunk fenntartani, drasztikus mértékben kellene csökkenteni a kibocsátást, mégpedig azonnal.

IPCC SR 2023

Mindemellett történtek fontos fejlemények is a klímaváltozás elleni globális küzdelemben.

Az Európai Unió 2020-ban bevezetett Green Deal nevű politikai csomagja továbbra is a világ legambiciózusabb klímapolitikai törekvése, elsődleges célja, hogy 2050-re az EU elérje a teljesen karbonsemleges működést. 2023-ban ez az átfogó program gyakorlati lépésekkel is kiegészült a Fit for 55 csomagban, amely 2030-ra 55 százalékkal kívánja csökkenteni az EU károsanyag-kibocsátását. Az általános klímacélok elérésére az EU-ban megvannak a szükséges lehetőségek, technológiák és gazdasági feltételek is, ezért a siker elsősorban a tagállamok elköteleződésén múlik.

Ezzel szemben a világ két legnagyobb károsanyag kibocsátó országa, Kína és az Egyesült Államok kevésbé ambiciózus tervekkel rendelkezik. Kína továbbra sem tesz a globális karbonsemleges célok eléréséhez szükséges vállalásokat. Miközben igyekszik limitálni az energiafogyasztást és a CO2-kibocsátást, továbbra is nagy mértékben támaszkodik fosszilis erőforrásokra és továbbiak építését tervezi. Valamivel pozitívabb a kép az Egyesült Államokban, ahol tavaly fogadták el az Inflation Reduction Act (IRA) elnevezésű gazdaságfejlesztési csomagot, amely egyben kijelölte az ország klímastratégiáját is. Egy év elteltével már látható, hogy a program hatására erőre kaptak a zöld iparágakba irányuló privát kezdeményezések és befektetések. Ezzel szemben amíg az ország nem csökkenti drasztikusan fosszilisenergia-felhasználását, elmarad a globális célok teljesítésétől. 

Számos úton el lehet érni ezekhez a célokhoz, azonban sem környezeti, sem gazdasági szempontból nem mindegy melyiket választjuk. Környezeti szempontból a már említett kumulatív jelleg miatt rosszabb, ha később kezdjük, de drasztikusabb módon csökkentjük a károsanyag-kibocsátást, mintha hamarabb kezdenénk és kisebb lépéseket tennénk. Azonban a gazdasági tényezők figyelembevételével is hasonló eredményre juthatunk. Gyorsabb alkalmazkodással globálisan több környezeti eredetű gazdasági kárt lehet megelőzni, mint amekkora befektetést ez jelenleg igényel, derül ki a Cambridge Econometrics egy friss, decemberi elemzéséből. Mindez azért is fontos, mert segít eldönteni a kérdést, hogy a lehetséges károsanyagcsökkentési, ún. mitigációs stratégiákat milyen sorrendben érdemes megvalósítani ahhoz, hogy a környezeti, gazdasági és fenntarthatósági szempontokat egyaránt kielégítsük.

Első lépés: energiahatékonyság, avagy keresleti oldali megoldások

A különböző mitigációs lehetőségeket az energiaszektor struktúrája és kereslet-kínálati jellemzői szerint érdemes megvizsgálni és meghatározni, hiszen ez a legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó iparág globálisan, és alapvetően határozza meg egyéb szektorok kibocsátásának alakulását is. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2023-ban frissített jelentése jó viszonyítási alapot és összegzést nyújt az elérhető lehetőséginkről, és hogy mekkora kibocsátás-csökkenésre van szükség egyenként az összes érintett szektorban ahhoz, hogy minden tényezőt figyelembe véve elérjük a karbonsemlegességet.

Véleményünk szerint első és legfontosabb lépésként az energiahatékonyságot célzó megoldásokat kellene felgyorsítanunk, és kiemelt figyelmet kell szentelni ennek a mitigációs lehetőségek között. Az IEA riportban bemutatott szcenárió szerint energiahatékonyabb technológiák alkalmazásával és a fogyasztási szokások megváltoztatásával átlagosan évi 11 százalékkal csökkenthetjük károsanyag kibocsátásunkat 2022 és 2030 között.

