Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. május 24. 13:41 Adat, Világ

Kolozsváron metrót építenek annyi pénzből, amennyiért a Déli Körvasutat fejlesztik Budapesten

Kiadta az építési engedélyt a kolozsvári metróra Kolozs megye tanácsa, így megkezdődhet a 21,3 kilométer hosszú vonal kialakítása. A kivitelezésre és a tervezésre vonatkozó szerződést már tavaly aláírta az önkormányzat a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cég alkotta konzorcium képviselőivel, aminek összege áfa nélkül 9,059 milliárd lej.

Miért fontos ez? Januárban kiderült, hogy Budapesten a Déli Körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszának kapacitásbővítése bruttó 231,6 milliárd forintba kerülhet. A tervezett költségkeretből vágányok átépítése és bővítése, illetve új műtárgyak építése történhet meg a már meglévő felszíni vasútvonalon, így a megengedett sebesség és tengelyterhelés is nőhet.

Számokban: a körvasút érintett szakasza nagyjából 6 kilométer hosszú, vagyis az előbb említett összegből a 27 százalékos áfát levonva, a beruházás kilométerenkénti költsége 30,4 milliárd forint. A kolozsvári építkezés költsége forintban kifejezve 701,6 milliárd, kilométerenként tehát 32,9 milliárd forintos költség adódik.

  • Nyolc százalékkal kerül tehát többe a kolozsvári metró kilométerenkénti költsége a Déli Körvasút fejlesztéséhez képest. Az összehasonlítás során figyelembe kell venni, hogy a metróépítés ugyanakkor jóval nagyobb kihívást jelent, mint egy meglévő felszíni vasútvonal fejlesztése, aminek nem is érintik a teljes hosszát a munkálatok.
  • Egy híd is beleszámít például a körvasút érintett részébe, aminek felújítása egy másik projekt része volt, ami már le is zárult. A híd teljes hossza 510 méter, ezt levonva a 6 kilométeres teljes távból már 33,2 milliárd forintra nő a Déli Körvasút bővítésének kilométerre vetített költsége, ez alig különbözik a kolozsvári beruházás hosszarányos díjától.
  • Vágányépítés és -fejlesztés 3,6 kilométeren történik, erre a távolságra vetítve már 50,7 milliárd forintos kilométerenkénti költség adódik, ám a beruházás során épül például egy 5 kilométeres támfal (és új megállóhelyek, zajvédő falak), tehát a munkálatok nem csak a vágánybővítéssel érintett szakaszon folynak majd.

Mi várható? A kolozsvári metró két ütemben épül, az első kilenc megállót 2026. július 31-éig, majd a hátralevő részt 2031-ig kell befejezni. A körvasúttal kapcsolatos munkák – a környéken élők bánatára – már zajlanak, és a beruházás a tervek szerint még ebben az évtizedben elkészül. A lakosok egyik fő aggálya, hogy a kibővített vasúti szakaszon megnő a zajos teherforgalom.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBécsben főpályaudvar is kijött annyiból, mint amennyiért Budapesten Mészáros Lőrinc pár kilométer vasutat fejlesztNemzetközi példák alapján nehéz belátni, miért kerül annyiba a Déli Körvasút egyik szakasza, mint amennyit az állam a teljes magyar vasúti rendszerre költ egy évben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Világ Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. június 15. 13:33 Adat

Egy százalék a magyar Európa-bajnoki cím esélye, és ez nagy előrelépés

Anglia a legesélyesebb az Európa-bajnokság megnyerésére, a magyar válogatottnak 1 százalék esélyt adnak a fogadóirodák.

Bucsky Péter
2024. június 15. 05:42 Adat, Közélet

A Mi Hazánk is jobban szerepelt magához képest a cigányság körében, mint a Tisza

Az nem meglepő, hogy a települési szintű adatok szerint a cigányság továbbra is a Fidesz erős bázisa, érdekes viszont Magyar Péter pártjának leszereplése.

Hajdu Miklós
2024. június 14. 12:50 Adat, Közélet

Rendszerszintű félreszámlálás biztosan nem volt a főpolgármester-választáson

Statisztikai eszközökkel egyértelműen kimutatható problémák nem voltak a vasárnapi szavazatszámlálás során a fővárosban.

Fontos

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Hidi János Kovács Márton
2024. június 16. 05:42 Tech, Világ

Felgyorsítható a zöld átmenet, vagy bukni fogjuk a klímacélokat?

A jó trend már kialakult, de nincs elég beruházás ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímakonferencián kitűzött klímacélt. Miben lehet mégis bízni?

Gergely Péter
2024. június 15. 17:33 Pénz

Berobbant a csok plusz, megint nagyon fogynak a támogatott lakáshitelek

Háromszor annyi támogatott lakáshitelt vett fel a lakosság 2024 első négy hónapjában, mint egy éve, ami egyértelműen a csok plusz megjelenésének tulajdonítható.