Teljes egészében felülről irányított, sztálinista terrorállam, ahol mindenki szolgaként követi a párt utasításait? Hosszú ideig csak ebben a keretben lehetett gondolkodni Észak-Korea politikai-gazdasági rendszeréről, és pont ezért a nyugati közvélemény egyre türelmetlenebbül várja, mikor omlik már össze végre ez az idejétmúlt rezsim. Pedig most már nem teljesen igaz, hogy az állam irányítaná az ország gazdaságát, és ez úgy tűnik, szükséges ahhoz, hogy a rezsim fennmaradjon.

Az észak-koreai gazdaságról alapvetően nem tudunk semmit, és ez hozzájárul a mindent uraló párt mítoszához. Nincsenek megbízható adatok, csak anekdotákból próbálják összerakni külső megfigyelők, mi mehet végbe ennek a titokzatos országnak a még titokzatosabb gazdaságában.

A leghitelesebbnek a dél-koreai jegybank adatait szokták tartani, de ők is csak abból tudnak kiindulni, amit kémeik megfigyelnek például az északi áruk fizikai mozgásából vagy a boltokban látott árakból. Legfeljebb a külkereskedelmi adatokat lehet aránylag biztosan kezelni, de annyira ezeket sem, hiszen a legfontosabb kereskedelmi partner Kína, akinek pont a külkereskedelmi adatait tartják különösen megbízhatatlannak.

A dél-koreai jegybanki becslés nem szerény, eszerint az északi gazdaságnál 45-ször nagyobb a déli, miközben a déli lakosság csak a kétszerese az északinak. Magyarországgal összevetve: miközben Észak-Koreában két és félszer annyian laknak, mint Magyarországon, addig a gazdaságuk a magyar negyedét is alig éri el.

Viszont valami történt 2016-ban, ugyanis a kilencvenes évek szétesése – amikor több százezer ember halt meg éhínségben, a gazdaság teljesítménye pedig feleződött – és a kétezres évek stagnálása után érezhetően nagyot nőtt az északi gazdaság a hivatalos dél-koreai becslés szerint. Főleg a bányászati és a nehézipari ágazat bővült a becslés alapján, ezek adják együtt az észak-koreai GDP negyedét.

De nem kevés független szakértő van, akik szerint a déli jegybank súlyosan alulbecsli az észak-koreai gazdaság valódi méretét. Az biztos, hogy Kim Dzsongun hatalomra kerülésével piaci reformok kezdődtek. De az új piacgazdaság teljesen informális, hiszen a fiatal diktátor nem fordulhat szembe nyíltan apja és nagyapja sztálinista örökségével. Ezért ennek méretéről csak nagyon szórt információk vannak, de megfigyelők a következő becslésekkel álltak elő: 

• egy tavalyi tanulmány szerint a gazdaság méretének közel 30 százalékát teheti már ki az informális gazdaság
• az országban legálisan működik négyszáz piac, hatszázezer pulttal, de ezeken felül számtalan illegális piac (dzsangmadang) is van
• az észak-koreaiak 85 százaléka ezekről a piacokról szerzi be az élelmiszereket és egyéb árukat, és mindössze 6 százalékuk él továbbra is az állami élelmiszeradagokon
• becslések szerint összesen kétszer-háromszor akkor bevétele van az észak-koreai háztartásoknak a nem hivatalos mellékállásokból, mint az állami munkahelyekről (ez persze nem nehéz, hiszen az állami munkavállalók havi 85 dollárnak megfelelő helyi pénzt keresnek)

Kialakult egy teljesen új minikapitalista réteg, akiket donzsunak hívnak. A donzsu magyarul szó szerint annyit jelent, hogy “a pénz mestere”. Ők azok az északiak, akik helyi finanszírozóként – nem ritkán eredetileg dél-koreai rokonoktól küldött pénzekkel indulva – működtetik a magángazdaságot, és márkás táskákat lóbálva, headsettel és okostelefonnal sétálgatnak Phenjan utcáin.

