Ázsia falja az orosz olajat Európa helyett

Miközben az Európai Unió próbál szabadulni az orosz olajtól (a szankciós tárgyalások elakadtak, elsősorban a magyar ellenállás miatt, jelenleg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy végül csak a tengeri szállításokat fogják blokkolni, a Barátság kőolajvezetéken továbbra is folyhat majd az orosz olaj), Oroszország láthatóan elkezdte Ázsia felé áthelyezi az exportját. Az elsősorban Indiába, másodsorban Kínába menő orosz szállítások annyira megélénkültek, hogy az orosz olajat szállító tankerek a háború ellenére éppen rekordmennyiséget visznek.

A KPLER (szingapúri központú kereskedelmi adatelemző cég) szerint 74-79 millió hordó orosz olaj utazik jelenleg a világ tengerein, közel háromszor annyi, mint a háború kezdete előtt februárban. Ennek a zöme keletre tart, ami általában is jelzi az orosz olajexport irányváltását és a világkereskedelem éles kanyarjait.

Áprilisban először fordult elő, hogy az ázsiai országok több orosz olajat és olajszármazékot vettek, mint az európaiak. Ez mindenekelőtt Indiának köszönhető: ők áprilisban már napi 670 ezer hordó orosz nyersolajat vásároltak, ami durván a húszszorosa a 2021-es mennyiségnek, és egyre komolyabb szeletét (már 12-14 százalékát) adja a szubkontinens teljes olajszükségletének. Hagyományosan az indiai olajimport alig három százaléka származott orosz forrásból.

Az ázsiai országokra feltehetően erős amerikai nyomás helyeződik, hogy ne vásároljanak az oroszoktól (bár a kínai-iráni olajüzlet sem tölti el sok örömmel Washingtont), de ennek kevesen tesznek eleget, például Dél-Korea jelentette be, hogy bojkottálja az orosz energiahordozókat. India már akkor is tartózkodott, amikor az ENSZ-ben az Ukrajna elleni orosz agresszió elítéléséről volt szó, de egyébként is jelentősek a kétoldalú orosz-indiai kapcsolatok, az indiai haderőfejlesztés is jelentős részben orosz fegyverzettel zajlik. A járvány után kilövő indiai gazdaság energiaigényének jól jön a relatíve olcsó orosz olaj, és ez a nexus a Nyugattal való kereskedelmi volumen csökkenésével most Oroszország számára is felértékelődött.

Vlagyimir Putyin orosz elnök április közepén jelentette be, hogy fokozatosan átirányítják az exportot „délre és keletre”, ami a gyakorlatban leginkább Indiát és Kínát jelenti. Ez a gáz esetében nehezebb (Kína felé van orosz gázvezeték, de ennek a kapacitása véges, az Európa felé menő gázvezetékkel pedig nincs kapcsolata, míg orosz LNG-kikötő ugyan van a Japánhoz közeli Szahalin szigetén, de hosszabb idő újakat építeni), a szén és a kőolaj esetében viszonylag egyszerűbb. Az Ázsiába irányuló orosz szállítások azonban jóval hosszabbak, Indiába bő egy hónap alatt ér el Európából egy tanker, Kínába kettő, és ezzel együtt drágábbak is. Ezt az oroszok most jelentős árkedvezményekkel ellensúlyozzák, India 30-40 százalékkal, hordónként közel 40 dollárral olcsóbban veszi az orosz Ural típusú kőolajat, mint amennyi a Brant világpiaci ára.

Oroszország ezzel együtt is hordónként 70 dollárért tudja eladni az olaját, és áprilisban már 8 millió hordóval exportált – újra elérve a háború előtti szintet. India és Kína mellett Törökország, Grúzia és Afrika felé is nő az exportja. Azt, hogy a világ olajkereskedelme milyen jelentős változásokon megy keresztül, mutatja, hogy közben Európa egyre több nyugat-afrikai (nigériai, angolai, kameruni) kőolajjal igyekszik csökkenteni az Oroszországtól való energiafüggőségét, de nő a szaúdi és az amerikai olajszállítások volumene is Európába. Oroszország idáig durván az olajexportja felét adta el európai országoknak. A Kreml most azt hangsúlyozza, hogy ha ezt Európa már nem akarja megvásárolni, akkor találnak neki más piacot, az európai országok pedig kénytelenek lesznek máshonnan drágább olajat venni. A nagy energiajátszma egyenletéhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a drágább szállításokkal és árkedvezményekkel a hordónkénti orosz nyereség is csökken, vagyis a háborúra fordítható állami bevételek így is mérséklődnek.