Ha valaki euró bankjegyekkel szeretne fizetni a boltban, akkor ezt a következő években is leginkább nyugat-európai utazásai során teheti meg. De úgy tűnik, kelet-európai utazásoknál is előbb lesz szüksége a közös európai pénzre, mint Magyarországon. Ez a legfontosabb tanulsága a kormány és a jegybank elmúlt hónapokban hangoztatott érveinek.

Hosszú ideig senki sem beszélt az euró bevezetéséről Magyarországon, sőt, maguk a projektben résztvevő uniós tagállamok is elbizonytalanodtak a világgazdasági válság után, hogy jó ötlet volt-e létrehozni az eurózónát. Egy ideig a befektetők is nagy esélyt adtak a valutaunió széthullására, így a bővítés kérdése egyáltalán nem volt napirenden.

A helyzet azonban az elmúlt években alaposan megváltozott: egyik ország sem hullott ki az euróövezetből, ha lassan is, de megindultak a reformok, amelyek hosszú távon is biztosítják a stabilitást, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a közös pénzügypolitikáért felelős Európai Központi Bank (EKB) is felnőtt a feladathoz. A közös betétbiztosítási rendszer és a bankunió kiépítése is abba az irányba mutat, hogy egyre erősebbek lesznek a közös alapok, ráadásul a reformok felpörgetésével egyértelművé vált: ez már a többsebességes Európa, és

aki kimarad az eurózónából, az egy másik univerzumban találhatja magát.

Lemaradni azonban kevesen akarnak, éppen ezért a közép-európai országok számára is egyre vonzóbbá kezd válni az euróövezeti tagság. Magyarország az egyetlen kivétel, hiszen – mint az utóbbi hónapokban kiderült – még megfigyelői státuszt sem kér, miközben még a híresen euroszkeptikus csehek is úgy gondolják, érdemes tudni, hogy miként alakul át az eurózóna, mi folyik a pénzügyminiszterek találkozóin. Románia és Lengyelország is nagyobb érdeklődést mutat nálunk, bár kétségtelen, hogy ők sem akarják elkapkodni a csatlakozást.

Magyarország tehát hallani sem akar az euróövezeti tagságról még hosszú évekig, hiába teljesíti a belépéshez szükséges maastrichti kritériumokat. A tartósan alacsony, 3 százalék alatti költségvetési hiány, a kordában tartott – bár az utóbbi időben azért emelkedő – infláció, valamint a csökkenő államadósság lehetővé tenné, hogy belépjünk az eurózóna előszobájába, az ERM II. árfolyamrendszerbe.

Csakhogy a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyaránt úgy gondolja, hogy a maastrichti kritériumok elavultak: teljesítésük technikailag ugyan elég a belépéshez, valójában érdemi reálgazdasági felzárkózás szükséges a csatlakozáshoz. A maastrichti kritériumok kritikusai példaként a periférikus euróországokat szokták felhozni: a PIIGS államok (Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) szerintük azért kerültek bajba, mert túl alacsony fejlettségi szinten léptek be a valutaunióba, és a kedvező monetáris feltételek buborékokat fújtak, például az ingatlanpiacon. A buborékok aztán kipukkadtak, és az országok gazdaságai összeomlottak.

Tény, hogy jókora eszközár-buborékok alakultak ki ezekben az országokban, de az is igaz, hogy fegyelmezetlen költségvetési politikát folytattak, a piacok viszont nem büntették őket ezért (a valutaunió vélt védelmező ereje miatt). Vagyis a kormányzatok éppúgy tehettek ezekről a buborékokról, csak a világgazdasági válság előtt nem gondolták, hogy a felelőtlen költségvetési politika és az elvárnál nagyobb költségvetési hiány miatt egyszer bűnhődni fognak. Pedig nem csak az anticiklikus költségvetési politika alkalmazásával (amely szerint jó időkben spórolni kell a kormányoknak, rossz időkben költekezni) léphettek volna időben. Mindig vannak a kezükben olyan makroprudenciális (szabályozói) eszközök, amelyekkel elejét vehetik az ilyen helyezeknek, és időben intézkedhetnek, ha bármilyen buborék gyanúja merül fel.

Gyakran felmerül az is a magyar euróbevezetés ellenzőinél, hogy elveszítjük az önálló árfolyampolitikát is, amivel stabilizálhatjuk a gazdaságot, ha szükséges. Rossz időkben ugyanis a leértékelés fellendíti az exportot, miközben a megszorításokat is segít elkerülni. Az MNB jelenleg is igyekszik egy gyengébb szinten, 310 környékén stabilizálni a forintot az euróval szemben. Az eurózónában tényleg nem lehetne az árfolyammal élénkíteni. Viszont mások szerint ez a probléma kivédhető azzal, ha megfelelő csatlakozási árfolyamot választunk, és egyébként is, a leértékelés élénkítő hatása csak átmeneti.

