Az olasz köztársasági elnök, Sergio Mattarella vasárnap nem hagyta jóvá az új olasz kormányt, pontosabban annak pénzügyminiszter-jelöltjét, a 81 éves Paolo Savonát, rövidre zárva a két, választáson nyertes populista formáció által jelölt ismeretlen ügyvéd, Guiseppe Conte kormányalakítási kísérletét. Hétfőn pedig az elnök kormányalakítási megbízást adott a Mr. Olló néven is ismert technokrata közgazdásznak, Carlo Cottarellinek. Aki egyébként Magyarországot is nagyon jól ismeri.

Olaszországban az elnök nem csak a miniszterelnököt jelöli, hanem utóbbi javaslatára egyenként a kormány tagjait is. Mattarella – akit az előző, mérsékelt baloldali kormány jelölt államfőnek – arra hivatkozva utasította el Savona miniszterségét, hogy a 82 éves közgazdász a leginkább arról ismert, hogy a németeket hibáztatja Olaszország bajaiért, és lépéseket tenne az eurózónából való kilépés irányába. A kampányban viszont egyáltalán nem volt téma az euró, érvelt Mattarella, miután a választások előtt az Öt Csillag és az Északi Liga is mérsékelte korábbi euróellenes megnyilatkozásait. Az elnök szerint ezért az új kormány nem kapott legitimációt arra, hogy az olasz gazdaság egészét veszélyeztesse az eurózónából való kilépés lebegtetésével. A kormányalakításra készülő pártok viszont nem voltak hajlandóak kompromisszumra a pénzügyminiszter személyében, ezért bukott az egész kormányalakítási terv.

A közösen többséget szerzett, de egyébként erősen különböző populista pártok dühösen reagáltak az államfő lépésére. Az Öt Csillag mozgalom kezdeményezte Mattarella alkotmányos elmozdítását pozíciójából. A párt elnöke, Luigi di Maio azt mondta, “mi értelme szavazni, ha úgyis a hitelminősítők és a pénzpiacok döntik el, hogy ki legyen a miniszterelnök?” Az Északi Liga vezetője, Matteo Salvini viszont – amellett, hogy elmondta, Olaszország nem gyarmat – inkább az előre hozott választásokra célzott nyilatkozatával, ami abból a szempontból érthető, hogy a közvélemény-kutatások szerint az ő pártja volt a legnagyobb nyertese az utóbbi hetek eseményeinek. Egy kisebb, szélsőjobboldali párt, az Olasz Testvériség vezetője, Giorgia Meloni egyenesen árulásról beszélt, szerinte Mattarella külföldi érdekek (ebben az esetben a pénzpiacok) nyomására torpedózta meg a kormányalakítást.

Az mindenesetre erősen kétségesnek tűnik, hogy a két populista párt egy szakértői kormányt támogasson, a 2011 és 2013 tavasza között kormányzó Mario Monti mintájára – hiszen éppen a szakértők elleni lázadás köti össze őket. Ezért a legvalószínűbb forgatókönyv egy őszi választás lehet. Ebben az esetben nem valószínű, hogy a probléma megoldódna, hiszen a populista pártok népszerűsége csak növekedett az utóbbi hetekben, és most azzal is kampányolhatnak majd, hogy igazságtalanul fosztották meg őket a kormányalakítástól.

De ki ez a két közgazdász, Paolo Savona és Carlo Cottarelli, aki körül a balhé van, és mit képviselnek?

Savonát az olasz egyetemi körökben régi vágású keynesiánus közgazdászként tartják számon. Jelölése a leginkább azért számított botránynak, mert a közelmúltban megjelent visszaemlékezéseiben egy “B-terv” megvalósítását szorgalmazta, amivel Olaszország felkészülne az eurózónából való kilépésre, “hogy ez a legkevesebb károkat okozza, amikor majd eljön az idő”, mivel a másik lehetőség az, hogy “ott fogunk kikötni, mint Görögország”. Arról is írt ebben a könyvében, hogy az euró egy “német ketrec”, amit valójában azért hozott létre Németország, hogy saját uralmát biztosítsa Európa felett. Itt belement egy olyan, Berlinben biztosan nagyon sértőnek tartott gondolatmenetbe is, ami szerint a németek valójában ugyanazt szeretnék, mint a nácizmus idején, csak most már hadsereg nélkül valósítják meg.