IEA Net Zero Scenario Roadmap 2023

2023 szeptemberében az EU frissítette a Green Deal keretein belül korábban hozott határozatát, amelynek általános célja az energiafogyasztás csökkentése volt. A frissített határozat jogilag kötelez minden tagállamot arra, hogy releváns programokat dolgozzanak ki, emellett ambiciózusabb végső célokat is meghatároz, e szerint pedig összesen 11,7 százalékkal kell csökkenteni az EU energiafogyasztását 2030-ra.

Lehetőségek és kihívások az energiaszektor kínálati oldalán

A fosszilis eredetű energiafelhasználás csökkentése szinte minden megvizsgált klímaszcenárióban alapvetésként szerepel (4. ábra). Több elképzelés is létezik azonban arról, milyen mértékben és mikorra szükséges elérni ezt a célt, illetve milyen alternatív energiaforrásokkal lehet és érdemes helyettesíteni a fennmaradó energiakeresletet.

IEA Net Zero Scenario Roadmap 2023

A lehetséges kínálati oldali megoldások kapcsán érdemes kiemelni az ENSZ december elején Dubajban rendezett COP28 klímakonferenciáját, ahol a program egyik kiemelt kérdése a fosszilis energiaforrásokat kiváltó megújuló energiaforrások és a hozzájuk kapcsolódó kritikus nyersanyagok jövőbeli felhasználásának módja volt. A lítium, nikkel, kobalt, réz, mangán és grafit mind értékes nyersanyagok, amelyekre szükség van a napelemek, szélturbinák, és akkumulátorok gyártása során. Szerepüket jól illusztrálja az irántuk folyamatosan növekvő kereslet – ami az IEA karbonsemleges szcenáriója szerint 2030-ra megtriplázódik – továbbá az, hogy komoly gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak több mint 80 országban, amelyek együttesen a globális GDP közel negyedét állítják elő és ahol az extrém szegénységben élők 70 százaléka él.

Problémát jelent azonban, hogy ezeknek a nyersanyagoknak a kitermelése rendkívül környezetszennyező. A növekvő kereslet emiatt nem csak fejlődési lehetőséget jelent a kitermelési ellátási lánc szereplőinek, hanem számos társadalmi problémát is felvet. Ezek a nyersanyagok elengedhetetlenek a megújuló energiaforrások előállításához, azonban kitermelésük a világ teljes üvegházhatású gázkibocsátásának közel a felét teszik ki, és jelentős mértékben hozzájárulnak a biodiverzitás és vízminőség romlásához világszerte. A konferencián számos panelbeszélgetésben felhívták a figyelmet erre, azonban konkrét egyezmény nem született. Az ENSZ javaslata szerint a probléma sürgőssége miatt érdemes egy korábbi, gyorsan elérhető szabályozói keretrendszert alkalmazni, ami a kritikus nyersanyagok kitermelésekor felmerülő környezeti és társadalmi károkat is figyelembe veszi.

A megújuló energiaforrások mellett idén is sokat vitatott téma volt, hogy milyen lehetőségeket jelentenek és milyen szerepet kaphatnak a CO2 leválasztását és tárolását (carbon capture and storage – CCS) szolgáló technológiák. A legnagyobb kockázat, hogy a CCS tisztán technológiai megoldásokra épít, amelyek vagy még nem állnak rendelkezésre, vagy nem széles körben, vagy nagyon drágán. Annak ellenére, hogy nagyon ígéretesnek hangzik a szén-dioxid leválasztása rögtön a keletkezése helyén, a megoldások sikeressége eléggé bizonytalan, ebből kifolyólag érdemes inkább csak az egyéb megoldásokat kiegészítő módszerként, vagy utolsó lehetőségként tekinteni rá. A CCS hazai alkalmazási lehetőségei például technológiai értelemben minimálisak és majdnem kizárólag az erdőgazdálkodás képes jelentősebb mennyiségű szén-dioxidot megkötni a légkörből. Ez a bizonytalanság remek táptalajt szolgáltat ahhoz, hogy különböző politikai és gazdasági érdekek mentén lehessen érvelni. Így a fosszilis erőforrásokért lobbizóknak is nagyon hasznosnak bizonyult, akik azzal érveltek a COP28 konferencián, hogy azért nem szükséges drasztikusan csökkenteni a fosszilis erőforrásokat mert CCS-re alapozva csökkenteni lehet a károsanyag-kibocsátást.

