2024-re elég világossá vált, hogy az európai növekedéssel nagyon komoly gondok vannak. Míg az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke (GDP) több mint tíz százalékkal nőtt 2019 negyedik negyedéve óta, azaz a koronavírus-járvány előtti állapotokhoz képest, addig Németország gyakorlatilag stagnált, Franciaország valamivel kevesebb, mint négy, Olaszország valamivel több, mint öt százalékos pluszt hozott össze. Az eurózónában a fizetések vásárlóértéken 2024 második negyedévében alacsonyabbak voltak, mint 2019 negyedik negyedévében, holott az Egyesült Államok mellett Kanada és a brexit óta lesajnált Egyesült Királyság is némi pluszt produkált.

A gyenge teljesítmény persze részben ciklikus jelenségek magyarázzák, az európai feldolgozóipar és építőipar megszenvedte a 2018-as kereskedelmi háborút, a járványt, a 2021–2022-es energiaár-válságot és az ukrajnai háborút is. A társadalom öregedése is visszafogja a növekedést, és erre a világon sehol nem találják az ellenszert, nem csak Európában. Donald Trump hatalomra jutásával pedig a külső környezet jobbra fordulásában sem lehet reménykedni.

A lassú növekedésnek azonban fontos komponense az európai gazdaság gyatra termelékenységnövekedése is: az európai gazdaságok a rendelkezésre álló erőforrásaik kihasználását sem tudják érdemben javítani. Az egy munkaóra alatt megtermelt GDP értéke mindössze 0,9 százalékkal emelkedett az eurózónában a járvány előttihez képest, miközben az Egyesült Államokban 6,7 százalékkal.

Ebben ráadásul már másfél évtizede nyílik az olló: míg a német és francia termelékenység 2007-ig képes volt lépést tartani az amerikaival, addig a 2008-as válság óta élesen elváltak a nagy európai gazdaságok és az Egyesült Államok útjai.

A trendek megfordítása az európai gazdaságpolitika egyik legfontosabb kérdése, amellyel az elmúlt hónapokban az EU két olasz nagy öregje, Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnöke és 2021–2022 között tűzoltó olasz miniszterelnök, valamint Enrico Letta, egy korábbi, szintén tűzoltó olasz kormányfő is nekiveselkedett az Európai Bizottság felkérésére. Sőt, az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként novemberben Magyarország is megpróbált beszállni az ötletelésbe.

A megoldási javaslatok alapján több innovációra, nagyobb állami beruházásokra, kevesebb szabályozásra, ugyanakkor a pénzügyi területen mélyebb és erősebb európai integrációra lenne szükség. Ez ugyanakkor hiába tűnik papíron logikusnak, politikai szempontból nem ígérkezik egyszerűnek a gyakorlati megvalósítás.

IT-szektor nélkül nincs növekedés

A gyenge európai termelékenység mögött Draghi és az EKB elemzései szerint elég világos faktorok állnak: 

• Európa lemaradt az IT-szektor forradalmáról, emiatt jóval kisebb a szektor aránya, miközben ez korunk leggyorsabb termelékenységnövekedést produkáló ágazata.
• Az európai vállalatok átlagos mérete kisebb, mint az amerikaiaké, márpedig a termelékenység és a cégméret között világos összefüggés van.
• Az eurózónában (és az EU-ban általában véve) alacsonyabb az egy munkavállalóra jutó tőkeráfordítás, ami az innováció és termelékenységnövekedés egyik fő komponense.

Az uniós piac begyöpösödöttségét jelzi, hogy a Draghi által citált adatok szerint a legnagyobb, legalább százmilliárd eurós piaci értékű vállalatok között egyetlen olyan sincs Európában, amely 50 évnél rövidebb múltra tekint vissza, miközben a legnagyobb amerikai cégek mindegyike fiatalabb ennél. Ebből fakadóan az európai kutatás-fejlesztési költség is javarészt kiforrott, és nem forradalmian új technológiai területekre áramlik: a legnagyobb innovációs ráfordítással bíró európai vállalatok az elmúlt húsz évben jellemzően autógyártók voltak, míg az Egyesült Államokban IT-cégek.

A jelentés ágazati elemzései szerint az EU sehol nincs a legtöbb IT-ágazatban, így a felhőalapú megoldások, a kvantum-számítástechnika, a kiberbiztonság, a kriptotechnológia, a dolgok internete és a mesterséges intelligencia terén. A kevés sikeres feltörekvő cégnek pedig jelentős része továbbáll: 2008 és 2021 között az európai unikornisok, azaz a legalább egymilliárd dolláros értéket elérő startupok 30 százaléka az Egyesült Államokba helyezte át székhelyét a lazább szabályozás és a jobb innovációs környezet miatt.

