(A szerző a GKI vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A magyar gazdaságban 2022-23 fordulóján recesszió várható, s ennek okai között ott van a magyar gazdaságpolitika is. A magyar GDP bővülési üteme 2022 első negyedévében az egy évvel korábbihoz viszonyított 8,2 százalékkal minden bizonnyal elérte idei csúcspontját. A második negyedévben lassulás lehetett, a harmadik és negyedik negyedévben pedig csak igen szerény növekedési ütem várható. Erre utal a magyar üzleti szféra és a fogyasztók gazdasági várakozásainak markáns romlása is. Ezzel együtt a magyar gazdaság éves átlagban várhatóan 3,5-4 százalékkal növekedni fog, ami azonban az első negyedéves 8,2 százalék után nagyon alacsony év végi ütemet sejtet. A lakosság fogyasztását az év során fékezi a jövedelmek választás előttinél sokkal kisebb bővülése. Így például a 13. havi nyugdíj, a családosok szja-visszatérítése, a rendvédelmi dolgozók fegyverpénze nem ismétlődik meg. Emellett az infláció egyelőre töretlenül gyorsul, az első negyedévi 8,2 százalékot a második negyedévben valószínűleg 10,5 százalék körüli ütem követi, s éves átlagban is kétszámjegyű mérték várható.

S bár az úgynevezett bázishatás – az áremelkedés már tavaly ősszel erősen gyorsulni kezdett – statisztikailag visszafogja az idei utolsó hónapok emelkedését, a gyengülő forint, a továbbhárított adók, a hitelterhek folytatódó részleges befagyasztása (s ezzel a lakossági kereslet halogatott visszafogása) inkább csak az év vége felé valószínűsíti az árdinamika némi lassulását. Komoly, kétirányú bizonytalanságot jelent a világpiaci energiaárak alakulása. Az év elejihez képest csökkenő jövedelemszint és magasabb árak mellett az lenne a meglepő, ha a következő negyedévekben nem lenne az év elejinél alacsonyabb a lakosság fogyasztása. Az állami beruházások már többször bejelentett – konkrétan egyébként nem ismert részének – halasztását a kormány reményei ellenére aligha ellensúlyozhatja kellőképpen az üzleti beruházások bővülése. Ezt valószínűtlenné teszi a háború térbeli közelsége, a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága, a fejlesztésekre fordítható források új adóterhek okozta csökkenése, az emelkedő kamatszínvonal és a támogatott konstrukciók kifutása miatt romló hitelfelvételi kondíciók, a költségvetés korlátozott teherviselő képessége és a restrikciós belpiaci keresleti helyzet együttese. Feltételezhető, hogy az év végi beruházási szint el fog maradni az év elejitől, bár éves átlagban némi növekedés lehetséges. S bár a belföldi kereslet szűkülése, és ezzel az importigény mérséklődése következtében a külkereskedelmi egyenleg javulhat, a magyar GDP-ben 2022 végén, 2023 elején az előző negyedévekhez viszonyítva visszaesés valószínű. Ezzel pedig a magyar gazdaság definiciószerűen recesszióba kerülne.

Ha recesszióról nem is, de a költségvetés kiigazításának, a hiány csökkentésének szükségességéről a kormányzat is beszél, sőt az elmúlt hetekben konkrét lépéseket is folyamatosan bejelentettek. A kormány jelenleg 4,7 százalékos idei GDP-bővüléssel számol, s bár ez is jelentős lassulás az első negyedévi dinamikához képest, megvalósulása feltehetőleg nem járna recesszióval.

E prognózis realitását azonban megkérdőjelezi, hogy az elmúlt évtizedek kiigazító-megszorító csomagjai mind recesszióval jártak.