A szabályozás kihívásai

Az idei COP28 konferenciát számos kritika érte, például, hogy nem kellően erősítette a fosszilis energia kivezetését. A viták jól illusztrálják a klímapolitika körül kialakuló érdekellentéteket. Egyrészről kifogásolható volt, hogy mekkora megjelenési lehetőséget nyújtott a konferencia a fosszilisenergia-szektorból érkező lobbistáknak, akik közel 2500-an voltak az egyébként több tízezres résztvevői körben. Beszámolók szerint a világ legnagyobb kőolaj-exportáló országát, Szaúd-Arábiát képviselő diplomaták határozott és átgondolt fellépést mutattak a fosszilis erőforrások kivezetését célzó közös nyilatkozat elfogadása ellen. Végül kompromisszumos megoldásra jutottak a közel 200 résztvevő ország küldöttei, és elfogadták az ugyan nem jogerős, de a klímapolitikára mégis nagy hatással bíró nyilatkozatot, amely most először mondja ki ilyen széles egyetértésben, hogy a fosszilis erőforrásoktól el kell távolodni.

Hasonlóan a COP 28-on tapasztaltakhoz, az Európai Unió Green Deal programjának sikerét is jelentősen befolyásolja a politika és a különböző lobbiérdekek érvényesülése. A hagyományos iparági lobbitevékenység mellett az elmúlt években folyamatosan egyre erősödő ellenérzés alakult ki széles társadalmi körökben az EU zöld klímapolitikája ellen. Ennek egyfelől létezik politikai alapja, ami azzal érvel, hogy a jelenlegi klímapolitika politikai érdekek szerint lett kialakítva és nem vesz figyelembe minden politikai csoportot, például konzervatív érdekeket. Emellett létezik egy gazdasági racionalitásra alapozott narratíva is, miszerint a túlzott klímavédelmi célok gyengíthetik a kontinens globális versenyképességét rövid távon, amennyiben más régiók szereplői alacsonyabb mértékben dekarbonizálják ipari tevékenységüket.

Másfelől, sokan érvelnek szintén egyszerre politikai és gazdasági érvekre építve az erősebb klímapolitika mellett. Politikai érvelésükben egyértelmű üzenetet közvetítenek és a fenntarthatóságra épülő társadalom szerepét hangsúlyozzák. A gazdasági érvek pedig úgy szólnak, hogy míg ugyan rövid távon valóban felmerülhetnek a jelzett versenyképességi hátrányok, hosszú távon elkerülhetetlenek lesznek a környezeti és klímaváltozás miatt bekövetkező károk, melyek kezelése nagyobb költséggel jár majd, mint ha megelőznénk őket. 

Az EU a Green Deal csomagjával már induláskor is ezt a kérdést igyekezett tudatosítani és arra törekedett, hogy piaci folyamatok és lehetőségek révén érje el a dekarbonizációs célokat. A kérdés azóta egyre relevánsabb lett, válaszul idén az Európai Bizottság előterjesztette a Net Zero Industry Act törvénycsomagot. Ennek célja olyan piaci szabályozói környezetet teremteni, amely támogatja és pénzügyileg ösztönzi a dekarbonizációs technológiák előállítását és gyártását, ezen keresztül pedig növeli a kontinentális versenyképességet és támogatja a klímatudatos fejlődést. Emellett az Egyesül Államokban bevezetett IRA törvény is hasonló logikára épül. Célja, hogy a gazdasági recesszióból történő kilábalás során strukturális, szervezeti átalakításokon keresztül zöldebb technológiára építő kompetenciákat és versenyképességet alakítsanak ki a piaci szereplők.

Mit várhatunk 2024-től?