A rendszer fontos része a korrupció, a donzsuk ugyanis – a disszidálók elmondása alapján – csak akkor dolgozhatnak problémamentesen, ha megkennek pár embert a minisztériumokban, jellemzően a piacról szerzett jövedelmük 30 százalékát kell átadniuk. Igaz, ez nagyjából az adó helyett van, ugyanis szabályok nincsenek az észak-koreai piacgazdaságban. Nem is lehetnének, hiszen akkor el kellene ismerni a piac létét. A szabályok, a joguralom és az azt betartató intézmények hiánya miatt persze nem is lehet valódi piacgazdaságnak tekinteni azt, ami Észak-Koreában elindult – csak annyi látszik, hogy működik és néhány év alatt egészen nagy méretű lett.

Eközben az államnak is több pénze lett, ezért egyre aktívabb. 2015-ben Kim Dzsongun bevezette azt, amit Magyarországon “Új gazdasági mechanizmus” néven a hetvenes hatvanas évek végén indítottak el. Az állami vállalatok bizonyos keretek között maguk szabhatják az árakat, nem mindent a központi tervezők döntenek el. Időközben nem csak a két évtizeden át a kudarc jelképeként rohadó phenjani felhőkarcoló hotelt sikerült befejezni több más vadiúj épület mellett, hanem számos költségesnek tűnő projektet és végrehajtottak.

Például van egy Okryu nevű oldal, ami gyakorlatilag az Amazon/Alibaba észak-koreai állami verziója, és csak Észak-Korea saját, kívülről elérhetetlen intranetjéről működik. Beszámolók szerint terjed az okostelefon-használat is. Egy rendszeresen Észak-Koreába járó brit üzleti oktató, Andray Abrahamian szerint csíráiban a Dél-Koreára és Japánra jellemző, mindennel foglalkozó, az állammal összeépült konglomerátumok is felfedezhetőek.

A piacgazdaság vad terjedése miatt tehát az államnak sokkal több bevétele lett, és a lakói is sokkal nyugodtabbak lehetnek, mert a legtöbb embernek már nem kell az éhínségtől tartania (bár a nyilvánvalóan növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek hatásáról szintén nem tudunk semmit). És itt jött be a képbe Kim Dzsong másik fő célja a lassú piaci nyitás mellett, az atomprogram, amire – a hallgatólagos kínai támogatás mellett – éppen a magángazdaságból elszívott forrásokból tellett a diktatúrának.

AFP PHOTO / KCNA VIA KNS

Az atomfegyver- és rakétaprogram idei beérése viszont olyan szankciókat hozott, amiket az észak-koreai gazdaság csak nehezen viselhet el, ha egyáltalán. Kína például betiltotta az észak-koreai szén és vasérc importját, ami éves szinten egymilliárd dolláros veszteséget okozhat nekik, ami a GDP 3-4 százaléka – már ha betartják. De teljesen leállt a munka a gazdasági együttműködési zónákban is, amelyek korábban az északi rezsim legfontosabb keményvaluta-forrásai voltak. Észak-Korea viszont továbbra is élelmiszer-importra szorul, egyszerűen nem termelnek elég rizst ahhoz, hogy teljesen önellátóak legyenek.

Azt egyelőre felmérni sem lehet, hogy az új kisvállalkozói réteg hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel. Megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a gazdasági helyzet romlására újra sztálinista, államilag vezérelt visszarendeződéssel fog válaszolni Kim Dzsongun. Ennek jelei máris vannak, az utóbbi másfél évben számos olyan állami kényszermunkaerő-mozgósítási kampány volt, ami nem hagyott időt a donzsuknak az üzletei ügyeiket intézni.

(Aki szívesen tájékozódna még a témában, ezt a podcastot, ezt a cikket és ezt meg ezt a tanulmányt ajánlom.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ észak-korea kapitalizmus kim dzsongun Olvasson tovább a kategóriában