A Bokros csomag 1995-ben 1,8 százalékponttal, 1996-ban 3,4 százalékponttal csökkente a GDP-arányos államháztartási hiányt. A Gyurcsány féle kiigazítás 2007-ben 4,3 százalékponttal, 2008-ban pedig 1,4 százalékponttal csökkentette azt, a Matolcsy féle Széll-Kálmán Terv keretében pedig 2012-ben 3,3 százalékpontos hiánycsökkentésre került sor. A mostani „kiigazítás” a 2021. évi hiány idén 1,9 százalékpontos, 2023-ban további 1,4 százalékpontos csökkenését várja. Ez látszólag érdemben kisebb a korábbi megszorításoknál, valójában azonban mivel idén májusra már az előirányzott éves deficit 87 százaléka teljesült, a deficitcsökkentési feladat sokkal nagyobb. Emellett a „megtakarított” összegeket nem csak hiánycsökkentésre, hanem új feladatokra – rezsi- és honvédelmi kiadásokra – is kívánják fordítani. Más oldalról a bejelentett egyenlegjavító lépések 2022-ben és 2023-ban egyaránt a kormány által várt GDP bő 3 százalékát teszik ki, ami nagyságrendileg megfelel a korábbi kiigazító csomagok hatásának. Márpedig ezek a csomagok alkalmazásukat követően kivétel nélkül kisebb-nagyobb recessziót okoztak, mivel az előző negyedévhez viszonyított GDP legalább két egymást követő negyedévben csökkent. Nagyon valószínű tehát, hogy a recesszió 2022-23 egy részében sem lesz elkerülhető.

A kormányzat a gazdasági romlás lakosság számára is szembetűnő negatív jelenségeit – így a forint rohamos gyengülését, az infláció felpörgését – mindenekelőtt az orosz-ukrán háborúval, ezen belül is az EU szankcióival, az ennek hatására emelkedő világpiaci árakkal és ellátási zavarokkal magyarázza. Gazdaságpolitikai okokról szó sem esik. Ezen interpretáció szerint a külső körülmények csak akkor hatnak a magyar gazdaságra, ha éppen kedvezőtlenek. A Covid-válság előtti gyors magyar növekedés kapcsán a kormányzat általában még csak nem is utalt a kivételesen kedvezően alacsony világpiaci energiaárakra és kamatokra, a GDP évi nettó 3 százalékát kitevő EU-transzferekre. Vagyis a sikereket kizárólag a magyar gazdaságpolitikának tulajdonította. Most fordított a helyzet, a gondok kapcsán szó sem esik a gazdaságpolitika felelősségéről.

Holott a forint leértékelődése alapvetően nem az orosz-ukrán háború, hanem a magyar gazdaságpolitika következménye.

Jól mutatja ezt, hogy 2022 májusában 2022 januárjához képest a forint nemcsak az euróhoz, de a régiós devizákhoz viszonyítva is 9-10 százalékkal értékelődött le, vagyis a többi régiós deviza euróhoz viszonyított erejét lényegében nem érintette a háború. (A forint csak a válságos helyzetben levő török lírához képest erősödött.) Ugyancsak ezt illusztrálja, hogy az elmúlt hónapokban jelentősebb gyengülésre a Magyarország elleni jogállamisági eljárás megindításáról szóló bejelentés, a kormányzat árstop folytatása melletti kiállás, majd a különadók bejelentését követően került sor, miközben az ország romló megítélésében a gyorsuló inflációnak, s eközben az MNB-nek az alapkamat-emelés lassításáról szóló döntésének is szerepe volt. A ténylegesen irányadó (vagyis az egyhetes betéti) kamat emelése a nyár elején valójában nem lassult, de a túl nagy mértékű emelés elkerülését hangsúlyozó retorikának önmagában is negatív hatása volt. Különösen mivel a magyar infláció további gyorsulása, a Fed és az Európai Központi Bank kilátásba helyezett jelentős (az előbbi esetében már meg is valósított) kamatemelése az itthoni emelés ütemének gyorsítását igényelte volna. Nem tudni, hogy az alapkamat emelésének lassítása, illetve az ezzel kapcsolatos retorika politikai nyomás vagy szakmai átgondolatlanság következménye volt. Mindenesetre az elmúlt években nem először következett be hasonló rángatózás, azaz amikor a kamatemelési ütem csökkentését erőteljes forintgyengülés, majd erőteljes kamatemelés követte. Ennek megfelelően a 400 forint feletti euró a múlt héten is kiváltotta az MNB soron kívüli és erőteljes kamatemelését (a múlt hét csütörtöki egyhetes betéti tendert már 7,25 százalékos kamattal hirdettek meg). A kamatemelés forinterősítő hatása azonban csak órákig tartott, mivel az árstopok, a kamatstop és a hitelmoratórium meghosszabbításának bejelentése következtében a forint gyorsan visszagyengült korábbi, a kamatemelést kiváltó, 400 körüli szintjére.