Mindenesetre a magyar kormány addig nem szeretne belépni az eurózónába, amíg a hazai GDP el nem éri az EU, illetve az eurózóna átlagát. Tavaly az EU-átlag 67 százalékát teljesítettük, és egyébként már jó ideje nem is tudunk erről a szintről elmozdulni.

Ez nem azért van, mert a magyar gazdaság nem növekedne. Csak annyi történik, hogy nincs érzékelhető növekedési előnyünk a többi tagállamhoz képest. A hazai potenciális GDP-növekedést (azt az ütemet, amit a gazdaság önmagától is el tud érni) a legtöbb szakértő 1,5-2,5 százalék közé teszi, miközben a többi régiós ország ennél nagyobb ütemet tud diktálni, ezzel felzárkózva a fejlettebb tagállamokhoz.

Ahhoz, hogy elérjük legalább az EU-átlagot, az elmúlt évek növekedési trendjét figyelembe véve, nagyjából 60 évbe kerülne. Ráadásul, nem is biztos, hogy ezt meg tudjuk csinálni, hiszen több közgazdasági elmélet szerint a felzárkózás a világ fejlett téréséghez szinte lehetetlen. Ráadásul könnyen lehet, hogy Magyarország éppen a közepes jövedelmű országok csapdájában (middle income trap) vergődik, ami miatt képtelen lesz a teljes felzárkózásra. Ez könnyen megeshet, hiszen a hazai beruházások, amelyekből következtetni lehet a felzárkózás esélyeire, nagyon gyengék, és EU-források nélkül gyakorlatilag az amortizációt sem fedezik.

A GDP arányában 20 százalék körül mozgó beruházási ráta tehát igen alacsony, és most már munkaerőhiány is sújtja az országot, vagyis a neoklasszikus elmélet felzárkózási tényezői igen gyenge lábakon állnak. Megmenthetne minket a termelékenység növekedése, az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban Magyarországon inkább az alacsonyabb hozzáadott értékű termelés dominál, jórészt ilyen munkahelyek jönnek létre, miközben az ország valódi erejét jelentő, fiatal és képzett munkaerő leginkább külföldön keresi a boldogulást. Ilyen feltételek mellett tehát a felzárkózás esélyei igencsak korlátozottak.

De ha erre képesek is lennénk, akkor sem biztos, hogy az MNB által legutóbb támasztott további követelményeket teljesítjük.

Új konvergencia-kritériumokat kell felállítani a jelenlegi maastrichti szabályok mellett, mielőtt Magyarország csatlakozik az eurózónához

– mondta egy szeptemberi rendezvényen Nagy Márton, az MNB alelnöke. Nem csak a gazdaságnak, hanem a béreknek is meg kell közelíteniük az eurózónáét, szerinte versenyképesebb magyar vállalatokat és bankrendszert kell létrehozni. Az azonos bérek elérése azonban még nehezebb kérdés, mint az azonos gazdasági teljesítményé, ebben ugyanis még rosszabb helyen állunk: alig több mint fele a magyar bérszint az eurózónáénak.

Az Optimális Valutaövezetek Elmélete azonban nem pontosan azokra az alapokra épül, amit az MNB szeretne teljesíteni. Robert Mundell Nobel-díjas közgazdász évtizedekkel ezelőtt leírta, hogy miknek kell teljesülniük ahhoz, hogy különböző térségek közös pénzt használjanak, az eurózóna pedig hasonlít arra, amit Mundell felvázolt. A tőke, a munka, és az áruk szabad áramlása megvalósul, igaz, az aszimmetrikus sokkokkal nem tud mit kezdeni a valutaunió, de ilyen problémákkal a kormányok is szembesülnek egy adott országon, térségen belül, ha például bezár egy nagyobb üzem vagy gyengélkedik egy iparág.

Ha tehát a kormány és az MNB álláspontja nem változik, akkor itthon belátható időtávon belül nem lesz euró, márpedig a saját maguknak állított feltételek nagyobb része kőbevésettnek tűnik. Az európártiak most leginkább abban reménykedhetnek, hogy előbb lesz más szemléletű kormánya az országnak, minthogy elérjük az unió GDP-jét. És akkor most, vagyis a felzárkózás időszakában nem is kellene lemondani arról a növekedési többletről, amit az euró átvétele jelentene az országnak.

(Fotó: AFP/Europress)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz euró euró bevezetés Olvasson tovább a kategóriában