(A szerző a Közép-Európai Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Friend-shoring – ezt a kifejezést Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter használta idén április 13-án, amikor beszédet mondott az Atlanti Tanács tagjainak. Hat pontban foglalta össze javaslatait a világgazdaság fontos és aktuális kérdéseivel kapcsolatban. Beszélt a globális minimumadó bevezetésének fontosságáról, a Nemzetközi Valutaalap válságelhárító szerepének erősítéséről, a szegény országok támogatásáról, biztonságos és megújuló forrásokra épülő energiagazdálkodásról, járványoknak ellenálló egészségügyi rendszer fejlesztéséről.

A friend-shoring kifejezés mindezek előtt, az első pontban hangzott el, amely szerint szabad, de biztonságos világkereskedelmi rendszerre van szükség. Nem engedhetjük meg, mondta Yellen elsősorban Oroszországra utalva, hogy egyes országok rosszindulatúan visszaéljenek fontos nyersanyagok, technológiák vagy termékek terén megszerzett kereskedelmi pozíciójukkal, azt zsarolásra, károkozásra használják fel. A nemzetközi kereskedelem legyen szabad, de biztonságos, az utóbbi pedig azt jelenti, hogy azokkal üzletelünk, akikben megbízunk, akiket a barátainknak tekinthetünk.

A beszéd szerint új világkereskedelmi rend van kibontakozóban. Megszületését a koronavírus-világjárvány és az orosz-ukrán háború teszi különösen szükségessé. Ez minden bizonnyal így van, azonban a globalizáció trendjének változása már a járvány és a háború előtt is nyomott hagyott a kereskedelmi statisztikákon: valami történik, amire oda kell figyelni, ami magyarázatra vár.

Amiről szó van, az végső soron a globalizáció jövője. Milyen mutatókkal lehet leírni a globalizáció állapotát? A Világbank honlapján találhatunk egy érdekes grafikont, ami a nemzetközi kereskedelem és a globális GDP arányának alakulását mutatja. Az arányszám számlálójában a javak és szolgáltatások exportjának és importjának összege szerepel, a nevezőben pedig a GDP nagysága.

A görbe 1970 és 2008 között kisebb-nagyobb kilengésekkel ugyan, de határozottan felfelé tartott, jelezve a nemzetközi áru- és szolgáltatásforgalom növekvő fontosságát, a globalizáció haladását. A trend azonban 2008-ban megtört: akkor érte el a csúcsot jelentő 61 százalékot, a következő évben azonban 52 százalékra csökkent. 2011-ben még visszakapaszkodott 60 százalékra, 2020-ban azonban már csak 52 százalékot mértek a statisztikusok. Látványos fellendülés után a kifulladás jelei mutatkoznak. Úgy tűnik, az előző évszázad utolsó és az új első évtizedének lendülete megtört, és ennek a fordulónak csak az egyik, bár kétségtelenül nagyon fontos oka az idén kitört orosz-ukrán háború.

Magyarország azonos tartalmú mutatója 2014-ben volt a csúcson 168 százalékkal, 2021-ben már csak 162 százalékig tudott felkapaszkodni a járvány után. Szlovákia 2018-ban állította be a rekordját 191 százalékkal, Csehország 2014-ben 158 százalékkal. A felsoroltaknál jóval nagyobb lakossággal és belső piaccal rendelkező Lengyelország grafikonján nem látszik kifulladás, a mutató 2021-ben 118 százalékos országos rekordot jelzett. Kitartóan emelkedik Ausztria mutatója is, de a mozgása jóval egyenletesebb a volt szocialista országokénál, ahol minden bizonnyal a piacgazdaságra való áttérés hozta el a „nagy ugrást”. Kína mutatója 2006-ban járt a csúcson, azóta szinte folyamatosan csökken, és hasonló jelenség tapasztalható Indiában is.

A nemzetközi integráció korábbi erősödésének egyik fontos hajtóereje a nemzetközi kiszervezési hullám volt.

Az outsourcing, vagyis a tevékenységek kiszervezésének története a múlt század hetvenes és nyolcvanas évtizedéig nyúlik vissza. Ekkor vált egyre népszerűbb gyakorlattá, hogy a fejlett országok (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) vállalatai egyes, korábban cégen belül végzett tevékenységeket hatékonysági megfontolásokból más vállalatokra bíztak, vagyis az adott tevékenységet „kiszervezték”. A belső hierarchikus kapcsolatot üzleti (kereskedelmi) kapcsolat váltotta fel. A kiszervezés akkor vált be, ha a megoldással költségeket lehetett megtakarítani, a minőségi-hatékonysági mutatók nem romlottak, sőt, inkább javultak, a megbízó és a szolgáltató közötti koordináció nem okozott különösebb problémát.

