Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. december 21. 10:54 Vállalat

Jól járnak a gyulaiak a német hadsereg helikopterbeszerzésével

Németország 62 harci helikoptert vásárol az Airbustól, sőt, még további jármű megrendelése is kilátásban van. A hárommilliárd eurós üzlet egyáltalán nem közömbös Magyarország, pontosabban Gyula szempontjából, itt működik ugyanis a francia székhelyű repülőgépgyártó egyik leányvállalata.

Háttér: az Airbus Helicopters Magyarország Kft.-t hetven százalékban az Airbus, harminc százalékban a magyar államhoz köthető Védelmi Ipari Beszállító- és Iparfejlesztési Kft. birtokolja. A 2020-ban alapított cég üzeme tavaly nyárra épült fel, ahol a helikopterek dinamikus (forgó) rendszereihez és a sárkányszerkezethez szükséges fémalkatrészek gyártása zajlik.

  • Magyarországnak már leszállított az Airbus húsz Airbus H145M típusjelű többcélú helikoptert 2021 végéig – a német hadsereg is ebből a légijárműből rendelt. A Magyar Honvédség továbbá 16 darab H225M típusú közepes méretű, harcászati és szállítási célokra alkalmas helikoptert is vásárol az Airbustól, ezek szállítása folyamatosan zajlik.

Számokban: a cég árbevételt tavaly produkált először, 2,5 milliárd forintot, igaz, 617 millió forintos veszteség mellett, miközben az alkalmazotti állomány folyamatosan bővül – a tervek szerint a vállalat 200-250 dolgozónak adhat munkát 3-4 év múlva, amikor már teljes kapacitással zajlik a gyártás.

Mi várható? Az Airbus Helicopters minden típusában használatosak a gyulai üzemben gyártott alkatrészek, így a rendelésállománya a németországi üzlettel is bővül, tudtuk meg a magyarországi leányvállalat sajtóosztályától. 

  • A magyar légiipart 2026-ig az európai középmezőnybe, majd az évtized végére a kontinens vezető országai közé szándékozta felemelni Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hivatalának megszűnése előtt, aminek egyik fontos állomása volt az Airbus gyulai beruházása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Airbus Gyula helikopter katonai jármű Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Jandó Zoltán
2024. május 10. 10:14 Adat

Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag

Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.