A forint gyengeségéhez kétségtelenül hozzájárul, hogy az irányadó kamat negatív reálértéke valójában a kamatemelési ciklus tavalyi kezdete óta nem változott, sőt mértéke is szinte változatlan, 2021 és 2022 májusában egyaránt mínusz 4 százalék körüli volt. Az irányadó kamat emelése ugyanis nem volt erőteljesebb, mint az infláció növekedéséé. Kormányzati oldalról a magyar kamat, illetve hozamszint védelmében időnként elhangzik, hogy a 10 éves lengyel állampapír hozama csak mintegy 0,7 százalékponttal alacsonyabb a magyarénál, vagyis a magyar teljesítmény beleillik a régióéba, a különbség nem jelentős. Csakhogy eközben a lengyel infláció (a jóval kisebb hatósági beavatkozások nyomán) májusban 2 százalékponttal magasabb volt a magyarnál. Vagyis a lengyel gazdaság magasabb áremelkedési üteme ellenére alacsonyabb kamatok mellett tudta finanszírozni magát, mint a magyar, miközben ráadásul még jelentősen fel is értékelődött a forinthoz képest.

Mindez a magyar gazdaság helyzetének, a magyar gazdaságpolitikának, ha úgy tetszik a családok tartós megvédésének kemény, nagyon is forintosítható kritikája.

A piaci szereplők tehát nem értékelik azt a túlságosan a látszatra összpontosító gazdaságpolitikát, amelyben a kormányzat a kereslet nyíltan felvállalt szigorú korlátozása helyett mind kiterjedtebb állami beavatkozásokkal igyekszik a népszerűtlen lépések felelősségét a bankokra és a cégekre hárítani. Átláthatatlanul és igazságtalanul szétterítve a megszorítások terhét az egész gazdaságban és társadalomban, miközben paradox és álnok módon, ezt védernyőként igyekszik feltüntetni. E módszer alkalmazása következtében ugyan sokan érezhetik úgy, hogy az állam ismét megvédte őket a változásoktól. Ez a védelem azonban csak egy viszonylag szűk, kifejezetten hátrányos helyzetű társadalmi csoport esetében lenne indokolt. Társadalmilag igazságtalan a terhek másokra hárítása, az állampolgárok saját magukért viselt felelősségének kikapcsolása.

A cégek és a bankok terheit legjobban az extraprofit-adónak nevezett sarcok példázzák, amelyeknek már az elnevezése is fals, s amelyek, ha segítik is az államháztartási deficit csökkentését, inflációs és növekedést akadályozó hatásúak. A cégek tehernövekedése tevékenységük minőségének, fejlesztéseik színvonalának rovására megy, vagy csak egyszerűen áremelést okoz, kikapcsolva a versenyképesség javítását szolgáló erőket, hozzájárulva a magyar gazdaság perspektíva-vesztéséhez.

Az EU-val kialakult feszült viszony, a transzferekhez való hozzájutás bizonytalansága ugyancsak csökkenti az ország iránti bizalmat, hiszen e források létfontosságúak az egyensúly és a növekedés szempontjából. A gazdaságpolitika új adók okozta kiszámíthatatlanságára hivatkozva a Moody’s hitelminősítő egyébként már jelezte annak a magyar adósbesorolásra gyakorolható negatív hatást, az EU-val való kiegyezés fontosságára pedig már korábban is felhívta a figyelmet. A recesszióból való minél gyorsabb kilábaláshoz legalább az EU-val való viszonyt kellene mihamarabb javítani.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet G7 Ekonomi gazdaság infláció pénzügy recesszió véleménycikk Olvasson tovább a kategóriában