Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. július 18. 11:06 Adat

Hat évvel több időt töltenek munkával a magyarok a múlt évtized elejéhez képest

Egy év kihagyás után tavaly folytatódott az az évtizedes tendencia, miszerint egyre több időt töltenek munkával az Európai Unióban élők, közöttük a magyarok is. Az Eurostat friss adatai szerint 2021-ben egy magyar 15 éves 36 évnyi munkára számíthatott, ami pontosan egyezik az uniós átlaggal – Magyarországon ugyanis a 2010-es évek közepén meredek növekedésnek indult a mutató, és a 2020-ban tapasztalt stagnálást követően hirtelen több, mint másfél évet emelkedett, lehagyva ezzel Lengyelországot és Szlovákiát.

A 2020 és 2021 között regisztrált magyarországi változás ugyan kiemelkedő mértékű uniós összehasonlításban, bizonyos, főleg észak-európai és egyes nyugat-európai országokban még ennek ellenére is sokkal hosszabb ideig dolgoznak majd a mostani tizenévesek. A rekordot ebben a tekintetben az unión kívüli Izland tartja a kontinensen, ahol közel 45 év munkára számíthattak tavaly a 15 évesek, míg az uniós tagok közül Hollandia emelkedik ki, az itt élő fiatalok várhatóan 42,5 évet töltenek majd munkával. A rangsor másik végén Románia található, ahol mindössze 31,3 évre becsli az Eurostat a munkával töltött évek számát, és Olaszországban sem alakul sokkal magasabban ez a mutató.

Az elmúlt két évtized fontos tendenciája továbbá a nemek közötti különbségek mérséklődése: 2001-ben a fiúk még átlagosan hét évvel több munkának néztek elébe a lányokhoz képest az unióban, míg tavaly már csak 4,5 év volt az eltérés mértéke. A fiúk ennek megfelelően tavaly 38,2, a lányok 33,7 évnyi munkára számíthattak átlagosan Európában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Eurostat munka munkaerőpiac munkaidő Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.