"Élvezték, ha valaki jajgat. Azokat sokkal keményebben ütötték" – egy ukrán fogoly története

Juri Mikityenko február 24-ig az ukrán fiatalok átlagos életét élte. Az azovi-tengeri ukrán kikötőváros, Bergyanszk egyik rendőrőrsén dolgozott, emellett egy kisebb turisztikai vállalkozása volt.

A 100 ezres lakosú város azonban az elsők között esett el a februárban megindult orosz invázió során, ukránok millióihoz hasonlóan pedig Juri élete is egyik napról a másikra teljesen megváltozott.

Több mint egy hónapot húzott le az elfoglalt városban, de tarthatatlanná vált a helyzete, és orosz fogságba esett. Napokon át kínozták és embertelen körülmények között tartották fogva. Azonban így is a szerencsések közé tartozik, mert húsz nap után egy fogolycserének köszönhetően sikerült kiszabadulnia.

Juri esete némi betekintést nyújt az ukrajnai háború egyik legsötétebb és legkevésbé ismert bugyrába, a fogságba esettek sorsába. Az USA külügyminisztériumának júliusi becslése 900 ezer és 1,6 millió közé tette az orosz hatóságok által erőszakkal elhurcolt ukrán állampolgárok számát. A foglyokat – akik között a becslés szerint 260 ezer gyerek lehet – gyakran az orosz Távol-Kelet elszigetelt részeibe szállítják, fogvatartási körülményeikről pedig alig lehet tudni valamit.

A fogvatartottak sorsáról az olyan sporadikus és kis létszámú fogolycserék révén szerezhetünk betekintést, amellyel Juri is kiszabadult. Az ukrán rendőr szabadulása után több helyi lappal osztotta meg a történetét, én pedig egy ukrán segélyszervezet segítségével kerültem vele kapcsolatba.

„Miután kiengedtek a fogságból, a rehabilitációm során hallottam a tévében, hogy Oroszország állítása szerint betartja a nemzetközi egyezményeket és hozzá sem nyúl a foglyaihoz. Ezután döntöttem el, hogy elő fogok állni a történetemmel, hogy a világ megtudja az igazságot” – mondta a kiállásáról Juri, akiről pénteken a Washington Post is közölt egy cikket.

Kétfős cellában tizennégyen

Miután február 24-én megindult az orosz invázió Ukrajna ellen, Juri főnöke összehívta a rendőrőrs valamennyi dolgozóját. Golyóálló mellényeket és fegyvereket osztottak szét közöttük, és őrjáratozni küldték őket a városba. Másnap délután ismét behívták őket a rendőrőrsre, de akkor már arra kérték őket, hogy rejtsék el fegyverüket és öltözzenek át civilbe, mert az oroszok már behatoltak a városba.

Pár napon belül az oroszok teljesen átvették az ellenőrzést Bergyanszk felett, a rendőrséget pedig feloszlattak. „Amikor megérkeztek az oroszok, készen álltam a harcra ellenük, de a városban állomásozó összes katona elment Kijevbe, csak mi, rendőrök maradtunk” – írta az orosz bevonulásáról. Becslése szerint a lakosság 20 százaléka – „vagy talán több” – örült az oroszok érkezésének a jelentős orosz népességgel rendelkező városban^*A legfrissebb adat, amit erről találtam, az egy 2001-es népszámlálás, amely szerint a lakosság 37 százaléka vallotta magát orosznak Bergyanszkban..

A bevonulást követően Juri még több mint egy hónapig a városban maradt: egy olyan telefonos ügyfélszolgálatnál helyezkedett el, amely az akkoriban heves ostrom alatt álló, közeli Mariupolból menekülőket segítette. Erről az időszakról azt írta, hogy a legnagyobb nehézséget az élelmiszerhiány okozta. Az oroszok nem bántották a helyieket, amíg az FSZB, az orosz nemzetbiztonsági szolgálat emberei nem érkeztek meg Bergyanszkba. „Eleinte minden rendben ment, de az FSZB feltűnésével elkezdtek embereket kínozni, elvenni a pénzüket és az ingatlanjaikat” – írta.

Ezt Juri már nem várta meg. Miután április elején feloszlatták a telefonos ügyfélszolgálatot, a megszálló katonaság berendelte Jurit egy elbeszélgetésre. Megkérdezték tőle, hogy akar-e nekik dolgozni. Juri gondolkodási időt kért, hogy időt nyerjen és közben elmenekülhessen a városból. Nagyanyjával és kutyájával a 200 kilométerre fekvő, ukrán kézben lévő Zaporizzsjába indultak. Hét ellenőrzőponton túljutottak, de a következőnél felismerte valaki, hogy rendőr volt.