Ennek a negatív hatását a volt EKB-elnök szerint a 2010-es években ellensúlyozta a kedvező külső környezet, a globális és különösen a kínai piac növekedése palástolta a problémákat. Azonban ez az utóbbi években gyökeresen megváltozott: a 2018-as kereskedelmi háború, a kínai növekedés visszaesése, a beforduló gazdaságpolitika és a kínai konkurencia globális térnyerésének hármasa, valamint Oroszország ukrajnai inváziója miatt az európai exportőrök globális piaci részesedése csökkent, az energiaárak és a védelmi költségek nőttek. Erre jönnek még a klímacélok és az energiafüggetlenség által megkövetelt beruházások, valamint az öregedő társadalmak szociális rendszereinek fenntartási költségei.

Ezzel párhuzamosan pedig az EU „stratégiai autonómiájának”, azaz a világgazdasági és politikai ügyekben való egységes fellépés képességének megteremtése is szükségessé vált.

Több integráció, kevesebb szabályozás

Draghi szerint ezen kihívások leküzdésének alapvető eleme a termelékenység növelése, amit illetően jelentése számos régi és néhány frissebb ötletet is tartalmaz.

Egyrészt kevesebb, de hatékonyabb szabályozásra lenne szükség. Jelenleg az innovációs és iparpolitika egyszerre folyik a közösségi és nemzeti szinten, ami számos párhuzmossághoz, egymással szembemenő szabályokhoz, a kapacitások elaprózásához vezet. Kapcsolódó probléma, hogy az egyes gazdaságpolitikai területek közt nincs koordináció sem európai, sem nemzeti szinten: a modern iparpolitika pénzügyi, szabályozói, kereskedelempolitikai és az ellátási láncok biztosítása végett geopolitikai vetületekkel is bír, azonban míg az amerikai vagy kínai kormány képes ezen területek összehangolására, az EU nem.

A lemaradást az is magyarázza, hogy az európai szabályozás jellemzően a kockázatok kiiktatására és a fogyasztói érdekek védelmére fókuszál, nem a gazdasági haszon maximalizálására. Az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) például egy tanulmány szerint 20 százalékkal növelte az adattárolás és adatfelhasználás költségeit; a mesterséges intelligencia fejlesztését szabályozó uniós törvény erős korlátozásokat vetett ki a bimbózó szektorra; az Európai Bizottság pedig egyre keményebben üldözi a (jellemzően amerikai) digitális szolgáltatókat piaci túlerejük miatt. Ezeken a területeken meg kellene találni az arany középutat a fogyasztóvédelmi, adatvédelmi és biztonsági, valamint a termékenységi szempontok között ahhoz, hogy Európa labdába rúgjon.

Mindez pedig az Európai Bizottság különböző ágazati stratégiáinak burkolt bírálataként is értelmezhető: az EB az elmúlt években kismillió technológiai szektorban kezdeményezett iparstratégiai lépéseket és csomagokat a csipgyártástól a zöldiparon át a kritikus fontosságú nyersanyagokig, amelyek között kevés a koordináció és sok az átfedés, mindemellett pedig a szabályozói terhek jelentős növekedését hozzák azon szektorokban, amelyeket elvileg segíteni próbálnak.

Egy másik csapásirány lenne az európai integráció befejezése.

Draghiék számításai szerint az EU fennmaradó kereskedelmi és üzleti akadályai a közösségi GDP tizedét emésztik fel, ezek felszámolása hatékonyabb működést és nagyobb vállalatméretet tenne lehetővé. Ez, illetve a stratégiai autonómia megteremtésének igénye az uniós döntéshozatal egyszerűsítését is megkövetelné, a tagállami vétók felszámolására, egyúttal viszont az európai bürokrácia visszavágására és az integráció szűkebb gazdasági és politikai területekre való összpontosítására van szükség.

Hasonló húrokat penget a még tavasszal kiadott Letta-jelentés is az uniós egységes piac jövőjéről, amely a maradék korlátok lebontását, aktívabb iparpolitikát, a digitális infrastruktúra fejlesztését, valamint egy „ötödik szabadság”, azaz az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása mellet a kutatók, a tudás és az innováció szabad áramlásának megvalósítását javasolta. 

Sok pénz, sok probléma

Mindemellett a jelentés szerint rengeteg pénz is kellene az európai innováció feltámasztása érdekében. A digitalizáció és dekarbonizáció finanszírozására évi 750–800 milliárd euróval, GDP-arányosan 4,4–4,7 százalékponttal kellene emelni a GDP-arányos beruházási rátát.

