Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. szeptember 30. 11:03 Tech

Jó ötlet a drón ételfutár helyett, de áramszünetet okozott

Kétezer fogyasztónál szűnt meg az áramellátás az ausztráliai Brisbane-ben csütörtök délután egy ételkiszállítást végző drón balesete miatt.

Amint beleakadt a légkábelekbe az éppen leszálló eszköz, azonnal értesítette a futárcég az elektromos műveket, így az áramellátást az érintettek döntő részénél 45 perc alatt, a sérült vezeték közvetlen közelében élőknél három órán belül sikerült helyreállítani – a drónnal szállított étel még meleg volt, amikor a szerelők a helyszínre érkeztek.

Az eset egyrészt precedensnek tekinthető, hasonló incidensre ugyanis még nem volt példa, nyilatkozta az áramszolgáltató Energex szóvivője az ABC News-nak. Másrészt a villanyvezetékek üzemeltetői mégis jól ismerik az ilyenkor várható meghibásodásokat, ugyanis azok nagyon hasonlók a sárkányeregetés, illetve a kisebb tárgyak – például cipők, esernyők – légvezetékekre való feldobálásának lehetséges következményeihez.

Egyelőre nem világos, hogy emberi mulasztás vagy műszaki hiba miatt tévesztett-e célt a drón. Jó hír mindenesetre, hogy az áramszünet okozta kellemetlenségeken túl érdemi anyagi kár nem keletkezett, így a futárvállalat megúszhatja a kártérítési igényeket. Az áramszolgáltató azonban figyelmeztet, hogy szerencsétlenebb esetben az áramütés kockázatán túl a berendezések is károsodása is előfordulhat, valamint az otthonok és vállalkozások mellett a közvilágítás és a jelzőlámpák is áram nélkül maradhatnak.

Európából nézve egyébként már az is érdekes, hogy Ausztráliában ezek szerint már aránylag bevett dolognak számít a drónos ételkiszállítás, miközben kontinensünkön a kevésbé időérzékeny csomagok kiszállításával kapcsolatban is erősen vegyesek a tapasztalatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsúnya bukás lett a drónos csomagkézbesítés nyolc éve tartó kísérlete, maradnak a postásokEurópa vezető csomagszállító cégóriása, a német DHL nem tudta megoldani a technikai provlémákat, és abbahagyja a kísérletezést.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElőször kézbesített csomagot egy drón LengyelországbanAz interneten megrendelt áruk légi kiszállításáról régóta beszélnek, a gyakorlatban azonban még mindig az éles tesztelés első lépéseinél tart a megvalósítás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHarci drónokkal próbálja felvenni a küzdelmet az aszállyal a kínai kormányHetven napja tart a kíméletlen szárazság, két gépet küldenek a levegőbe, hogy megpróbáljanak esőt csinálni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech baleset drón ételfutár futárcégek Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.