Egy-egy jelentősebb kiszervezési döntést alapos elemzésnek kellett megelőznie. Előfordultak kudarcok, „visszaszervezések” is, de összességében jól ment a dolog, a kiszervezés népszerű megoldássá vált, olyannyira, hogy idővel úgynevezett „virtuális vállalatok” is megjelentek, amelyek már csak egyes kiemelt fontosságú tevékenységekkel foglalkoztak, minden egyebet külső vállalkozókra bíztak.

Az irányítás és a koordináció a közlekedés (elsősorban a konténeres szállítás) és az infokommunikációs technológiák fejlődésével egyre könnyebb lett. A közgazdasági Nobel-emlékdíjas Ronald Coase szavaival élve: látványosan csökkentek a tranzakciós költségek. Ha fejlődik a közlekedés, a kommunikáció pedig korlátlan, villámgyors és olcsó, akkor a partnerek könnyen egymásra találnak, a szervezés olajozottan megy, a kiszervezett munka könnyen ellenőrizhető, a problémák késedelem nélkül megoldhatók, a földrajzi távolság egyre kevésbé akadályozza az együttműködést. A kiszervezést a technológiai fejlődés lehetségessé, a piaci verseny pedig szükségessé tette, hiszen ha az outsourcing számottevően erősítette egyes cégek versenyképességét, a többieknek is meg kellett próbálkozniuk vele. Megindult és egyre magasabb fokozatra kapcsolt a munkahelyek vándorlása.

A kiszervezés nem állt meg az országhatároknál. Az átrendeződés főszereplője az Amerikai Egyesült Államok volt. A mozgás először saját határain belül indul meg: a hetvenes és a nyolcvanas években az acél- és a textilipar munkahelyei tömegesen vándoroltak az olcsóbb déli államokba. A kilencvenes években az elektronikai ipar termelési tevékenységét helyezték ki Kanadába, Mexikóba, Dél-Koreába és Tajvanra. Az évtized végére a délkelet-ázsiai országok lettek a legkedveltebb partnerek. Az ezredforduló táján Kína vált a legnépszerűbb termeléskihelyezési célponttá. A kilencvenes és a korai kétezres években a fejlett országokból a termelés jelentős része olcsó országokba, köztük az európai volt szocialista országokba vándorolt. Elmélyült a nemzetközi munkamegosztás, erősödött a nemzetközi gazdasági integráció, aminek fő motorja a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése volt.

A nemzetközi, határokon átnyúló kiszervezést az üzleti világ offshore outsourcingnak nevezte el, és itt már nem árt felidéznünk a Janet Yellen által használt kifejezést, a friend-shoring ugyanis az offshoringra rímel, minden bizonnyal szándékosan.

Az új évszázad elején a paletta kibővült:

a gyártást követően megkezdődött és látványos karrierbe kezdett az informatikai tevékenységek kihelyezése.

A technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy egy sor ide tartozó feladatot távolról, akár a Föld másik oldaláról lássanak el. Az olcsó forrásokat kereső cégek pedig elfogadható, esetenként kiváló minőségű munkaerőt találtak a fejlődő, feltörekvő világ egyes országaiban. Az informatikát az informatika által támogatott tevékenységek követték, így például az ügyfélszolgálati munka, a könyvelés, a bérszámfejtés, a személyzeti adminisztráció. Ha szakkifejezéséket akarunk használni, akkor egyrészt IT outsourcingról, azaz az informatikai tevékenységek kihelyezéséről, másrészt business process outsourcingról, tehát informatikával támogatott üzleti tevékenységek kihelyezéséről kell beszélnünk. A termékek mellett egyre több és egyre többféle szolgáltatás jelent meg a nemzetközi kereskedelemben.

A feladatok, a munkahelyek ilyenfajta kiszervezésének, a munkamegosztás átrendezésének sok technikai és szervezési feltétele van. Az egyik legfontosabb ezek közül az erőteljes uniformizálás, szabványosítás, a folyamatok és a tevékenységek egységesítése, hiszen sokkal könnyebb kiszervezni, máshová telepíteni szabványos, „tömegcikkesített” tevékenységeket. A szabványosodást különböző minősítési rendszerek, kikristályosodó legjobb gyakorlatok (például ISO vagy informatikai téren a CMM és az ITIL) is segítették, de ilyen hatást váltott ki egyes informatikai alkalmazások (mint az integrált vállalatirányítási, ügyfélkapcsolat-kezelési rendszerek) terjedése is, amelyek saját képükre formálják a szervezeti folyamatokat. A „globális kiszolgálás” modelljének megvalósulásához fejlett munkaszervezési módszertanra volt szükség, ami olajozottá tette a legkülönbözőbb helyszíneken dolgozó csoportok együttműködését.

