Oroszország szerint ők védik "az 1956-os eseményeket" a politikai hamisításoktól

A budapesti orosz nagykövetség Facebook-bejegyzésben igyekszik cáfolni a G7 cikkét, mely szerint az 1956-os forradalomról súlyosan dehonesztáló módon ír a szeptemberben bevezetésre kerülő új orosz egyentankönyv. Állításuk szerint a cikkünk “különösen az 1956-os magyarországi eseményeknek a kontextusból kiragadott, és az orosz álláspontot szándékosan negatívan bemutató értékelését tartalmazza”.

Mint részletesen leírtuk: Putyin saját tanácsadójára bízta az új történelemtankönyv elkészítését. A mű alapvetően propagandacélokat szolgál, a Szovjetunió szétesését tragédiának tartja, Putyin elnökségével száz, az Ukrajna elleni invázióval közel húsz oldal foglalkozik. A magyar ’56-ot a kötet hasonló szellemben tárgyalja, mint ahogy Ukrajnáról és a színes forradalmakról beszél. Ahogy az ukránokat neonácinak titulálja, a magyar forradalmárokkal kapcsolatban volt fasiszta hadsereg fegyvereseit és brutális gyilkosokat emleget. A tankönyv mindkét esetben azt tanítja az orosz középiskolásoknak, hogy nyugati titkosszolgálatok álltak a Moszkva elleni megmozdulások mögött. A könyv nagy hibának tartja, hogy a szovjet katonák a rendszerváltásnál simán kivonultak Kelet-Közép-Európából.

Cikkünk megjelenése után több ellenzéki párt követelte, hogy Magyarország hivatalosan is tiltakozzon az ügyben, de kormányközeli szereplők is egyértelműen elítélték a tankönyv tartalmát. Az Állami Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese, Máthé Áron arról beszélt, hogy ez a kétségtelen történelemhamisítás gyomorgörcsöt okoz, „mert ezt hallgattuk a szabadságharc után 33 évig”, Demeter Szilárd pedig azt nyilatkozta, a könyvről, hogy “nincs olyan jóérzésű magyar ember, akit ne háborítana fel”.

A diplomáciai tiltakozás azonban elmaradt. Mint Rácz András Oroszország-szakértő megjegyezte: „2016-ban, amikor az orosz köztévé pogromnak nevezte az 1956-os forradalmat, Szijjártó – nagyon helyesen – behívatta az orosz nagykövetet: “senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről”.”

A külügyminisztérium ezúttal ezt nem tette meg. Menczer Tamás államtitkár az Origo kérdésére annyit mondott, hogy „1956-ban a magyar emberek fellázadtak a kommunista diktatúrával szemben, ez világos, egyértelmű tény, nem vitakérdés. Minden ezzel ellentétes állítás hamis. Ami történt, annyira egyértelmű, hogy erről nem nyitunk vitát senkivel”. Ez az elkerülő stratégia rímel Orbán Viktor Tucker Carlsonnak adott interjújára, melyben a magyar miniszterelnök a Putyinhoz fűződő kapcsolatáról azt mondja, hogy 2010-ben, annak új alapokra helyezésekor “nagyon világosan leszögeztük, hogy nem foglalkozunk a történelemmel, mert az Oroszország és Magyarország közötti történelem meglehetősen szomorú”.

A tankönyvbotrány kirobbanása után Tompos Márton a Momentum részéről egy Terror Háza-belépőt küldött az orosz nagykövetnek. A nagykövetség most formálisan neki címezte a válaszát, bár mint írják, többen is megkeresték őket, hogy kommentálják az ügyet.

A bejegyzésben azt állítják, hogy Oroszország mindig nagyon érzékenyen, tisztelettel és óvatosan közelített „az 1956-os eseményekhez”. Kétségbe vonják, hogy valóban az lenne az orosz tankönyvtervezetben, amit írtunk, bár megjegyzik, hogy a végső verziót még nem látták. Hosszan foglalkoznak a független orosz lap, a pár éve külföldre kényszerített Meduza befeketítésével, noha nekik mindössze annyi szerepük volt, hogy mi tőlük kértük el a tankönyv teljes szövegét tartalmazó pdf-et, ami már máshol is megjelent, ők pedig elküldték.

Az orosz nagykövetség ezt írja:

„Kezdjük azzal, hogy a velünk szemben megfogalmazott kritika sajnos egy olyan magyar hírportál közlésén alapul, amely – talán szándékosan, talán tudatlanságból – információforrásként és politikai kísérő narratívaként a lettországi székhelyű Meduza internetes kiadványt használta fel, amely oroszellenes hamis hírek gyártására és terjesztésére szakosodott, amiért Oroszországban méltán minősül külföldi ügynöknek.