Ezt részben a magántőke jobb mobilizációjával lehetne megoldani, ami az európai tőkepiaci és bankunió kiteljesítését jelentené. Az elképzelés lényege, hogy a sok kisebb, nemzeti szabályozás mellett működő európai tőkepiac helyett egy egységes európai tőke- és bankpiac jönne létre, amely képes lenne több pénzt megmozgatni, így nagyobb hatékonysággal finanszírozni az innovációt és a nagyobb kockázat mellett nagyobb fejlődési potenciált ígérő feltörekvő vállalatokat. Az európai vállalati kötvénypiac értéke GDP-arányosan az amerikai harmada, a kockázatitőke-befektetések értéke tizede, az európai tőzsdéken forgó pénz értéke fele, azaz a finanszírozás és kockázatvállalás terén is rettenetesen le van maradva Európa.

Az évi 750–800 milliárdos összeg eléréséhez ugyanakkor az állami szektorra is szükség lenne, így az európai uniós költségvetés gazdaságpolitikai célok mentén való átstrukturálása és növelése, illetve a közös adósságkibocsátás rendszeresítése is szükségessé válhat.

Ezzel együtt a jelentés azt is kiemeli, hogy önmagában nem megoldás csőstül önteni a pénzt a gazdaságba.

Egyes szektorokban olyan súlyos lemaradásban van Európa az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, hogy a befektetések felpörgetésével sem reális ledolgozni azt. Ebből fakadóan azon ágazatokra kell összpontosítani a véges erőforrásokat, ahol az EU-nak stratégiai érdeke fűződik a technológiai tudás és a termelési kapacitások birtoklásához, illetve megfelelő alapokkal rendelkezik a globális versenyképesség megteremtéséhez. Utóbbiak közé tartozik a legtöbb zöldenergiai ágazat és a mobilitás, ahol a jelentés szerint relatíve jól áll Európa, és érdemes lenne ráfeküdni ezen előnyök bebetonozására.

Ott is érdemes lehet új eszközöket bevetni, ahol a technológia birtoklása nem feltétlenül fontos, de az európai foglalkoztatás fenntartása igen. Ilyen lehet az elektromosautó-gyártás, ahol az Európai Bizottság a Financial Times értesülései szerint – a korábbi kínai receptet a kínai gyártók ellen alkalmazva – decembertől az európai termelésre és technológiájuk helyi vállalatoknak való átadására akarja kényszeríteni a kínai autó- és akkumulátorgyártókat.

A klímaváltozás, energiafüggetlenség és az hazai ipar védelme közötti választás ugyanakkor hasonlóan fogós kérdés, mint fogyasztóvédelem és az IT-innováció kiegyensúlyozása. A megújulóenergia-termelés legolcsóbb és leggyorsabb módja az olcsó, a kínai állam által támogatott kínai import felpörgetése. Ez azonban a hazai vállalatok és foglalkoztatás feláldozásával járna, és az autóipar kálváriája alapján ezt nehezen viselné az európai gazdasági helyzet.

Papíron világos, politikailag kérdéses

A tervekkel kapcsolatban számos politikai probléma is felmerül. A bank- és tőkepiaci unió terve például évek óta halad, de főként utóbbi nem igazán jut egyről a kettőre. A pénzpiaci szabályozás uniós szintre emelése súlyos érdekellentéteket szült a nagy gazdaságok között, amelyeket az elmúlt hónapokban a német Commerzbank olasz felvásárlási kísérlete körüli viszály is felszínre hozott.

Hasonló terület az energiaunió, ahol jó ideje világos, hogy hatékonyabb lenne a teljes európai piac egységesítése, azonban ez jelentősen csökkentené a nemzeti kormányok és hatóságok közvetlen felügyeletét az energiaszektor felett, így pedig alapvető szuverenitási problémákat vet fel. Ennek fényében meglehetősen furcsán hat, hogy a magyar kormány a novemberi budapesti csúcson kiadott versenyképességi nyilatkozatban mindkét célt támogatja – miközben a hazai publikum felé napestig azt hangoztatja, hogy különutas, szuverén energiapolitikát folytat.

Érdekes kérdés az uniós szabályozás csökkentése is, ami mellett Draghi, Letta és Orbán Viktor is kiállt. Orbán olvasatában természetesen mindez a brüsszeli bürokraták béklyójától való szabadulást jelentené, de Draghi és Letta olvasatában nem feltétlenül a nemzeti mozgástér visszaadásáról van szó, hiszen ez a káros párhuzamosságok növelését és az egymással versengő nemzeti szabályozások erősödését eredményezné.

Mindemellett pedig az uniós és hazai stratégiák esetében is kiemelt terület a kis- és középvállalkozások támogatása, miközben a Draghi-jelentésből, az EKB anyagaiból és megannyi független kutatásból világosan kiderül, hogy a kkv-k burjánzása Európa egyik alapvető versenyhátránya.