Az IEA idén októberben kiadott World Energy Outlook 2023 című előrejelzése szerint az emberiség a következő években éri el a globális CO2-kibocsátás csúcspontját, ami aztán folyamatosan csökken. Természetesen ez a várakozás abból a feltevésből indul ki, hogy a tervezett mitigációs programok ki tudják fejteni a tőlük elvárt hatást és csökkentik a kibocsátást. Ehhez elengedhetetlen, hogy a COP28-on elfogadott, a fosszilis erőforrások kivezetését célzó irányelv minél előbb a gyakorlatban is megvalósuljon.

Az EU-s Net Zero Act és az amerikai IRA törvények sikeressége is azon múlik, hogy képes lesz-e a piaci környezet alkalmazkodni és élni a határozatok alapján nyújtott lehetőségekkel és támogatásokkal. Ehhez nem csupán a piaci szereplők rugalmasságára van szükség, hanem szabályozói oldalon is olyan módon kell fejleszteni a támogatási rendszert, hogy az valóban elérje a kívánt hatást. Az IEA szerint ehhez négy fontos lépés vezet: 

• Megfelelő aukciós és támogatás-elosztási mechanizmusokat kell kialakítani, amelyek alkalmazkodni tudnak a változó makroökonómiai környezethez, a befektetők kockázati hajlandóságához. 
• Fejleszteni kell a zöld energiára épülő ellátási láncok pénzügyi és jogi stabilitását, biztonságossá kell tenni az erre irányuló befektetéseket. 
• Az energiakeresletet kiegyensúlyozottabbá kell tenni megfelelő elosztó rendszerek és infrastruktúra kialakításával annak érdekében, hogy a zöldenergia-befektetések megtérülhessenek.
• A fejlődő gazdaságokat pénzügyileg is támogatni kell annak érdekében, hogy globális szinten is zöld energiára épüljön az ipari termelés. 

A fenti lépések jó kiindulási pontként szolgálnak, hogy átgondoljuk a következő évek kihívásait, hogy képesek legyünk a globális karbonsemleges céljainkhoz közeledni és elérni őket. Ahhoz, hogy a tervezett fejlődés és átmenet zökkenőmentesen megvalósuljon, egyre fontosabb lesz, hogy az igazságos átmenet szempontjait is figyelembe vegyük. A kifejezés arra utal, hogy a klímaváltozás nem egyenlő mértékben érint minden régiót és társadalmi csoportot. Sokan kiszolgáltatottabbak, kevesebb lehetőségük van és nagyobb környezeti károkkal kell megküzdeniük. A Cambridge Econometrics és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) COP28-on bemutatott közös tanulmánya megállapítja, hogy megfelelő törvényekkel és a zöld iparágakba irányuló befektetésekkel sokmillió új munkahelyet és magasabb fogyasztói többletet is teremthetünk. Jelentős társadalmi költségeket takaríthatunk meg világszerte, ha a kiszolgáltatott társadalmi csoportokat továbbképezzük és lehetőségeket teremtünk számukra a megnyíló zöld iparágakban.

A klímaváltozás elleni harc során az idén látott és tapasztalt törvényhozói kezdeményezések és globális trendek adnak némi reményt a jövőre nézve, azonban még mindig rendkívül sok lépés hiányzik ahhoz, hogy elérjük az emberiség fenntartható létéhez és működéséhez szükséges célokat. A következő néhány évben végérvényesen elérjük azt a fordulópontot, amikor már nem tudjuk megfelelő mérték alatt tartani a Föld hőmérsékletének átlagát. A COP28-on közzétett Global Tipping Points Report is ezt hangsúlyozza: kiemeli, hogy a pozitív fordulópontok elérése nem magától történik meg, hanem feltételei vannak. Ahhoz, hogy valóban megtörténjen, aktív technológiai, politikai és társadalmi beavatkozásokra, a viselkedési normák megváltoztatására és pénzügyi befektetésekre van szükség. A most következő évek kritikusak lesznek abból a szempontból, hogy a jelenleg fennálló hiányosságokat sikerül-e bepótolni és a kihívásokra felkészülni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet Világ green deal károsanyag-kibocsátás klímacél klímaváltozás szabályozás Olvasson tovább a kategóriában