A különböző tevékenységek nemzetközi kiszervezése, a munkahelyek vándorlása remek üzleti lehetőségeket hozott, nem meglepő tehát, hogy a vállalatokon kívül országok és régiók is versenyezni kezdtek egymással a lehetőségekért. Különböző tanácsadó és piacelemző cégek lokációs versenyképességi rangsorokat kezdtek közölni, amelyek többfajta tényező, így leginkább a költségek, a szakemberállomány és az általános üzleti környezet összehasonlító elemzésére épülnek. A listákat óvatosan kell kezelni, azok között akár nagy eltérések is lehetnek, ráadásul a helyzet változik, a mezőny állandóan mozog.

Jól látszik, hogy szolgáltatási vonalon az átrendeződési folyamat legnagyobb nyertese India volt, aminek számos oka van, így például az angol gyarmati múlt, az angol nyelvtudás, az elitképzés sikeres megindítása, a hatalmas tömegű olcsó munkaerő, az üzletbe bekapcsolódó indiai vállalkozások ambíciói, szakértelme és felkészültsége, a piac megnyitása, a kedvező adópolitika. A gyártás tekintetében a rangsort Kína vezette, de nyilvánvaló volt, hogy a hatalmas ország a szolgáltatásokért is egyre határozottabban ringbe fog szállni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csak a gyárakról kellene beszélni, a multik irodái nélkül nem pörögne a magyar gazdaságTeljesen más lenne Budapest, ha nem lenne ilyen jó fizetése annak a közel negyvenezer embernek, akik az SSC-kben dolgoznak. De mik ezek, hogy keveredtek ide, és hogyan kellene megtartani őket?

Verseny a kiszervezők körében is kibontakozott. Aki tevékenységeket tud olcsó országokba kiszervezni, az költségeket takaríthat meg, szakképzett munkaerőhöz férhet hozzá, tehát növelheti a saját versenyképességét. Minél rugalmasabb egy ország üzleti és foglalkoztatási rendszere, annál könnyebben teheti ezt meg – e téren számottevő különbségek mutatkoztak például az USA és egyes európai országok, leginkább Németország és Franciaország között.

A gazdaság (és vele a társadalom) globalizálódása tehát több évtizedig lendületesen haladt előre, és ebben fontos szerepet játszott a hatékonyság és a költségcsökkentés által gerjesztett kiszervezési hullám, a vállalati tevékenységek országok és kontinensek közötti vándorlása.

Úgy tűnik, hogy ez a lendület most megtört, vagy legalábbis veszített az erejéből,

aminek többféle oka van, és bizonyára sokat fogunk még ezekről vitatkozni.

A kiszervezésnek, a munkahelyek vándorlásának megvan a maga természetes fejlődése. Amikor egy vállalat kiszervezésről dönt, többféle tényezőt vesz figyelembe. Ezek közül nyilván nagy jelentősége van a bérköltségeknek. A példa kedvéért: egy indiai programozó sokkal olcsóbb volt, mint egy amerikai vagy egy német. A kereslet növekedésének határa azonban az „olcsó országokban” is megindult a képzett szakemberek bérének emelkedése, ami csökkentette a nemzetközi kiszervezés vonzerejét. A kiszervezett, viszonylag egyszerű, nagy tömegben végezhető, ismétlődő szolgáltatások elsőrendű alanyai az automatizálásnak, ha viszont az emberek munkáját számítógépek (vagy akár robotok) veszik át, akkor kevesebb alkalmazottra van szükség, a számítógépes programok pedig otthon is futhatnak, nem kell azokat más országba vinni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA csendes magyar sikerágazat, ahol 1,8 milliós havi átlagbér is előfordulHat év alatt duplájára nőtt a multik itteni irodáinak hozzáadott értéke, száz magyar diplomásból négy már szolgáltatóközpontban dolgozik.

A kiszervezési célországok legjobb vállalatai és szakmai szövetségei hamar felismerték, hogy vonzerejük megtartása érdekében „feljebb kell kapaszkodniuk az értékláncon”, vagyis arra kell törekedniük, hogy minél bonyolultabb, összetettebb, értékesebb, különleges szakértelmet igénylő feladatokat tudjanak átvenni, különben nehéz lesz versenyezniük a náluk olcsóbb országokkal és az automatizálással. Ehhez persze fejleszteni kell az oktatást, és azon belül különösen az informatikai képzést. A munkahelyek vándorlása, a bérverseny természetesen nemcsak a célországok, hanem a kiszervezők társadalmára és politikai életére is hat, aminek számos jelét és következményét láthatjuk ma is.