Az idős professzor, aki egy huszonöt évvel ezelőtti, rövid életű szakértői kormányban már volt gazdasági miniszter, vasárnap délután nyilatkoztatot tett közzé, amiben bizonygatja, hogy ő valójában egyáltalán nem Európa-ellenes. Ebben azonban éppen az eurózónával kapcsolatos véleményéből nem vett vissza.

Az tény, hogy ha Németországot és Olaszországot vetjük össze az euró bevezetése óta (ez fokozatosan történt 1996 és 2002 között), akkor a németekkel jót tett a közös pénz, az olaszokkal pedig nem. Igaz, ez az első években nem volt ilyen egyértelmű, csak a 2008-as gazdasági válságtól vált el a két ország útja, Olaszország már egy évtizednél is hosszabb ideje stagnál. Reálértéken az olasz gazdaság valahol ott jár egy főre jutó GDP-ben, mint 1999-ben.

Hogy ez miért van így, mennyi szerepe van benne a monetáris unió túl korai megteremtésének vagy a perifériaországok gyenge reformteljesítményének, arról hatalmas közgazdasági vita van.

Ami viszont biztosnak tűnik, az az, hogy ha az olaszok kilépnének az eurózónából, akkor az olasz megtakarítások egy pillanat alatt 30-40 százalékkal kevesebbet érnének, a bankrendszer pedig gyorsan felfordulna, nagy eséllyel magával rántva szinte az összes európai bankot. Ez nem csak az olasz, hanem az európai gazdaságban is hatalmas felfordulást okozna. Ráadásul a piacok előre gondolkodnak, tehát ha egy ország látványosan elkezd készülni az eurózónából való kilépésre, akkor hamarabb elfordulnak onnan a befektetők, és ebből könnyen önbeteljesítő folyamat lehet.

Ha pedig az olasz állam csődöt mond, akkor nem csak a külföldi befektetők fognak rosszul járni, hanem az olasz megtakarítók is, akik az államadósság nagy részét birtokolják. (Az olaszok ráadásul bizonyos szempontból a legnagyobb nyertesei is az eurózónának. Például, ahogy Ottmar Issing, az Európai Központi Bank korábbi német főközgazdásza nyilatkozta a Weltnek, “Julius Caesar óta nem örülhettek az olaszok ilyen alacsony kamatoknak, mint most”, ezért aztán minden évben milliárd eurókat spórolnak a 2,4 ezermilliárd eurós államadósságuk törlesztésekor.)

Az újonnan felkért miniszterelnökjelölt, Cottarelli viszont már a fegyelmezett költségvetési politika és az intézményes technokrácia megtestesítője. Savonához hasonlóan ő is dolgozott az olasz jegybankban és a nagy olasz olajvállalatban, az Eni-ben, a kilencvenes évektől kezdve azonban már a Nemzetközi Valutaalapban futott be karriert.

Az IMF-ben egyébként a Bokros-csomag idejétől kezdve a magyarországi misszió vezetője volt, még könyvet is szerkesztett a magyar reformokról. Kulcsszerepe volt az akkori, éveken át nagyon nehezen tárgyalt IMF-megállapodás megkötésében is. Később az itt szerzett tapasztalataira is alapozva lett az IMF fő költségvetési szakértője, ebben a pozícióban az olaszokkal is tárgyalt a valutaalap oldaláról. Ezért a neve garancia a külföldi befektetők szemében is, hogy Olaszország nem fogja megszegni a szigorú pénzügyi szabályokat, így továbbra is venni fogja államkötvényeit az Európai Központi Bank.

Cottarelli arra vállalkozott, hogy a jövő tavaszi választásokig ügyvezető kormányt irányítson, fő feladata a 2019-es költségvetés elfogadása lenne. Cottarelli nyilatkozataiból úgy tűnik, a legnagyobb problémának az olasz államadósságot tartja, és ugyan pozitívan beszélt az Öt Csillag és az Északi Liga szabályozási reformterveiről, egyértelművé tette, hogy felelőtlennek tartja az adócsökkentésekkel párosított kiadásnövelést (amiket a populista koalíció gyanús trükk segítségével vinne át). Emiatt – és persze a populista pártok felháborodott reakciója után – nincs túl sok esélye arra, hogy bizalmat szerezzen a parlamentben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ államadósság euró eurózóna imf Olaszország Olvasson tovább a kategóriában