Egyes mutatók szerint nincs baj

Ezzel együtt számos alternatív elemzés alapján nem olyan gyászos a helyzet, mint azt Draghi és társai sejtetik. Darvas Zsolt, a Bruegel brüsszeli gazdasági agytröszt kutatójának tavalyi számításai szerint ha nem folyó áron, hanem vásárlóerő-paritáson nézzük az adatokat, akkor az egy főre eső jövedelem terén csökkent az EU lemaradása az Egyesült Államokkal szemben, sőt az egy munkaórára eső GPP terén az EU gyorsabb növekedést mutatott, mint az Egyesült Államok.

Hasonló a helyzet, ha Európa és Amerika növekedését nem a teljes lakosságra, hanem a munkaképes korú népességre vetítve számolják: az egy dolgozóra eső növekedés tekintetében Németország és Franciaország is hasonló értéket produkál, mint az Egyesült Államok.

Utóbbi nyitja a rosszabb demográfiai mutatókon túl, hogy az európaiak, főként a németek átlagban jóval kevesebbet dolgoznak, mint az amerikaiak. Ebben szerepet játszik a részmunkaidős foglalkoztatás nagyobb aránya, a több fizetett és betegszabadság, de a munkavállalók preferenciái is, amelyek mentén többen képesek és hajlandóak magasabb jövedelem helyett rövidebb munkaerőre konvertálni a termelékenységnövekedésük gyümölcseit. Ez viszont azt is jelzi, hogy az amerikai jövedelmi adatokkal való összehasonlítás nem feltétlenül tükrözi az életszínvonal minden dimenzióját.

Az is felmerül, hogy az uniós átlagot néhány kiugróan gyenge teljesítményt produkáló gazdaság húzza vissza.

Az utóbbi évek negatív gazdasági hírei alapján talán meglepő, de Németország 2015 és 2022 között nagyjából hasonló termelékenység-növekedési ütemet produkált, mint az Egyesült Államok, miközben a két másik nagy uniós gazdaság, Olaszország és Franciaország gyakorlatilag stagnált. Azaz nem feltétlenül összeurópai, inkább dél-európai problémáról van szó.

A termelékenység növekedésének visszaesése mindemellett nem pusztán európai, hanem globális jelenség. A Világbak elemzései szerint ebben demográfiai faktorok mellett szerepet játszik, hogy az oktatás javulásából fakadó hatékonyságnövekedés üteme erősen csökken; az új munkahelyek jelentős része kevésbé produktív szektorokban jön létre (például személyes szolgáltatások, turizmus vagy akár betegápolás); a globális értékláncok felépítésében a hatékonyság kárára nagyobb szerepet kaptak az ellátásbiztonsági és geopolitikai megfontolások. A 2008-as válság előtti helyzethez képest még a fejlődő világban is jó 3–4 százalékponttal csökkent a termelékenységnövekedés üteme, beleértve a néhány ipari szektorban globális éllovassá előtörő, más szektorokban azonban komoly lassulással küzdő Kínát is.

Egyes hangok szerint ugyanakkor az enyhítő körülményektől és a globális strukturális folyamatoktól függetlenül a jelenlegi helyzet nem tartható. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint Európa a társadalom elöregedése fényében jelentősebb termelékenységnövekedés nélkül nem lesz képes fenntartani jelenlegi szociális rendszerét, a jelenlegi tendenciák alapján csökkenő bevételekkel és növekvő kiadásokkal néznek szembe az európai gazdaságok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éveTrump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem Németország fogja kihúzni a gödörből a magyar gazdaságotMár nem a magas energiaárak, hanem a gyorsan romló demográfia, alacsony beruházási szint és politikai patthelyzet húzza vissza a német gazdaságot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem Magyarországnak szól, de a fideszes álmokat is elsöpörheti a kínai figyelmeztetésPeking célja az ellátási láncok uralása és a technológiai szuverenitás, így kevés esély van rá, hogy technológiát adjanak az autógyártásban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa megpróbálja Kína ellen fordítani a fegyvert, amellyel Kína legyőzte EurópátA kínai autóipar felemelkedésében kulcsszerepet játszott a kikényszerített technológiatranszfer, Európa most a kínai elektromosautó-gyártókat próbálja ugyanerre ösztökélni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA politika szereti a kisvállalkozókat, de nem biztos, hogy messzire jutunk velükMagasabb életszínvonalhoz nagyobb termelékenység kell, de az olasz példa azt mutatja, hogy ezt nehéz elérni a mikro- és kisvállalkozások túlsúlyával.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ európai bizottság európai központi bank Európai Unió iparpolitika mario draghi Orbán Viktor technológiai vállalatok termelékenység versenyképesség Olvasson tovább a kategóriában