Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. szeptember 15. 13:43 Pénz, Világ

A lengyel minimálbér 240 ezer forintnak megfelelő zloty lesz

Bruttó 3600 zlotyra, tehát nagyjából 310 ezer forintra nő jövőre Lengyelországban a minimálbér a kormány bejelentése alapján. Az 590 zlotyis, csaknem 20 százalékos emelés a legnagyobb mértékű béremelés lesz az elmúlt másfél évtizedben – írja a Notesfrompoland.com.

A legalacsonyabb béreket jövőre két részletben emelik majd Lengyelországban, a minimálbér januárban 480 zlotyval, júliusban pedig további 110 zlotyval emelkedik. Reálértélemben ez egyébként nem számít kiemelkedő mértékű emelésnek, ugyanis Lengyelországban az infláció augusztusban 25 éves csúcsra érve 16,1 százalékra nőtt éves alapon, és az előrejelzések szerint idén és jövőre is magas marad.

A lengyel minimálbér nettója a júliusi emelés után hozzávetőlegesen 240 ezer forintnyi zlotyira emelkedik.

A jövő évi emelés a legnagyobb lesz 2008 óta, amikor a minimálbér 20,3 százalékkal emelkedett. 1997 óta ez lesz az első alkalom, hogy a minimálbért évente többször emelik, erre a lengyelországi szabályozás szerint akkor kerül sor, ha az infláció meghaladja az 5 százalékot. A bejelentett emelés közel áll a szakszervezetek javaslatához, ami 2023 januárjára vonatkozó 3500 zlotys, júliusra pedig 3750 zlotys bérszintre vonatkozott.

A 38 milliós népességű Lengyelországban az év második negyedévében hozzávetőlegesen 17 millióan álltak alkalmazásban, közülük pedig nagyjából 3 millió embert érinthet a minimálbér-emelés. A lengyel kormány 2015-ös hatalomra kerülése óta prioritásként kezeli a minimálbér növelését, az azóta eltelt időszakban az emelések átlaga 7,6 százalék volt, aminek köszönhetően a legkisebb bérek közeledtek az átlagkeresethez. 

Ahogy arról korábban részlesebben is írtunk a régiós minimálbérek kapcsán, a visegrádi négyek között Lengyelországban a legkisebb a legalacsonyabb bérek adóterhelése, ettől nem függetlenül pedig vásárlóerejét tekintve is ebben az országban a legmagasabb a minimálbér. A Mazars tanácsadócég 2022-es Közép- és Kelet-európai Adóbrosúrája alapján – amiből a jövő évi nettót is számítottuk – a lengyel minimálbér bruttójának 76,52 százaléka marad a munkavállalónál. Magyarországon ugyanez az arány 66,5 százalék.

Magyarországon a 2023-as minimálbérról és garantált bérminimumról szóló tárgyalások már elkezdődtek, de az egyeztetéseken konkrét számok még nem hangzottak el. Az Mfor-nak munkaadói és munkáltatói oldalról is azt nyilatkozták, hogy Magyarországon jelen állás szerint nem várható évközi bérkorrekció a magas infláció miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNettóban az utolsó helyre volt elég a 2010-es évek tempósabb magyar minimálbér-emelése, bruttóban a régiós középmezőnyreA 2008-as válságban az egész régióban felpörgött a legkisebb bérek emelése. Az Elmúlt 20 év sorozat újabb részében azt szedtük össze, hogy a magyar minimálbér alakulása hogyan viszonyult a régiós trendekhez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gyermektelen magyar minimálbéresek fizetését terheli a legmagasabb adó az egész régióbanViszont a háromgyerekesek béreire rakódó adóterhek a legalacsonyabbak között vannak a környékbeli országok mezőnyében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ bérek Lengyelország minimálbér V4 Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.