Ez az anyag különösen az 1956-os magyarországi eseményeknek a kontextusból kiragadott, és az orosz álláspontot szándékosan negatívan bemutató értékelését tartalmazza. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a tankönyv augusztus 8-án Moszkvában tartott bemutatóján elhangzott, hogy az orosz sajtóhoz a tankönyvnek „legalább tíz különböző” tervezete jutott el. Nehéz megítélnünk, hogy a cikk megírásához melyik tervezetből indultak ki, de az általunk ismert tankönyvtervezetek egyike sem nevezi „fasisztának” az „56-os forradalmat” (ami a tankönyv végleges változatát illeti, az még nem jutott el a Nagykövetségre). Mindez a „súgóposta” gyerekjátékra emlékeztet bennünket, amikor egy szót vagy mondatot „a szomszéd fülébe” súgnak, és a végeredmény egyáltalán nem az, amit az elején mondtak.”

Nehéz lett volna a kontextusból kiragadni részeket, hiszen az általunk bemutatott anyagban ’56-ról eleve csak két bekezdés szólt. Ezt a részt képként az eredeti cikkbe is betettük, így a nagykövetség könnyen ellenőrizhette volna, hogy milyen, szakértői anyag vízjellel ellátott verzióból dolgoztunk.

1956 tárgyalása a 11.-es tankönyvben.

A teljes, 450 oldalas könyv ugyanezzel a szöveggel augusztus közepén felkerült az emlékezetpolitikával foglalkozó, angol nyelvű Coda Story oldalára is, le is lehet tölteni, de az orosz közösségi médiában is széles körben terjedt. Szó szerinti fordításban ez szerepel benne a magyar forradalomról, a ledöntött Sztálin-szobor képe alatt:

A lázadó radikálisok, akik közül sokan az egykori fasiszta Magyarország fegyveres testületeinek tagjai voltak, nemcsak azzal „tűntek ki” a lázadás során, hogy vandál módon szovjet emlékműveket és szimbólumokat rongáltak meg, hanem számos gyilkosságot is elkövettek a Magyar Dolgozók Pártja tagjai, rendvédelmi dolgozók és családtagjaik ellen. Még a kritikus létesítményeket őrző sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek.

A 20. pártkongresszuson a szocializmusba való átmenet formáinak sokféleségéről szóló tézist fogalmazták meg. Ezt, valamint Sztálin személyi kultuszának kritikáját a szovjetellenes erők számos kelet-európai országban felhasználták. Néhányukban megindultak a sztálini örökség elutasításának folyamatai. Lengyelországban 1956 júniusában tüntetések és sztrájkok kezdődtek. Ennek következtében az ország vezetése megváltozott – a Lengyel Munkáspárt főtitkára, W. Gomulka került hatalomra. Ezzel egy időben Magyarországon is tüntetések kezdődtek. A tüntetők bírálták a magyar vezetést és annak szovjetbarát irányultságát, követelték Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Joggal tartják úgy, hogy a magyar válságot a nyugati titkosszolgálatok akciói és az általuk támogatott belső ellenzék katalizálták. A Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, és segített a magyar hatóságoknak a lázadás leverésében.

Mint az ominózus tankönyvről írtuk: miközben sok tekintetben a szovjet narratívához térnek vissza, a múlt politikai átírásával másokat vádolnak. A magyar 1956 esetében ez érzékelhető a budapesti orosz nagykövetség bejegyzésében is. Az ugyanis így folytatódik:

„A modern Oroszország ugyanis változatlan tisztelettel viseltetik a magyar nép történelmi emlékezete iránt, és elismeri, hogy közös történelmünkben vannak összetett kérdések, amelyek közé joggal sorolják az 1956-os eseményeket is. Ezért mindig is nagyon óvatosan és odafigyeléssel közelítettünk a kérdéshez, nem hagytuk, hogy azt politikai célokra használják fel, és a múlt eseményeit mai szemszögből, a történelmi kontextusból kiragadva vizsgálják. Ugyanígy elfogadhatatlan számunkra a történelemnek konjunktúralovagok általi átírása, a kényelmetlen tények elhagyása, és az aktív résztvevők szerepének elhallgatása. Itt alapvetően fontos, hogy levéltári anyagokra, kortársak tanúságtételére támaszkodjunk.”

Az óvatos, torzítás- és politikamentes moszkvai megközelítésből egyelőre ennyi látszik. Hogy esetleg a tankönyv szövegét a végső szerkesztésnél átírták-e, a következő napokban kiderül, amikor azt egész Oroszországban megkapják a 11.-es középiskolások.

Kérdéseket küldtünk az orosz nagykövetségnek arról, hogy mi szerepel végül az állami történelemtankönyvben a szovjetizálásról, ’56-ról és a szovjet csapatok kivonulásáról. Arról is érdeklődtünk, hogy ez hivatalos orosz álláspontnak tekinthető-e, valamint hogy Oroszország folytonosságot vállal-e Magyarország 1945 és 1989 közötti szovjet megszállásával. Ha válaszolnak, írunk róla.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ emlékezetpolitika Oroszország tankönyv történelem Olvasson tovább a kategóriában