Az elmúlt két évtizedben sok változás történt a kiszervezési célországok versenymezőnyében. Vessünk egy pillantást például az A.T. Kearney tanácsadó cég hosszú ideje rendszeresen publikált lokációs indexére: a rangsorban 2004-ben Magyarország a 11. volt, 2021-ben a 37. A mezőnyben számos új ország jelent meg. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a 2021-es rangsorban Oroszország a 21. helyen állt, lemaradva Észtország (12.), Lengyelország (14.), Bulgária (17.) és Lettország (20.) mögött, de megelőzve Litvániát (30.), Romániát (32.), Csehországot (34.) és minket (37.).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyarok szellemi teljesítményét a járványban is jól lehet exportálniMinden tizedik fővárosban élő diplomás az üzleti szolgáltatóközpontok egyikében dolgozik, amelyek nagy mértékben exportálják a tudást.

A tanácsadó cég friss jelentésében azt jelzi, hogy megítélése szerint a kiszervezés szempontjából a jövő a „digitális központoké” (digital hubs), vagyis az olyan helyeké, ahol a modern vállalatok magas szintű digitalizált szolgáltatásokat kaphatnak integrált csomagokban, vagyis nem kell több szolgáltatóval bajlódniuk. Az értékeléshez egy új dimenziót is bevezetnek „digitális rezonancia” néven: azok az országok kaphatnak magas pontszámot, ahol magas szintűek a digitális technológiákkal kapcsolatos ismeretek, sok digitális termék születik, határozottan védik a szellemi tulajdont, és ahol szépen fejlődnek a startupok. A digitális szolgáltatások iránti igényt a koronavírus-járvány felerősítette, a keresleti oldalon a gyártás mellett egyre határozottabban megjelenik a mezőgazdaság, az energiagazdálkodás és az egészségügy is. A „digitális rezonancia” ranglistáján (ha Kínától eltekintünk) az első 25 között csak egyetlen volt szocialista ország található: Észtország (16.), egy hellyel megelőzve Indiát.

A nemzetközi gazdasági integrációt, a kereskedelmi, áruszállítási és szolgáltatási kapcsolatokat, a sokszereplős nemzetközi ellátási láncokat a közelmúltban számos csapás érte: földrengések, árvizek, járványok és egyéb katasztrófák hívták fel a figyelmet a rendszer sebezhetőségére, a rugalmas ellenállási és talpra állási képesség, a reziliencia, a robosztus ellátási láncok fontosságára, a globalizáció korlátaira. Janet Yellen idézett gondolatai, és az általa használt friend-shoring kifejezés politikai kockázatokra utalnak. A gazdasági partnerségi, kereskedelmi kapcsolat politikai-hatalmi viszonyt is jelent, aminek elemei ugyanúgy megváltozhatnak, mint a hatékonysági tényezők.

Aki nem vigyáz, kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.

Vigyázni fognak a vállalatok, jobban, mint eddig? Jelentősen mérséklődik a nemzetközi kiszervezési hullám lendülete, megfordul az eddigi trend, hazaviszik a kiszervezett tevékenységeket? Nagy „visszaszervezési” akciókról egyelőre nem nagyon lehet hallani, de az óvatosabb viselkedésnek már vannak megfigyelhető jelei. Egyre több szó esik arról, hogy egyes különleges fontosságú termékeknél, technológiáknál önellátásra kell törekedni, korlátozni kell az exportot, védeni kell a stratégiai iparágakat. A vállalatok alternatív beszerzési forrásokat keresnek, igyekeznek elkerülni a függőségi helyzetet, vertikális integrációs lépéseket, beszállító-felvásárlási lépéseket fontolgatnak. Változik a külföldi beruházások földrajza, Kínában például egyre kevesebb a zöldmezős külföldi beruházás. Statisztikai adatok jelzik, hogy az ellátási láncokban több tartalék készletet halmoznak fel, ami egyfelől tőkét köt le, másfelől viszont javítja a rugalmasságot, csökkenti a kiszolgáltatottságot.

Gyors változásokra aligha számíthatunk, radikális döntések végrehajtásához időre és pénzre van szükség, bár azokat valamilyen súlyos sokkhatás is kikényszerítheti. Mindezek a változások ártanak a hatékonyságnak, de ez a szempont most veszít a fontosságából.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkExporthatalom vagy német gyártósor Magyarország?Újabb kutatások a korábbinál részletesebb képet adnak arról, hogy a hazai ipar mennyiben függ Németországtól, és milyen teljesítmény áll az erősnek tűnő exportadatok mögött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZakatol, de nem jut előre a Magyarország nevű összeszerelő üzemA magyar gazdaságban megtermelt érték egyre nagyobb részét exportáljuk, de nem lépünk feljebb a nemzetközi termelési láncokban az OECD friss adatai szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy érezzük, mintha a globalizációnak leáldozott volna, pedig szó sincs rólaDonald Trump, a brexit és a Covid-19-járvány miatt vannak, akik temetik a globalizációt, ám a gazdasági folyamatok merőben más képet mutatnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat deglobalizáció globalizáció kiszervezés szolgáltatóközpont üzleti szolgáltatóközpont Olvasson tovább a kategóriában