Juri állomásai a fogsága előtt, alatt és után

Egy orosz kézen lévő közeli kisváros, Tokmak börtönében tartották fogva öt napig, embertelen körülmények között. Egy kétszemélyes, 2 méter hosszú, 1,5 méter széles cellába került, amelybe összesen 14 foglyot zsúfoltak össze.

Minden este egy órán keresztül verték őket különböző tárgyakkal, például gumibottal. Csecsen fogva tartóik arra kényszerítették őket, hogy az orosz himnusz énekeljék, valamint skandálják az Akhmat szót (ami egy egyre elterjedtebb rigmus Csecsenföldön, mivel így hívták Ramzan Kadirov csecsen vezető apját). Mivel ételt nem kaptak, a fogvatartottak egymással osztották meg azt, amijük volt. „De hidd el, nem igazán akartam ott enni” – írta Juri.

Elektrosokk és gumiabroncsban alvás

Ezt követően a szintén a februárban indult orosz invázió során elfoglalt Melitopolba szállították. Itt két napot töltött el, közben fakalapáccsal verték és elektromos sokkolóval kínozták. Juri megpróbálta némán tűrni a kínzásokat, mert a benyomása alapján még inkább megkínozták azokat, akik kegyelemért könyörögtek. „Élvezték, ha valaki jajgat. Azokat sokkal keményebben ütötték” – írta.

Itt egyszer eljátszotta vele egy fogvatartója, hogy Juri feje felé célzott egy Kalasnyikovval, de végül a feje mellé, a falba lőtt egy golyót.

Melitopolban hallgatták ki először. Többek között arról faggatták, hogy tagja-e az Azov zászlóalj paramilitáris szervezetnek. Egy hasonló kihallgatásról számolt be részletesen az Axiosnak egy 21 éves ukrán fiatal. A leírása alapján négy orosz katona társaságában faggatta egy kihallgató, aki baseball ütővel a kezében kérdezgette a politikai nézeteiről. A 30-40 percig tartó kikérdezés során átnézték a közösségi médiás bejegyzéseit a telefonján, és le kellett venni a ruháit, hogy megnézzek, van-e az ukrán katonai ellenálláshoz köthető tetoválása.

A New York Times a napokban számolt be hasonló módszerekről. A helyszíni tudósítás több helyi beszámolója alapján írta, hogy több ukrán foglyot is keményen ütöttek és elektromos sokkolóztak a kihallgatások során (más források levágott ujjakról is beszámoltak). „Olyan, mintha az egész tested tűkkel szurkálnak” – mondta egy korábbi fogoly, aki hat hét után szabadult. Az autószerelőként dolgozó férfitől – akit a nyílt utcán raboltak el – az ukrán hadseregről akartak többet megtudni, de a kihallgatások gyakran amiatt is értelmetlenek voltak, mert a válaszok megvárása előtt már ütötték.

„Semmit nem hittek el, azt se, ha igazat mondtam. Nem tudod bizonyítani az ártatlanságod” – mondta a New York Times-nak nyilatkozó fogoly. Nehezen értette, hogy kit és miért tartóztattak le, egyszer például egy bicikliző nagypapát vittek be, aki egy zsák kukoricát cipelt. Fogvatartási körülményei hasonlóak voltak Juriéhoz. Általában egy nap egyszer ehettek és ihattak, de volt, hogy két-három napig sem kaptak semmit. WC nem volt a cellában, csak üvegeket használhattak, és gumiabroncsokon aludtak.

A visszatérés

Juri a fogságából hátralevő szűk két hetet a Krím-félszigeten, Szevasztopolban, egy százfős barakkban töltötte el. Itt már nem alkalmaztak fizikai erőszakot ellene, de verbális megalázások rendszeresek voltak.

Mint írta, az embertelen körülmények és a fizikai erőszak ellenére a legnehezebb mégis az volt a húsz napig tartó fogsága alatt, hogy attól félt, évekig tarthat ez az állapot. A félelmét alátámasztja, hogy több százezer ukrán hónapok óta élhet hasonló körülmények között.

A szabadulása után Juri 12 napot töltött egy rehabilitációs központban, majd visszatért a rendőrséghez, jelenleg Zaporizzsjában szolgál. A fogságban töltött húsz napban az segítette, hogy „sok jó embert” ismert meg a fogságban.

Az oroszokról alkotott véleménye azonban értelemszerűen megváltozott. „A legrosszabbat gondolom róluk. A hozzánk legközelebb álló szláv testvéreink támadtak meg minket” – mondta.